Nagyváradi évadnyitó

A nagyváradi Szigligeti Társulat megtartotta évadnyitó társulati gyûlését. A gyûlésen a 2008-2009. színi évad terve került bemutatásra, emellett kiosztották az elmúlt évadban nyújtott teljesítményekért járó díjakat.

A 2008-2009. évadban négy nagyszínpadi és három stúdió előadás kerül bemutatásra. Bérletes előadásként szerepel a repertoárban  Ny. V. Gogol A revizor című komédiája Árkosi Árpád rendezésében, Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabja Anca Bradu rendezésében illetve egy zenés vígjáték, az Anconai szerelmesek, amelyet Parászka Miklós rendez. A szilveszteri bemutató ezúttal egy kabaré lesz, a Fele is tréfa címmel Nóti Károly jeleneteiből és dalaiból szerkesztett előadást Meleg Vilmos rendezi.
A stúdió-repertoárban egy ősbemutató is szerepel: Aczél Géza debreceni költő  Timúrra várva című színművét Demcsák Ottó rendezi-koreografálja, Radu Macrinici Tamás evangéliuma című darabját Vadas László színrevitelében láthatja majd a közönség. A stúdióbérletben szerepel egy meglepetés is, ami azt jelenti, hogy a bérletesek több ajánlatból választhatják ki a harmadik stúdió-előadást.
A nagyszínpadi előadások helyszíne - a színház épületének belső felújítása miatt - a Nagyváradi Állami Filharmónia koncertterme lesz.

A 2007-2008. évad díjazottjai:

• DIMÉNY LEVENTE - Földes Kati-díj, 2007-2008. 
• GAJAI ÁGNES - Nívódíj, 2007-2008. 
• KARDOS M. RÓBERT - Közönségdíj a legjobb férfi főszerepért, 2007-2008. 
• GAJAI ÁGNES
- Közönségdíj a legjobb női főszerepért, 2007-2008.  
• CSIKY IBOLYA - Közönségdíj a legjobb női epizódszerepért, 2007-2008.
• KOVÁCS LEVENTE - Közönségdíj a legjobb férfi epizódszerepért, 2007-2008.

A műszaki személyzetnek átadott díjak:

• CSUTAK-RUTTKAI MIKLÓS színpadmester - Nívódíj, 2007-2008.
• CEFAN TIBOR öltöztető - Szigligeti Társulat díja, 2007-2008.

 

 Szigligeti Társulat, Nagyvárad