"Nem akarom komolyan venni ezt a világot"

Egyaránt otthonosan mozog a lúzerek vagy éppen a keményfiúk világában. Hihetetlen tûz, eltökéltség árad belõle színpadon, filmen, civilben. Egyszerre kelti dühös fiatal, érett férfi és a mesék szövetébõl táplálkozó, nagy gyerek benyomását. A harminckét esztendõs Nagy Zsolt nemzedéke egyik legmarkánsabb színésze. Szeret veszélyesen élni - megalkuvások, képmutatások nélkül. Döbbenetes hitelességgel hozza Theót, az éjszaka császárát Novák Erik Zuhanórepülés címû akciómozijában. Ennek a filmszerepnek köszönhetõen esett rá a huszonkét európai ország filmpromóciós szervezetét tömörítõ EFA tekintélyes zsûrijének a választása. Õ képviseli hazánkat az idei berlini filmfesztivál Shooting Stars mezõnyében, ahol az európai mozi kilenc ígéretes tehetsége mutatkozik be a nemzetközi filmszakma és a világsajtó elõtt.

- Mit vársz a berlini megmérettetéstől?

- Nagyon megtisztelő, hogy meghívtak egy ilyen eseményre, és úgy vélik a munkám alapján, nekem ott a helyem. Nagy dolognak tartom. Esély a bemutatkozásra. Mindamellett nem hiszem, hogy külföldi filmsztár lesz belőlem. Nekem Magyarországon van dolgom, magyar az anyanyelvem, ezen a nyelven tudok a legjobban dolgozni. Mind a színház, mind a film nemcsak arról szól számomra, hogy ott az arcom, hanem a nyelvről, a kimondott szavakról. Nekem minden szóhoz van egy történetem. Angolul vagy franciául nincs.

- Berlinhez milyen a viszonyod? A berlini közönség előtt mutattátok be világpremieren a W - Munkáscirkuszra keresztelt Woyzecket a Krétakör Színházzal.

FOTÓ: HUNGARICOM/KALLOS BEA
- Beleborsódzik a hátam, ha arra gondolok, amit a németek csináltak színházművészetben, irodalomban, tudományban. Számos jó emlék fűz Berlinhez, a barátaim, akik ott élnek, a helyek, ahol jártam. Furcsa élmény volt a Woyzeck, de éppúgy a Feketeország fogadtatása. Ahogy a csúcsművelt németek beültek a színházba, és hideg fejjel nézték végig, szinte alig pisszentek meg. Teljesen más a berlini közönség, mint például a vilniusi, amely tombolt.

- A Zuhanórepülés alapján kíváncsiak rád Berlinben, mint magyar Shooting Starra. Honnan merítettél inspirációt a filmben megelevenített alvilághoz?

- Nem idegen tőlem ez a világ. Szabolcs megyében nőttem fel, ahol olajat, benzint, fegyvert, italt, mindenfélét csempésznek. És azt látod, hogy egy olyan faluba, ahol szegény emberek laknak, egyszer csak valaki beállít egy BMW-vel. Aztán találkozol az iskolatársaddal, aki szintén szegény családból jött. Megáll melletted egy Mercedesszel, és azt kérdi: "Mit csinálsz? Színészkedel? Mennyit keresel?" És elkezdi mesélni a történeteit, elvisz a partijaira. Közelről ismerem ezeket az embereket. Ha figyelsz, akkor látod, hogy nagyon sok tolvaj, rabló, gazember áll melletted a pultnál, vagy beszél a tévében. És pontosan tudod, honnan szedte a lóvéját.

- Ez zavar téged?

- Nem. Teljesen természetes. Akik pénzt rabolnak, folyamatosan félnek, rettegnek, hogy mikor buknak le. Nincs egy nyugodt percük sem. Én nagyon jól megvagyok így, a színészetből szerzett pénzemből.

- Egyetértesz azzal, hogy a színészet átjárást biztosít a különböző életformákba, szélesíti a látókörödet...

- Gyakorlatilag olyan vagy, mint egy macska: több életed van. Vagy egy kicsit Siegfried is, gazdag, félőrült harcos (A Niebelung-lakópark - a szerk.), aztán a következő pillanatban drogdíler vagy Trepljov (Siráj - a szerk.)

- Előfordul, hogy a sok-sok szerep mögött nehezen találod meg önmagad, azt, hogy kicsoda is valójában Nagy Zsolt?

- Ki tud erre választ adni? Melyik ember tudja megmondani magáról, hogy ő kicsoda? Hány személyiség lakik bennünk? Nagyon sokfélék vagyunk mindannyian. Én nagyon élvezem ezt a játékot, liftezgetni egyik szintről a másikra. Fantáziajáték ez. Tulajdonképpen mi, színészek megtehetjük azt, hogy ugyanabban a világban élünk, amiben gyerekkorunkban. Hogy lehet nyugodtan előrántani egy pisztolyt az udvaron, és lehet kőkeményen azt mondani: "Én vagyok Maurice, és neked véged van!" Efelé haladunk.

- Mitől?

- Hát a Krétakör, meg én is. Vissza a gyerekkorba.

- Mokány, önfejű, fejjel a falnak típusú gyerek voltál a nyilatkozataid alapján...

- Nem én mondom ezt, rólam mondják. És az emberek ezt akarják hallani.

- Milyen hatással van a színészet a személyiségfejlődésedre?

- Nem érzem azt, hogy fejlődtem volna. Rutinosabban tudok közlekedni, tapasztaltabb vagyok már abban, ahogy az emberek között közlekedem. Hogy mit hallok meg, vagy mit engedek el a fülem mellett. De a kisfiút, aki kisgatyában játszott, nem fogom elfelejteni. Nem akarom komolyan venni ezt a világot. Nem akarom komolyan venni, hogy ezek között a törvények között élünk, hogy nem lehet lila tangában járni az utcán, tollal a fenekemben, ha éppen ahhoz van kedvem.

- Próbáltad?

- A felvonulásról beszélek, ahol tojással dobálták meg a melegeket. Miért kell szürkébe öltözni? Miért kell egyenruhát viselni? Minden ember önmagában csodálatos. Egy tenger.

- Eredetileg focista akartál lenni...

- Persze, meg kamionos vagy tanár. Beülni egy nagy autóba, és csak menni, menni, menni. Sokat utazni. Aztán a gimnáziumban belekóstoltam az irodalomba, a színjátszásba, és elkezdtem vele mélyebben foglalkozni.

- Emlékszel olyan pontra az életedben akár az egyetemen, akár később, amikor úgy érezted, mostantól színész vagy? Önazonos azzal, akinek képzeled magad?

- Ezek inkább amolyan érzetek. Hiszen a színészetben semmi sem állandó. Lemegy az előadás, megtapsolnak, és vége. Holnap mindent újra kell építeni az alapoktól. Kőműves Kelemen módjára. Pici kis sikerek vannak. Amikor kapsz egy díjat, örülsz neki, hogy elismerték a munkádat. De aztán nincs tovább. Másnap újra be kell bizonyítanod, főleg önmagadnak, hogy alkalmas vagy, hogy meg tudod ugrani. Számomra a legnagyobb siker (dicséret) az, amikor egy rendező a munkám alapján megbíz egy következő feladattal.

- Van-e fontossági sorrend például egy filmszerep elvállalásánál: a figura, a történet, a rendező személye, a csapat? - A mit és hogyan a fontos. Hiszen bárki bármikor alkothat óriásit. Ha felizgat az, amiről a rendező beszél, akkor érdekel. Nekem nagyon nagy szerencsém van, hogy olyan emberekkel dolgozom, akik izgatnak. Nem véletlenül vagyok együtt például a Süsüvel (Schilling Árpád - a szerk.) idestova nyolc éve.

- Tudomásom szerint te kezdeményezted a közös munkát a Krétakörrel.

ZUHANÓREPÜLÉS FOTÓ: HUNGARICOM/KALLOS BEA
- A Baalban Eckhartot játszottam a Süsü rendezésében, még egyetemistaként. Tehát Süsü tette meg az első lépést. Aztán jelentkeztem Kaposvárra, de nem vett oda Babarczy László. A Katonába is jelentkeztem, de Zsámbéki Gábor azt mondta, hogy nem tud nekem munkát adni. Az utcára kerültem, és akkor szóltam Süsünek. Tulajdonképpen szívem szerint vele szerettem volna dolgozni, de egzisztenciális okokból - pénz, biztonság - a nagyszínházakba kapaszkodtam volna. A Krétakört a nulláról kezdtük el, sokat dolgoztunk, és egyre biztosabb lett a jelenünk, a jövőnk. - Talán a legtöbbet vendégszereplő társulat vagytok külföldön, neves fesztiválokon, mindamellett ma sincs állandó épületetek. A Trafótól az Országos Pszichiátriai Intézetig a legkülönfélébb helyeken játszotok. Milyen pluszt ad számodra ez a "vándorlás" ?

- Teljesen véletlenszerű, hogy éppen hol játszunk. Én szeretem ezt, mert kreativitásra ösztönöz, meg kell találni minden helynek a zugait. Nagyon jó tréning mindig más körülmények között létrehozni egy előadást. A Sirájt huszonvalahány országban játszottuk. Hollandiában például olyan helyen, ahol kinyitották az óriási hármas ablakokat, ami egy parkra és egy tóra nézett. Máskor meg egy sötét lyukban léptünk fel. New Yorkban pedig egy irodában a Broadwayn. Legközelebb Párizsban vendégszerepelünk. Sokat köszönhetünk Patrick Sommier- nak, az MC 93 igazgatójának. Ő volt a mecénásunk, amikor Magyarországon nem kaptunk elég pénzt. Sommier lefaragott egy részt a saját színházi büdzséjéből, és odaadta nekünk.

- Jelentős szerepeid voltak a Kontrollban, a Szezonban, jó néhány magyar filmben epizódszerepeket alakítottál. A szakmai életed mégis a színházról szól.

- A Krétakörben folyamatosan fejlődünk, gondolkodunk, kísérletezünk. És ez korántsem a pénzről szól. Filmszerepeket is azért tudok elvállalni, mert nagyon nehezen, de sikerül beszorítani őket az előadások közé. A Zuhanórepülés befejezése miatt csúszott például a Hamlet bemutatója. Ez egy nagyon komoly lépés volt Schilling részéről. Ilyet nem sok színház enged meg.

- Pont attól, hogy nem egy unott, profi társulatról van szó, olyan előadásokat hoztok létre, amelyek komoly fizikai-lelki-szellemi ráhangolódást követelnek meg a nézőktől.

- Nagyon zárt a társulat. A társaságnak a magja régóta ismeri egymást. A mostani krétakörösökkel már öt éve dolgozunk együtt.

- Nem áll fenn a megunás veszélye?

- Ebben a társaságban folyamatosan mindenki változik, alakul. Ez olyan, mint a házasság. Persze, hogy meg lehet unni egy nőt, ha meg akarom unni. Közben egy embert nem lehet megismerni teljesen. Nyolc éve élek együtt a feleségemmel, és ő is folyamatosan változik. Kreatívnak kell lenni. Úgy nem megy a párkapcsolat sem, hogy hazamész, felrakod a lábad az asztalra, és azt mondod: "Vacsi!" Feldmár András mondta azt, hogy veszélyesen kell élni, és igaza van. Keresni kell az alkalmakat, hogy hol lehet kitörni a normális kerékvágásból.

- Te így élsz?

- Igyekszem.

SZENTGYÖRGYI RITA