Ladányi jelei

Régi történet: premier elõtt a fõszereplõnõ kifakad; gyerekek, én felkötöm magam. Semmi baj - nyugtatják partnerei -, úgyis levág a kritika. Vitriolos tollúnak tartott kollegáinkat arra kértük, hogy most induló rovatunkban azokról a produkciókról, alakításokról írjanak, amelyek kivételesen fenntartás nélkül tetszettek nekik.

Háromnapi próbaidőt kért a próbákból, mielőtt átvállalta volna Claire Zachanassian szerepét a feladatból kihátrált Galambos Erzsitől.

Beszélő szerepben a táncosnő Ladányi Andrea? - hitetlenkedett a sápítozó- kórus.

Miért ne?

A csuklója ékes beszédű.

A lába retorikára képes.

A háta artikuláltan szól színpadon.

Teljes teste közlékeny.

És persze beszélt is már színpadon. Igaz: angolul.

Az öreg hölgy látogatásában a színpadon hangja szakasztott úgy érvényesül, mint gyerekkora óta táncra sanyargatott teste. Pillanatok alatt magáévá tette a színházat, magáévá tette a közönséget. Ha kétértelmű a mondat, nem véletlenül az. A színház a csábítás helye. És csábító benne minden férfi és nő. Szakképesített csábítók. Csak erről nem szokás beszélni. Szemérmesen hallgatunk arról, hogy elcsábíttatás miatt jár mindenki színházba.

FOTÓ: GORDON ESZTER
Megmagyarázható, mégis megmagyarázatlan kapcsolat létesül színpad és nézőtér, illetőleg színész és néző között. Pipiskedik varázslatnak. Nem az. Becézik mágiának. Nem az. Megközelítőlegesen úgy hívják: jelenlét. De hogy miből tevődik össze, azt nem tudjuk. Odalenn, zsöllyénkben arra gondolunk, amire a színpadon a színész. Az jut eszünkbe, amin neki jár az esze. Mindent tudunk róla. A színpadon a játszó valósággal áttetszővé válik. Minden érzékelhetővé, ami benne van. És az is, ami nincs. Ha üres: az űr is kilátszik.

A színészi alakítás megírását tekintve két szélsőséggel van baj.

A roppant nagy tehetséggel nincs mit kezdeni. Miként lehet írásban érzékeltetni a nagyságot? A tehetség mindenre illetékes kiterjedését? Honnan eredeztessük a mindent tudást? Az ellenállhatatlan agressziót, ami megtámadja egész lényünket, és egyetlen alakítás életfogytiglan nem múló belső nyomot hagy szervezetünkben, gondolatainkban, érzéseinkben?

Megírhatatlan az abszolút tehetségtelenség is. Ugyanolyan boszorkányosan kimeríthetetlen az antitalentum, akár Shakespeare lángelméje. Könyvtárnyit összebajlódhat vele az emberi szellem, meg nem fejti soha az ellentehetség mindent átfogó érzéketlenségét és hatástalanságát.

Tárgyunk ez alkalommal Ladányi Andrea tehetsége. Nagysága. Olajozottan könnyed átváltása több évtizedes modernista prímabalerina múltból prózára. Egyetlen, póztalan mozdulattal beleilleszkedett a prózai színház munkájába, és nemcsak vendégszólistaként kicsillog onnan, hangsúlyozva kivételességét és kivételezett helyzetét, hanem beleolvadt a megjelenítendő feladatba és hozzátársult az összeszokott társulat napi munkájához.

Pihekönnyűnek látszik teste. Betonból készült tollpihének. Súlya akkora, ha balra megy: arra dől a színpad, ha átmegy a másik oldalra: átbillen vele. Minden lépése súlyos. Ha mozdulatlan marad teste, akkor is súlyosan ül. Súlyos a pillantása. Súlyos megszólalása. Súlyos a hallgatása. Nem kilóktól súlyos, hanem az élettől. Magával hordja sebeit, elhantolt vágyait, megszégyenítéseit, elvermelt terveit, félreértékelt életét.

Van egy színházi műszó: átélés. Félregajdolva visszaélnek vele. Félreértik. Félremagyarázzák. Ladányi Andrea nem hiszi magáról este héttől háromnegyed tízig, hogy ő Zachanassian Klári, Svájcba hazalátogató kőgazdag nábobnő. Ő Ladányi Andrea, aki esti föladatára összpontosít. Szövegre. Járásra: honnan jön, hová megy, hova áll. Melyik partner felé fordul. Arra összpontosít, hogy ő kicsoda-micsoda, mit élt meg, mi van a belsejében, miféle emlékeket hordoz magával. Mindezeket nem akarattal mozgósítja, de mindaz, ami ő legszemélyesebb maga: működik a színpadon. Mint teszi: nem tudjuk. Mindenét odakölcsönzi Zachanassian asszonynak. Feltölti önmagával. És valami anyagi természetű dolog veszi kezdetét: elektromos hullámokhoz hasonlóan kiáradnak a jelek Ladányi- Zachanassianból a nézőtérre, ott a közönség fogja a jelzéseket, és mágneses hullámokban visszajelez Ladányinak, hogy vette, megértette. Ettől megerősítést nyer, és még kódoltabb jeleket küldöz a szárazföldön helyet foglaló nézőknek arról a katasztrófa sújtotta vidékről, ahonnan vészjeleket ad le.

A vészesen alultáplált, csont-bőr, kisfiú külsejű, csenevész nőstényördög, tüzelő szemű fekete párduc befoghatatlanul addig kószál Güllenben, amíg szét nem marcangolja fiatalkori szerelmét.

Glavári Hanna Elektraként visszatér elvégeztetni mészáros-munkáját

MOLNÁR GÁL PÉTER