Csak a színpadon primadonna

A legnevesebb dalszínházak ünnepelt vendégmûvésze,énekelt már a New York-i Metropolitanben, a milánói Scalábanés a londoni Covent Gardenben is. Lukács Gyöngyi naptára több évre elõre tele van felkérésekkel, azt mégsem szeretné, hogy teljesen kisajátítsa a zene. Nem akar éneklõ géppé válni. A világjáró szoprán figyel a családjára, és örül a hétköznapok szépségének.

- Még főiskolás volt, amikor nagyobbik lánya megszületett...

- Számomra a család nem hátteret jelent, fontosabb a pályánál. Sok tragikus történettel szembesültem, találkoztam neves művészekkel, akik dicsőségük elmúltával magányosan és keserűen éltek, ezért tudatosan óvom a magánéletemet. Amikor lehet, a külföldi útjaimra is magammal viszem a családomat, mert a gyerekeimet én akarom felnevelni. A férjem segít mindenben. Ő most fest, de zenei végzettséggel is rendelkezik, s a legszigorúbb kritikusom, mindent észrevesz. Tavaly decemberben több hetet töltöttem San Franciscóban, ahol premier- előadáson alakíthattam a Macbeth Ladyjét, a partnerem Thomas Hampson volt. A tengerentúlról is mindennap tartottam családommal a kapcsolatot. Itthon pedig ugyanolyan háziasszony vagyok, mint bárki más.

- Főz, takarít, tanul a gyerekekkel?

- Pontosan. Szerintem egy énekesnő ne otthon legyen díva. Elég, ha a színpadon primadonna. Nem veszem körül magam a saját fotóimmal, színpadi relikviákkal. A drámai énemet a pódiumon élem ki. Szerintem ez így a normális. Racionális embernek tartom magamat, nem rugaszkodom el a valóságtól, s imádok olvasni, biciklizni.

- Még a felvételeit is ritkán hallgatja vissza...

- Az élő előadások varázsát szeretem, az itt és most megismételhetetlenségét. Maximalistaként mindig jobb és jobb akarok lenni a színpadon. Másokkal szemben is igényes vagyok, elvárom, hogy felkészült kollégák vegyenek körül. A tehetséges embereket szeretem, akik engem is inspirálnak. Az előadás ugyanis csapatmunka.

- Sokan keménynek, nagyon határozottnak és céltudatosnak tartják. - Úgy vélem, csak így lehet karriert építeni. Ahogy a sikeres pályához hozzátartozik a fegyelmezett, józan élet. S az is, hogy odafigyeljek a hangomra. Tudatosan válogatok a szerepek között. Az olasz repertoár az enyém, Verditől a verista szerzőkig. Ma már kevés olyan hősnő akad, akit még nem keltettem életre. Szívesen alakítanám Giocondát, Fedorát és Cherubini Medeáját is, remélem, a következő években erre lesz lehetőség.

- Sokáig arra vágyott, hogy a Scalában énekeljen. Ez teljesült, mi a következő cél?

- A hangomat szeretném még sok évig megőrizni, s rendszeresen viszszatérni a világ nagy színpadaira. Az idei esztendő is izgalmas felkéréseket tartogat, februárban a Wiener Staatsoperben a Parasztbecsületet éneklem, aztán Tosca-premierem lesz Leccében, majd a tengerentúlon töltök három hónapot, a Los Angeles-i Operaházban is ezt a Puccini-hősnőt keltem életre, Plácido Domingo vezényletével. Idén Bécsbe is visszatérek a Nabucco Abigailjére, Barcelonában pedig egy új Turandot-produkcióban lépek színpadra.

- A sok külföldi szereplés mellett itthon is vállal fellépéseket?

- Több impresszárió próbált rábeszélni, hogy mondjak le az operaházi tagságomról, de ebbe sosem egyeztem bele. Fontos nekem a budapesti dalszínház, ahol húszévesen, beugrással A trubadúr Leonóráját énekelhettem. Azóta olyan bemutatóim voltak itthon, mint a Macbeth, a Norma, a Kisvárosi Lady Macbeth vagy az André Chénier. Ősszel az Operaház Puccini Fesztiváljának több előadásában részt veszek, szeptemberben pedig a Művészetek Palotájában Turandotot alakítom. Várom a nyarat is, amikor Szegeden ismét a Marica grófnőben játszom.

- Szívesen próbálja ki magát más műfajokban?

- A színpadon mindig tragikus hősnőket alakítok, akik vagy késsel a kezükben rohangálnak, vagy a darab végén meghalnak. Vágytam már egy vidámabb szerepre, s mivel Eszenyi Enikőt remek színésznőnek és rendezőnek tartom, szívesen mondtam igent felkérésére. Arról nem is beszélve, hogy a Marica grófnő operaénekesi hangot kíván.

- Sosem lámpalázas a színpadon?

- Gyerekként a húgommal együtt naponta négy órát gyakoroltunk a zongorán, és bárki jött hozzánk, előadtuk a produkciót. Talán ennek köszönhető, hogy fellépés előtt csak egészséges izgalmat érzek.

- 16 éves lányuk, Luszine is énekesnő akar lenni. Hogyan fogadták a döntését?

- Támogatjuk, de az apjával együtt féltjük is. Tehetséges, szép hangja van, s már tanul a konzervatóriumban, de szeretnénk, ha lenne más szakmája is. Ez a pálya évről évre nehezebb, s a színpadon mindenki egyedül van, magának kell megvívni a küzdelmeit. Szerencsére, Luszine örökölte a harcos természetemet. A rendezés is érdekli, meglátjuk, mi lesz a folytatás. A kisebbik lányunk, Emma pedig még csak hétesztendős.

- A főiskolát zongora, zeneszerzés és ének szakon kezdte, s a szerzeményeit hallva Petrovics Emil is folytatásra ösztönözte. Nem hiányzik az alkotás?

- Nem, bár többen biztatnak, írjak operát, de ahhoz rengeteg idő kellene. Inkább úgy vélem, mindez segít abban, hogy jobb énekesnő legyek. A zongoratudásomnak köszönhetően korrepetitor nélkül is meg tudok tanulni minden darabot, a saját énekelnivalóm mellett pedig odafigyelek a partitúra egészére.

- Miről mesélne tíz év múlva szívesen?

- Nem szívesen tervezek előre. Énekelni szeretnék akkor is.

RÉFI ZSUZSA