Szenvedély

Szenvedély - ezzel a címmel mutatja be új, tematikus táncestjét az Operaház. A három színpadra kerülõ mû - A nõ hétszer, A Nap szerettei, Menyegzõ - koreográfusai valamennyien a Balettintézetbõl indultak, ám pályafutásuk során hamar dezertáltak a hûvös klasszikából, teljesen vagy részben elvetve annak szigorúan kötött formáit és törvényeit. A klasszikusan képzett, iskolázott táncos testet használták, de hogy ihletõ gondolataikat, érzelmeiket - sõt: szenvedélyeiket - jobban kifejezhessék, alkotói pályafutásuk során új koreográfiai és mozgásnyelvi formákat kerestek és alkottak - egyedülálló és sokszor úttörõ módon.

Fodor Antal a 60-as években közvetlen szemtanúja és táncosként maga is aktív részese volt a Pécsi Balett indulásának és sikereinek. Alkotóként is itt mutatkozott be, a Ballo Concertante című, opart stílusú szimfonikus balettel. Később Budapesten, az Operaházban koreografált, sőt, igazgatta is a balettegyüttest 1988-89-ben. Cselekményes művei közül A próba című opusa tette nevét nemzetközileg ismertté. Életművének jelentős részét az elvont dramaturgiai vonulattal rendelkező, illetve szimfonikus balettjei alkotják, ezekben szívesen dolgozott együtt kortárs magyar zeneszerzőkkel, például Szokolay Sándorral vagy Márta Istvánnal. Darabjainak többsége a zeneiséget hangsúlyozza, de akadnak köztük filozofikus gondolat vagy érzelem által ihletettek, mint az Áldozat, az E-dúr hegedűverseny vagy a szürrealista Nyolcadik ecloga. Az Operaházban legutóbb 1993-ban készített új baletteket, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Most A nő hétszer című egyfelvonásosa kerül színre. A darab téméja örökzöld: lehet- e barátság férfi és nő között? - teszi fel a költői kérdést a koreográfus, és válaszol is rá: "A szerelmek tragikusak. Mindegyik vége boldogtalan, nincs olyan, amelyik szépen érne véget. A szerelem nem alakul át barátsággá, illetve, ha elmúlik, nem barátság lesz belőle. Kamaszkorom legszebb és legkínzóbb álmai elevenednek meg: csodálatos és olykor rémületes víziók ezek - mint minden fiú álmai. A darabban hét különböző nőtípus bukkan fel, de nem jelennek meg teljesen önálló karakterként. A nő hétszer látomás-sorozat arról, mit álmodik az ember úgy 10 és 80 éves kora között a nőkről."

A NAP SZERETTEI - JELENET EGY KORÁBBI ELŐADÁSBÓL
A Nap szeretteinek koreográfusa, Markó Iván táncosként az Operaházból indult. Több sikeres klasszikus évad után 1972-ben szerződött Maurice Béjart együtteséhez, ahol hét évet töltött. Ezt a művét hazatérése után, 1979-ben, Carl Orff Carmina Burana című művére, a Balettintézet akkori végzős évfolyama számára koreografálta. A Nap szerettei az évfolyam tagjaiból megalakuló Győri Balett első bemutatója lett, így korszakalkotónak bizonyult mind Markó pályafutása, mind a hazai balettélet szempontjából. A koreográfia formavilága és mozdulatnyelve, a darab mondanivalója, valamint az együttes szuggesztív, szenvedélyes előadásmódja egyaránt elemi erővel hatott a közönségre. Táncszínpadon nálunk akkoriban még újszerűnek számított az a fajta összművészeti törekvés, amely a zenét, a mozdulatot és a látványt egységben kezeli. Markó a 90-es évek elején elhagyta Győrt, külföldön dolgozott. Hazatérve megalapította a Magyar Fesztivál Balettet, amely 1996- ban ezzel a művel mutatkozott be nagy sikerrel. A Nap szerettei tehát ismét valami újnak a kezdetét szimbolizálta. A darab egy saját sorsára eszmélő, azt felvállaló kis közösség mítosszá emelt tánc-drámája, éppen ezért mindig, minden korban aktuális: a küzdő ember nagyszerűségét, az élet szenvedélyes szeretetét hirdeti. "Az idő körbeforog - mondja Markó Iván. - Most 2008-at írunk, így közel 30 évvel ezelőtt volt az Operaházban az eredeti bemutató. Azóta csak egyszer, a közelmúltban, az Emberi Himnusz kapcsán dolgoztam együtt az Operával. A Nap szeretteinek eddig összesen több mint 700 előadása volt, a világ minden táján, különféle fesztiválokon óriási sikerrel léptünk fel vele. A Magyar Fesztivál Balettel legutóbb Mexikóban adtuk elő, az elmúlt öt évben azonban nem játszottuk. A mű a kezdetről, az eszmélésről, az élet örömeiről, a munkáról, a szeretetről, a szerelemről, a küzdelemről szól. Bízom abban, hogy az Operaház táncosaival ezt a mondanivalót közel 30 év után is meg tudom fogalmazni."

MENYEGZŐ - GÁSPÁR ORSOLYA ÉS KOVÁTS GERGELY CSANÁD FOTÓ: MEZEY BÉLA
Az est koreográfusai közül Bozsik Yvette a legfiatalabb. Ő az, aki útkeresése során hármuk közül a legmeszszebb jutott a Balettintézettől. A spicc-cipőt és a tütüt eldobva, sajátosan groteszk, szürreális, egyedi stílusú táncműveket készítve indult művészi pályáján. Azok számára, akik őt csak (vagy főleg) egyéni formanyelvű és hangvételű darabjairól ismerik, meglepő lehet ez az operaházi felkérés, pedig korántsem előzmény nélküli. Bozsik Yvette-nek a kortárs tánc területén végzett munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, hogy csak a legnagyobbat említsük, igen fiatalon lett Kossuth-díjas. Sokszor tesz eleget színházi felkéréseknek, 2002-ben Párizsban az Opera Garnier-ben koreográfiát készített a Fischer Iván rendezte Mozart-operához, az Idomeneóhoz. Bár még soha nem dolgozott a budapesti Operaház felkérésére, társulatával és saját szólóestjeivel már fellépett színpadán.

A PRÓBA - KÖZÉPEN NAGY TAMÁS FOTÓ: KANYÓ BÉLA
A Szenvedély-estre Sztravinszkij Les Noces című zeneművére a Menyegzőt koreografálja, amit nagy kihívásnak és egyben megtiszteltetésnek tart. A mű első, ma már tánctörténeti jelentőségű, szinte architekturálisan felépített koreográfiáját Nizsinszka készítette 1923-ban a Gyagilev-féle Orosz Balettnek. A négy kép (A kontyolás, A vőlegény háza, A menyaszszony indulása, Az ünnep) egy stilizált, rítusaival szinte személytelenné szabályozott, orosz falusi esküvőt mutat be. Az, hogy Bozsik Yvette indíttatást érzett ennek a műnek az újraalkotására, egyáltalán nem meglepő. Darabjainak jelentős részét a férfi-nő viszony pszichológiai, sőt, pszichiátriai mélységekbe hatoló elemzése jellemzi. A felhőtlenül boldog szerelem soha nem témája, sokkal inkább az elhallgatások, az elfojtások, a vágy és szexus titkai, fanyar, bizarr megfogalmazásban. Nem idegen tőle a mítosz és a rítus ábrázolása sem, például újrakoreografálta a szintén Sztravinszkij zenére készült Tavaszi áldozatot is. A Menyegző látványvilága Bozsik Yvette-nél, a zenére reflektálva, a férfi és női princípium megjelenítését tükrözi. A darabról így vall: "Az előadás témája a Nő és a Férfi egymástól való félelme és az eggyé válás utáni vágyakozás kettőségének paradoxonja. Az ismeretlentől való félelem, amely egyúttal vonzóvá is válhat az ember számára, miközben attól tart, hogy az eggyé válás pillanatában elveszítheti függetlenségét. A tét maga a félelem és a félelem megszelídítése." A zene és a szüzsé Bozsik koreográfusi alkatának megfelelő nyersanyagot kínál, hiszen képes a Sztravinszkijmuzsikához illő, impresszív, erős képekben gondolkodni és alkotni. Izgalmas kérdés, hogy befolyásolja-e az eredeti Nizsinszka-koreográfia, táncnyelvében mennyire távolodik el az alapszituáció népi jellegétől, illetve, szokatlan megoldásait ismerve, vajon tesz-e engedményt mozdulati vagy szcenikai megoldások terén a klasszikus operaházi környezetnek.

Szerelmi szenvedély, az élet és a küzdelem szenvedélyes szeretete, a nász rítusaiban megbúvó szenvedély - egy téma több felvetésben. Három izgalmas darab, három nagy formátumú alkotó, mindez együtt, egy estén különleges és emlékezetes élményt ígér.

PÓNYAI GYÖRGYI