Nyugalom

- Ne nyávogj, Panka! - a megszólított hallgat a gazdára, s abbahagyja a különös hangok kibocsátását. Végül is interjú készül, továbbá nem ildomos, hogy egy kutya nyávogjon, még akkor sem, ha Szõke Andris ajándéka. Amúgy Panka fürgébb volt a fõnöknél, vagy fél perccel korábban vágtatott be a Bárka titkárságára, mint a pontosságra kényes (ex)direktor. Utóbbi információhoz a helyi faliújság jóvoltából jutottam, amelyen az olvasható, hogy Alföldi Róbert igazgató késésért több tízezer forintos büntetést rótt ki. Mentségére legyen mondva: saját magára.

Ennyi vöröset irodában utoljára Michel Gyarmathynál láttam Párizsban, a Folies Bergere-ben, és akkor a valószínűleg leltári tárgyként is lajstromozott, állandó dramaturgról, Vörös Róbertről még szó sem esett. (Bocsánat.) Kávé érkezik, nyávogás abbahagy, gyakorlatilag minden akadály elhárul a diskurzus elől, amelynek lényegét illetően előre leszögeztük: nem lesz benne szó Nemzetiről, Bárkáról, Heti Hetesről, festészetről, magánéletről. Jószerivel egyetlen kérdésre keressük a választ - ami a napi 48 órás, megfeszített munkatempót ismervén, akár álságosnak is tűnhet:

- Miért vágytál a Nyugalomra?

- Ez úgy történt, hogy fölhívott egy producer (Bodzsár István) meg az író, (Bartis Attila), és megkérdezték, hogy ismerem-e a Nyugalom című regényét, illetve van-e kedvem belőle filmet csinálni.

- Erre te?

- Azt feleltem, hogy a könyvet ismerem, és láttam a Nemzetiben a belőle készült darabot Garas Dezső rendezésében, Anyám, Kleopátra címmel. Ami pedig a filmcsinálást illeti, az emberben mindig mocorog valami, csak az végtelen meló riasztó, amivel a temérdek pénzt összeszeded, mert a mozi sokkal többe kerül, mint a színház.

UDVAROS DOROTTYA ÉS MAKRANCZI ZALÁN
- De ez a feladat most nem rád várt.

- Rá is bólintottam, hogy igen, volna kedvem a filmhez.

- A Bodzsár meg összegründolta a pénzt.

- Igen, két évébe tellett, de nem adta fel, fantasztikus, mit gürizett. Mondtam is, hogy én minden lennék, de producer soha.

- Jókor jut eszedbe...

- Azért az nem ugyanaz, hogy rendelkezésedre áll egy összeg, és annyi a producerkedés, hogy eldöntöd, mire költsük. Effektív megszerezni a pénzt, az az igazi művészet. És a két évben azért benne volt jó néhány forgatókönyv, végül a tizedik változatot kezdtük el forgatni, s közben kaptam egy filmes gyorstalpalót is.

- ???

- A kamera túloldalán korábban csak a Janikovszky-film, a Micimackó és egy Szegedi Erika-portréfilm esetében álltam. Most minden egyes pillanatot ezerszer, tízezerszer végigrágtunk a lakásomon. Én eljátszottam, hogy mit gondolok, az operatőröm, Babos Tamás és az első asszisztens, Fazekas Zsolt pedig elmondták, hogy az mitől nagyon színházas. Győzködtük egymást, remek csörtéket vívtam a "lüke filmesekkel". Közben lezajlott egy két-három hónapos casting, az egyértelmű volt, hogy a színházi címszereplő, Udvaros Dorka marad, partneréül pedig a hozzám hasonlóan debütáló Makranczi Zalánt választottam. Utóbbinak csak annyi instrukciót adtam: untig elég, ha gondolsz rá, nem kell csinálni. Mert ha gondolsz rá, pontosan arra fogok gondolni én is.

- Felidézve a darabot - amelyben előbb Hujber Ferenc, majd Fekete Ernő játszotta Udvaros fiát -, nehezen tudom filmvásznon elképzelni a történetet. És nemcsak azért, mert a színpadtól visszavonult nagy tragika tizenöt éve el sem hagyja a lakását.

- Áááá, nagyon mozi. Igaz, duettek, tercettek, maximum kvartettek zárt térben, mégis lenyűgözők. Köszönhetően annak a színészi játéknak, amelyhez hasonlót sem hazai, sem külföldi filmben az utóbbi években nemigen lehetett látni.

- Kik a további szereplők?

- Arra törekedtem, hogy Udvarostól a félmondatos Schneider Zoliig csakis nagyon jó színészek jelenjenek meg a vásznon. Ezért még külön megküzdöttem a producerrel, de utólag hál’ isten ő is azt mondta, megérte, hogy nem spóroltunk. Tehát a már említetteken kívül Lázár Kati, Nagy Mari, Hernádi Judit, Gálffi Laci, Ujlaki Dénes, Margitai Ági és Gryllus Dorka lesz látható.

- Az első forgatási nap után azt nyilatkoztad, hogy ebből nagyon jó dolog lesz. Most, hogy dobozban a film, napokon belül a nézők is láthatják, változott- e a véleményed?

GRYLLUS DORKA ÉS MAKRANCZI ZALÁN
- Lehet, hogy furcsán hangzik, de engem ez a film valóban megnyugtatott, végtelenül hálás vagyok ezért a munkáért. Nagyon intenzív negyven forgatási napon vagyunk túl, de amióta befejeztük, talán játéknak tűnik a szavakkal, békesség és nyugalom áradt szét bennem.

- Mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy ezt az idilli állapotot megbolygassam, de kénytelen vagyok előhozakodni egy történettel a családi legendáriumból, ami a Nyugalomhoz kapcsolódik. Az Anyám, Kleopátra premierje után néhány héttel hármasban kávéztunk Garas Dezsővel és a feleségemmel. Könnyed cseverészés, színházi pletykák, mit muszáj és mit nem kell megnézni mostanság. Feleségem az utóbbi kategóriába sorolja a Kleopátrát, s miközben az asztal alatt próbálom finoman megérinteni a bokáját, kategorikusan közli: "Nem egy nagy durranás". Szerencsére Dezső humoránál van, s elébe megy a továbbiaknak: "Nekem mondja?! Én rendeztem!" Szóval azt szeretném kérdezni...

- ...ne folytasd! A film bemutatója után nyugodtan leülhetünk hármasban kávézni. És nem kell majd az asztal alatt jelezned.