Ingyen színházjegyek

Andy Burnham brit kulturális miniszter szeptember 23-án jelentette be, hogy új programjában támogatni kívánja a 26 év alatti fiatalok színházbajárását.

Az angliai Arts Council által finanszírozott 2.5 millió fontos terv  95 helyszínen valósul meg: a színházak minden héten ugyanazon a napon a jegyek egy adott százalékát ingyen adják bárkinek, aki 26 év alatt van. A program 2009 februárjában indul, azzal a céllal, hogy 2011 márciusáig az élő színházi élményt kereső fiataloknak egy millió ingyenjegyet biztosítson. Az érintett színházaknak garantálniuk kell a megfelelő számú ingyen széket a teljes két éves periódusban.
Andy Burnham szeretné, ha ez a befektetés folyamatossá válna a tervben részt vállaló színházakban, ami jelentős lépés lenne egy új közönségréteg kiépítésében. " A kultúra életeket tud megváltoztatni. Magam is sokszor tapasztaltam ezt. Egy fiatal embernek a színházi előadás a velejéig ható élmény lehet, új távlatokat megnyitó erő. De sokszor elmennek a lehetőség mellett, mert úgy érzik, hogy a színház nem nekik szól. Ideje, hogy megváltoztassuk ezt a felfogást"-nyilatkozott a miniszter.


Forrás: ITI Központ