4 milliárdot ígér Hiller

Hiller István oktatási és kulturális miniszter átadta a színházi, zenei és táncmûvészeti szakma képviselõinek az elõadómûvészeti törvény tervezetét a Magyar Dráma Napján, vasárnap, a budapesti Új Színházban. A kulturális tárca vezetõje bejelentette, tíz napot szán a jogszabállyal kapcsolatos további egyeztetésekre, utána a kormány elé terjeszti az elõadómûvészeti törvényt, melynek végrehajtására az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) 4 milliárd forintot különített el.


Hiller István

"Megérte ez a két éves munka, és jó, hogy megcsináltuk" - utalt a miniszter arra a 2006 novemberében megkezdett folyamatra, amelyben a tárca a szakma közreműködését kérte a jogszabály megalkotásához.

Mint hozzátette, "az a gondolategyüttes, amelyet leánykori nevén színházi törvénynek hívtak" jelenlegi formájában a színházi világon kívül már a zene- és a táncművészet kérdéseit is rendezni kívánja.

"Ez a törvénytervezet közös munka eredménye, melynek során mindig azt tartottam szem előtt, hogy csak és kizárólag a szakmával együtt, vitákat is vállalva, de folyamatos egyeztetésben és párbeszédben történjen" - hangsúlyozta Hiller István. A miniszter elmondása szerint a jogszabály egyik fő jellegzetessége, hogy a művészi szabadságot teljes mértékben tiszteletben tartja, abba semmilyen módon nem szól bele.

Az előadóművészeti törvény "megtalálta a művészet és a politika közötti normális viszonyt, ...nem követel, nem akarja megmondani, hogy milyen darabok legyenek, és kik legyenek a főszereplők" - jegyezte meg a kulturális tárca vezetője.

Hiller István kiemelte, megingathatatlan abba a hitében, hogy az államnak van szerepe a kultúrában és a művészetekben, "csak találja meg azt a szerepet, ami az övé: ez a kooperáció, a keretek, a feltételek, és bár nem teljes mértékben, de döntő többségében a finanszírozás biztosítása".

A politikus szavai szerint a tervezet másik jellegzetessége, hogy rendbe teszi azokat a "szabályozatlan dolgokat", melyek áttekinthetetlenné, sok esetben kaotikussá tették az előadóművészeti ágak helyzetét.

A miniszter bejelentette: a költségvetés néhány nap múlva benyújtandó tervezetében 4 milliárd forint szerepel az előadóművészeti törvény végrehajtására. "Ez az eddig meglévő összegeket semmilyen módon ki nem váltja; nem átcsoportosítás, hanem plusz 4 milliárd forint a magyar előadóművészeti életnek" - tette hozzá.

Megjegyezte, ez az összeg csak abban az esetben áll majd rendelkezésre, ha az előadóművészeti törvényt az országgyűlés elfogadja.
A miniszter közlése szerint a következő tíz nap lehetőséget biztosít a jogszabállyal kapcsolatos végső egyeztetésekre. "Tíz nap van, több nincs, és ha úgy gondoljuk, utána a köztársaság kormánya elé viszem a tervezetet, és jó esély van arra, hogy ezen az őszön a parlament ezt megtárgyalja" - mondta terveiről az OKM vezetője, majd hozzáfűzte: "hátravan még egy feladat, ennek a törvénynek a magyar parlamentben többséget szerezni".

Hiller István elmondása szerint a végleges szövegváltozat kidolgozása után a politika szereplőivel is lebonyolítja majd a jogszabállyal kapcsolatos egyeztetéseket. "Úgy gondolom, a józan ész erősebb, mint a pillanatérdek, és ez a törvény a jövőnek szól" - bizakodott.

A miniszter meglátása szerint az előadóművészeti törvény november végére, december elejére parlamenti szavazásra kerülhet.

"A színház nem egy termelő szféra, itt pénzre van szükség. De nem nekünk, hanem a közönségnek, amely a jelenlegi feltételek mellett nem tudja a jegyeket megfizetni, nem tudja a színházat finanszírozni" - jegyezte meg Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöke, miután átvette a jogszabály tervezetét Hiller Istvántól. Mint hozzátette, ez a törvény nemcsak a színházi szakmának, hanem a teátrumok közönségének is szól.

"A pártoknak van egy adóssága a kultúrával szemben" - vélte a rendezvénynek otthont adó Új Színház igazgatója. Márta István arra kérte a törvényhozókat, szavazzák meg a jogszabályt, mert "az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen törvény Magyarországon, amely valamennyire is védi az előadóművészetet".

A teátrum vezetője úgy vélte, sok dolog kimaradt a tervezetből, amelyhez más jogszabályokat is meg kellett volna változtatni, "de ez egy vis maior helyzet volt".

Vajda Márta, a MSZT ügyvezető titkárának tájékoztatása szerint a szervezet kedden kapja meg a minisztériumtól elektronikus formában az előadóművészeti törvény tervezetét, amelyet azonnal szétküldenek majd a szakmai szervezeteknek, jelezve a határidőket, ameddig a válaszokat várjak.
Schneider Márta, az OKM államtitkára az MTI-nek elmondta, a 10 napos határidő várhatóan a tervezet keddi kiküldésétől értendő.

Forrás: Google/MTI