véget ért a tizennyolcadik

véget ért a tizennyolcadik thealter, elbúcsúztattuk a fesztivált. bozsik yvette lélektánca megrázó volt, urbánék turbo paradiso-ja szintén. klamm tanár úr háborúját keményen megvívtuk mi is nézõként, félig bevont diákként.

és akkor itt a thealter vége:
 
bozsik yvette társulatának sírós lélektánca
 
megvolt a fesztivál első sírása - nekem.
bozsik yvette társulata, a lélektánc ríkatott meg.
ekkora tapsot rég hallottam a thealteren.
szűnni nem akaró, dörgő tapsvihar.
vastaps és vastaps és vastaps.
vannak előadások, amik megfájdítják a szívet.
vannak előadások, amiken sírni kell.
vannak előadások, aminek a végén a katarzis és a meghatottság csatát vívnak egymással.
a tánc mindenkié.
tudtad, hogy a vakok is keringőznek?
tudtad, hogy a kerekesszékesek is tudnak táncolni?
láttál már kerekesszékes embert a széke nélkül, a padlón fekve táncolni?
tudod, hány embert bír el egy kerekesszék?
tizenöt ember, meg a kutya.
egészségesek, vakok, gyengénlátók, kerekesszékesek.
miféle bátorság és nyitottság kellett ahhoz, hogy bozsik yvette a társulatával létrehozza ezt az előadást?
ha szánakoztál, félreértetted.
ültem az első sorban, és nem bírtam visszatartani a könnyeimet. megrázó volt és felszabadító, fájdalmasan szép.
ekkora tapsot az idei thealteren nem kapott előadás.
hosszú, hosszú percekig zúgott a vastaps.
senki nem állt fel a nézőtéren.
ültünk egymással szemben, mi, nézők, és ők tizenegyen a színpadon.
köszönjük szépen.
szívből. 
 
 
urbán andrás társulata: turbo paradiso

a zsinában az thealter utolsó előadása,
urbán andrás társulata:
turbo paradiso.

2003-ban jártak először a thealteren. tolnai ottók könyökkanyarját hozták.
aki valaha is látta urbánékat, az már akkor feszült lesz, ha tudja, este újra megnézi egy előadásukat.

a fiatalokból álló társulat mindig megszenvedteti a közönséget.
ugyan kit ne fojtogatja a sírás, ha megerőszakolt nők történeteit hallgatja?
még akkor is, ha háborúban ilyen dolgok előfordulnak.
beleborzad az ember, ha eszébe jut: mindez itt a szomszédba, nem is olyan  messze történt.
és például azon a környéken is, ahol áthaladunk, amikor az adriára megyünk nyaralni.

"Az elmúlt nyolc év folyamán - 1991-1999 - Európának olyan jelenségekkel kellett (újból) szembenéznie, amelyeken civilizációs öntudata szerint már túllépni látszott: "etnikai tisztogatás", "szabadcsapatok", "orvlövészek", "koncentrációs
táborok", "tömegsírok". Egyes becslések szerint 1991 és 1999 között halt meg, s mintegy ötmillió menekült el lakóhelyéről. Az éhenhalt gyermekek, a megerőszakolt nők és a hegyekben megfagyott öregek pontos számát senki sem ismeri."
(takács péter: A jugoszláviai háborús bűnösök perei)


gudbáj maszkaland módra

jó, ha az ember gyerekként tud kalandozni.
ha a kezébe foghat kamerát, ha játszhat, mint a felnőtt színészek, ha valaki értőn megmutatja neki, milyen csodákat lehet művelni a fényképezőgéppel.
a gyerekeknek megadatik az a szabadság, amit a felnőttek
a felelősség súlya miatt elfelednek, amit a felnőttek mindenfélére hivatkozva elfelednek, amit a felnőttek buta ürügyekkel elfelednek.
és közben sóhajtoznak: nem vagyunk szabadok.

kalandozni filctollal, festékkel, kamerával, fényképezőgéppel, de
csupán a hangunkat, az arcunkat adva is lehet: szerepet játszhatunk, átadhatjuk önmagunkat az alkotás felszabadult boldogságának.

a maszkaland a tizennyolc éves, felnőtt thealter történetében először vitte képzeletbeli utazásra a kalandorokat.
öt napon át reggeltől estig próbáltak, szöveget tanultak, táncoltak, forgattak, vágtak, fényképeztek,
nagyítottak, festettek és rajzoltak, hogy aztán az ötödik napon megmutassák a végeredményt.

az animációs filmek készítőinek külön gratuálok.


ami korábbról kimaradt:

szivárványkígyó

vannak előadások, amiket az ember nem tud mire vélni.
szépek a képek, jól indul a történet, aztán mégis: nem képes arra, hogy magával ragadja az embert.
nehéz volt a szövege, látványnak viszont sok-sok pillanata egyáltalán nem volt utolsó.

úszóházi turbóparti

a tizennyolcadik thealter  záróbulija a piros (tisza) úszóházon.
az ukránok hozzák a formájukat, még mari zsuzsira is ropják ÉS ÉNEKLIK A SZÖVEGET! csak tudnám, hogy csinálják.
az a legszebb az egészben, ha leülsz az úszóház stégjének a végére, látod a kivilágított dómot.
és hiába ringatják a deszkákat a talpad alatt a hullámok, hiába kever jobbnál jobb zenéket bakelitről dj zöld, érzed, eljött az elszomorodás pillanata.
tényleg vége?
igen.

de a pillanat még itt van, nem engedjük elillanni, inkább bepillantunk klamm tanár úr osztályába.

klamm háborúja

az órán ma a Faustot vettük.
klamm tanár úr gúnyolódott velünk.
"nem óhajtanának esetleg jegyzetelni?"

haragszik ránk, mert írtunk neki egy levelet. a hadüzenetet, így nevezte.
ő azt mondta, hogy ez  sértés azok számára, akik a háborúban sebesülést szenvedtek.

a szüleink jártak az igazgató úrnál, hogy adjon nekünk másik tanárt. de klamm tanár úr azt mndta, őt senki se kérdezi meg, hogy akar-e más diákokat.
"úgy állok szemben a diákjaimmal, mintha soha nem hallottam volna róluk a tanáriban"
mármint pletykákat.
szerinte mi megvádoltuk.
szasának egyest adott.
pedig ő elment hozzá, és kérte, hogy kettest adjon neki, hogy érettségizhessen.
de klamm tanár úr a szemébe nevetett és becsapta az orra előtt az ajtót.

"adok egy utolsó esélyt. hogy én a diákok előtt bocsánatot kérjek? ez vicc. ha nem akarnak repülni ebből az iskolából érettségi nélkül, kéjenek bocsánatot tőlem."

de mi nem akarunk bocsánatot kérni.
mert szasa, miután elment a tanár úrtól, felakasztotta magát.

klamm tanár úr megfenyegetett bennünket. aztán megpróbált megvesztegetni, hogy mindenkinek hármas ad. na jó, négyest. rendben, négyötödöt.
próbált jópofizni.
hízelgett.

elmesélte, hogy a kollégái elhúzódnak tőle. a diákjai meg akarják szégyeníteni, német irodalomból keresztkérdéseket tesznek fel neki. de ő mindegyikre tudja a választ.

klamm tanár úr feljegyzéseket ír a diákjairól és a tanártársairól.
külön füzetet nyitott mindenkinek.
a füzeteket a pincéjében őrzi.
gyűlöli nógrádi tanárnőt, akinek szerinte az egyetlen hibája: nincs más vágya, hogy a diákjai szeressék.

klamm tanár úr az órán egyszer bekötött fejjel jelent meg.
azt mesélte, hogy elesett.
a fürdőszobában feküdt, folyt a vére, amivel aztán a vécécsészére írt.

három szó fért rá.
végül azt írta rá:
minden tanár gyilkos

klamm tanár úr szeirnt a tanárok nem nyerhetik meg a háborút a pattanásos képű pubertáló barbár hordák ellen. a tanárok megöregszenek, a barbárok pedig mindig folyamatos utánpótláshoz jutnak.

engem is sértegetett.
azt mondta, zita, magának csorog a nyála, nagy a feneke.
és azt is mondta, hogy aki nem érzi a pedagógiai éroszt, lője főbe magát.

aztán azt is mondta: azért iszik, persze, kizárólag pohárból, üvegből soha sem, mert hát a túlélési kényszer ugyebár.

azt is mondta: bocsánat, hogy én vagyok az utolsó tanár, aki adni  akar maguknak.

aztán főbe lőtte magát.

hát így történt.


az utolsó néző

balog bezárta a fesztivált.
kurtán furcsán.

emlékeztek, így nyitotta meg. ahogy egy tizennyolcadik
születésnapját ünneplőt köszönteni illik. cilinderben.

és így zárta be, úszóházra készülő stílben.

mi meg tudomásul vettük.
nem mintha szívesen.
egy kicsit szegődve.
ott voltuk a zsina udvarán, és egy kicsit megcsalatva éreztük magunkat.
ennyi?
hiszen még alig beszélgettünk.
egy csomó embernek nem tanultuk meg a nevét.
nem kértünk el fontosnak vélt e-mail címeket és telefonszámokat.
rengeteg dolgot, amit terveztünk, nem fényképeztünk le.
sok mindent nem mondtunk el.
de igen, semmi kétség.
vége.
és akkor a turbo paradisora megindult a tömeg a zsina kapuján át,
és végül judit bekísérte az utolsó előadás utolsó nézőjét.

és a közönség szépen hazament.
kiszedték a zsebükből a jegyeket, amiket összegyűrtek,
vagy sodorgattak, míg várták, hogy kezdődjön az előadás.

a többiek az úszóházon mulattak.

de a thealter az éjszaka söétjében élte tovább a maga életét: az
önkéntesek összapakoltak az asztalokról, kivitték a szemetet,
felsöpörtek.
a technikusok és a színpadmunkások lebontották, felrakodták,
elszállították.

holnap - vagyis ma, mert hajnali háromnegyed kettő van  - az idei thealteren az önkéntesek napja következik.

jó halászlé  a sárgán.

biztosan furcsa lesz nekik, hogy a közös estebéd után
nem ők pakolják le az asztalt, nem ők szedik össze az eldobált
csikkeket.
ez az ő napjuk lesz.

ne szomorkodj.
de ha mégis szomorkodnál, csak azt tudom mondani,
amit tavaly.

ordíts, ahogy a torkodon kifér!

veletek, jövőre, ugyanitt.

nyemcsok éva eső


>>> TOVÁBB A TELJES WEBNAPLÓRA >>>


Korábbi naplóbejegyzések:
- cunami, hess, tízparancsolat | Thealter fesztivál, Szeged - 2008.07.26.
- bele a közepébe | Thealter fesztivál, Szeged - 2008.07.25.
- megnyitók napja | Thealter fesztivál, Szeged - 2008.07.24.