Szorokin: Bro útja

Siberia en tu corazon

Hogy mire fel a "könyvkritika" (nem az)? Ha nem láttad a Krétakör Jég című darabját (amit már nem is fogsz, hacsak az ősszel a Nemzeti Színházban jövő B-verziót nem tekintjük félig-meddig annak), legyen elég annyi, hogy 1. hibáztál, 2. az előadás alapanyaga egy Szorokin nevű kortárs orosz író azonos című könyve. A Bro útja pedig ennek a prequelje.

Vlagyimir Szorokin könyveinek sztorija egy mai, világmegváltó szekta mindennapjait és kialakulását írja le, cirka 100 évet átfogva a XX. század elejétől. A részleteket most itt inkább nem, itt viszont olvashatsz a Jég színdarab verziójáról. Ha nem olvastad eddig, és nem is tudod, miről van szó, valószínűleg nem ennek a pár sornak a hatására fogod azonnal megrendelni az Alexandrán. Nekem az érdeklődés felkeltéséhez kellett a krétakörös előadás kétszeri végigülése, majd a Jég elolvasása. Ezután - durván elfogultan - nem kissé lepődtem meg, hogy a Bro útja rátett még egy lapáttal.

A történetről röviden mégis annyit, hogy a könyvben a szekta (vagyis a Jég testvérisége) alapítójának életét követjük végig. Mivel pedig a főhős 1908-ban született, 10 pontos korképet kapunk a két világháború közti Szovjetunióról, kisebb mértékben pedig Németországról és a háborúról. Érdekes vonal a testvériség terjeszkedésének, beépülésének kifejtése a két ország vezetésébe, itt túlságosan is egyértelmű a szcivel való párhuzam.

"Egyszeriben borzasztó kellemesen éreztem magam. Olyan kellemesen, olyan jól, ahogyan csak gyerekkorában érezheti magát az ember"

Ami pedig - számomra - mégis a legjobb: a szekta kultikus tárgyát, a tunguz meteort felkutató expedíció hosszú leírása, amiből félelmetes pszichedelikus kalandfilmet (létezik ez a kategória?) lehetne forgatni. A Leningrádból induló, és Szibéria isten háta mögötti mocsarába elérő utazást, majd az itt "felébredő" főszereplő átváltozását, bolyongását nagyon megrajzolta Szorokin, a holdsütötte fagyos tajga hihetetlenül plasztikus. Szorokin itt nem spórol, fejezeteken keresztül megy bele egyszer Bro lelkivilágába, más részről a környezet részletes ábrázolásába, tényleg nagyon erős ez az 50-60 oldal.

És ezek azok az oldalak, amiktől a Bro útja jobb lett, mint a Jég. Persze utóbbira az színdarab nagyon rányomta a bélyegét, nem tudtam csak magában olvasni, de ettől függetlenül is ez a helyzet. Érdekes lenne egy olyan vélemény, aminek a gazdáját nem befolyásolta az előadás.



(a poszt alcíme Manu Chao Siberia című számának ide passzoló sora)

(Szorokin a Jéggel induló, a Bro útjával folytatódó történetet trilógiává bővítette, a 23000 című könyv még se angolul, se magyarul nem jött ki)