A Színikritikusok Díja

A Színikritikusok Díját hétfõn este adták át Budapesten, a Kamrában. A Színházi Kritikusok Céhe évrõl évre a tagok szavazatai alapján adományozza az elõzõ évad produkcióinak az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerést. A díjak többségét - a hagyományoknak megfelelõen - az elõzõ évi kitüntetettek adták át.

A Színikritikusok Díja
2007/2008


• A legjobb új magyar dráma: TÉREY JÁNOS: ASZTALIZENE

• A legjobb előadás: A KÉPZELT BETEG
              (Pécsi Nemzeti Színház, rendezte: Mohácsi János), és
                                VÁNYA BÁCSI
              (Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendezte: Andrei Şerban
             
• A legjobb rendezés: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA
              (József Attila Színház, rendezte: Zsótér Sándor)


Zsótér Sándor
fotó: Gárdonyi Géza Színház

• A legjobb zenés/szórakoztató előadás: SZOMORÚ VASÁRNAP
              (Szabadkai Népszínház, rendezte: Kovács Frigyes)

• A legjobb független színházi előadás: PLAZMA
              (KoMa Társulat)

• A legjobb női főszereplő: LADÁNYI ANDREA
              (Az öreg hölgy látogatása, József Attila Színház)

• A legjobb férfi főszereplő: DOLMÁNY ATTILA
              (Árpádház, Budapesti Kamaraszínház)

• A legjobb női mellékszereplő: HERCZEG ADRIENN
              (A képzelt beteg, Pécsi Nemzeti Színház)

• A legjobb férfi mellékszereplő: PÁLFFY TIBOR
              (Yvonne, burgundi hercegnő, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)

• A legjobb díszlet: ASZTALIZENE
              (Radnóti Miklós Színház, tervezte: Bagossy Levente)


Jelenet az Asztalizene c. előadásból
fotó: Lehotka Judit Zolka

• A legjobb jelmez: A NAGYRATÖRŐ
              (Egri Gárdonyi Géza Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)


Bányai Miklós és Schruff Milán a Nagyratörő c. előadásban
fotó: Lehotka Judit Zolka

• A legígéretesebb pályakezdő: KRISZTIK CSABA
              (A sasfiók, Debreceni Csokonai Színház)
                                                 
• Különdíj: NOTÓRIUSOK c. sorozat (Katona József Színház)

__________

Szűcs Katalin Ágnes
A Színházi Kritikusok Céhének Elnöke

Szokatlan jelenségeket produkált az idei szavazás. Szinte minden fordítva történt, mint máskor. Éppen azokban a kategóriákban volt most legkönnyebb kiadni a díjakat, amelyekben máskor vagy épphogy összejön - a magunk szabta törvények szerint - a díj kiadhatóságához szükséges öt szavazat, vagy további egyeztetést igényelnek a jelölések szóródása miatt. A más kategóriába nem sorolható művészi teljesítmények elismerésére hivatott Különdíj esetében például olyan szerteágazóak a lehetőségek, hogy a szavazás első köre után mindig egyeztetnünk kell, pontosabban kellett eddig. Idén, minden bizonnyal először a Kritikus-díjak történetében, a különdíj a második legmagasabb pontszámmal s a harmadik legtöbb jelöléssel kiadott elismerés.
Mielőtt a Kritikus-díj szavazás rejtelmeiben járatlan olvasó itt végképp elveszítené a fonalat, röviden ismertetem a szabályokat: az évadban látott legalább 90 előadás jogosítja fel a Színházi Kritikusok Céhének tagjait a szavazásra, amely úgy történik, hogy minden kategóriában ki-ki 3 jelöltet állíthat. Az első helyen jelölt 3, a második helyen jelölt 2, míg a harmadik helyen jelölt 1 pontot kap. Így adódnak össze a pontok, ám a díj minden kategóriában csak öt  jelölés - mindegy, hogy hányadik helyen - esetén adható ki. A Katona József Színház  Notóriusok című sorozatánál több pontot - ugyancsak merőben szokatlan módon - csupán a Legjobb független előadás kategóriájában díjazott Plazma kapott a KoMa Társulat előadásában. E két kategórián kívül a Legjobb új magyar dráma és a Legjobb női főszereplő díja dőlt el magas jelölés- és pontszámmal, az összes többi kategóriában rendkívül nagy a szavazatok szóródása. Így eshetett meg, hogy a Legjobb gyerekelőadás díja idén ki sem adható, ami sajnos nem példátlan. Példátlan viszont a szavazás történetében, hogy három kategóriában is határon túli magyar előadás, illetve művész a díjazott (egy-egy kategóriában a korábbi években is előfordult már). Ami azt mutatja, hogy a határon túli magyar színházak, alkotók természetes módon váltak részévé a hazai színházi közgondolkodásnak. Hosszú folyamat eredménye ez, ami köszönhető részben a majd’ húsz éve létező Kisvárdai Fesztiválnak, a Vendégségben Budapesten sorozatának és a POSZT-nak is, ahol az egy évadban született bemutatók arányában két határon túli magyar előadás a versenyprogram résztvevője minden évben.
Az idei szavazás pikantériája, hogy díjazott az a sok vihart kavart kolozsvári Ványa bácsi előadás is, amely a (szak)sajtóban (is) megjelent állításokkal ellentétben meghívást kapott ugyan mind a Kisvárdai Fesztiválra, mind a Nemzeti Színházba (utóbbi helyszínen ősszel több alkalommal is látható lesz, az előbbi meghívásnak pedig a technikai nehézségek mellett mindenekelőtt a III. Richard gyulai próbái miatt nem tudott a társulat eleget tenni, miként azt egy a Népszabadságban is közzétett e-mail váltás bizonyítja), de tény, hogy eleddig Magyarországon még nem volt látható a produkció. Kolozsváron láttuk mind, akik hírét hoztuk s szavaztunk rá, elvéve a kenyerét azoknak a kollégáknak, akik esetleg a nemzeti színházi vendégjáték hatására a jövő évi szavazáskor tennék ugyanezt. (Szabályaink szerint ugyanis a határon túli magyar előadásokra a magyarországi első láthatás után lehet szavazni akkor is, ha nem az adott évad bemutatójáról, hanem korábban született előadásról van szó.) Szóval megelőztük a többieket, de hát elegen voltunk így is. Legszívesebben most egy vigyorjelet tennék ide összegzésként, ahogy az e-mailekben szokás, jelezvén: minden jó, ha a vége jó. De azért persze az még jobb volna, ha közben is jó volna, ha mindig jó volna.