Soós Edit temetése

Soós Edit színésznõtõl augusztus 6-án, 11 órakor vesznek végsõ búcsút a Rákoskeresztúri köztemetõben - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Ráksi Katalin, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezetõ titkára.

A színésznőt július 13-án, 73 éves korában érte a halál egy budapesti kórházban. Élete utolsó éveiben az Ódry Árpád Színészotthonban élt.

Soós Edit 1934. augusztus 7-én, Budapesten született; 1956-ban a miskolci teátrum, egy évre rá a Nemzeti Színház, majd több fővárosi és vidéki játszóhely társulatának tagja volt. 1969-ben a Filmszemle díját, 1993-ban pedig a Színikritikusok díját vehette át.

Több tucat játékfilmben játszott, többek között a Mese a 12 találatról című alkotásban, legismertebb szerepe azonban Piroska volt a négy évtizeddel ezelőtt forgatott Ismeri a szandi-mandit? című filmszatírában.

Forrás: MTI