Vágánybenéző-Vonatozik a Szputnyik

Vonatozik a Szputnyik. Az idei évad elsõ vállalkozását Göttinger Pál jegyzi vendégrendezõként, a Vágánybenézõ munkacímû project magába foglalja társulatunk két legalapvetõbb tevékenységét: a viselkedéskutatást és a karakterfigyelést. Egy olyan társadalmi réteg felkutatására és megismerésére vállalkoztunk, akikrõl napjainkban már kevés szó esik: a proletárokra, szûkebben a MÁV dolgozóira. Ez az elsõ hetünk együtt, ismerkedünk, beszélgetünk, az alapot Moldova György két könyve adja:
Akit a mozdony füstje megcsapott, és A gázlámpák alatt.

"A színészek munkájuk során a legtöbb esetben drámai szöveggel dolgoznak - az alakításhoz, karakterépítéshez szükséges információkat, tudnivalókat, tájékozódási pontokat a szöveg elemzésével, a benne elrejtett utalások dekódolásával találják meg, a hiányzó láncszemeket saját fantáziájukkal és ízlésükkel töltik fel. Ez a fajta dekódoló munka a színház egyik legélvezetesebb része, mozgásban tartja a gondolkodást az esetleg monoton gyakorlás közben is, inspirációt és új lendületet ad a szövegtanulás és a jelenetek színpadi megoldása közben. Abban a hitben zajlik mindez, hogy a végigvitt pontos elemzés, a rengeteg felgyülemlett "hátsó gondolat" a néző számára is kódolhatóvá válik, a kellő örömmel és a közben tanúsított fegyelemmel végzett kutatómunka eredményei kimondatlanul is eljutnak a befogadóhoz, a nézőhöz, és a megfejtés öröme is átragad rájuk.
Workshopunk megfordítja ezt a folyamatot. Nem a darab szövege áll feladatként előttünk, nem az alakításhoz szükséges háttér-információk beszerzése, illetve előállítása a feladat, hanem fordítva. A munka kiindulópontja egy dokumentumregény, egy rengeteg információval, pontos élettörténetekkel és környezettanulmányokkal megtámogatott szereplőkkel teli anyag - tehát nincs darab. Az előállítandó jelenetek létrehozásában Turai Tamás, a társulat dramaturgja mellett vendégként Kárpáti Péter író lesz a segítségünkre." - Írja a projektről Göttinger Pál, akit a sajtóosztály részletesebben is kifaggatott.

Beszélgetés Göttinger Pállal

Hétfőn volt az első megbeszélés a társulattal:
 - Van egy gyermekkori mániám, ez a vasút. Mikor Viktor idehívott, megörültem, végre van egy tér, és pénz is, hogy kiéljem ezt. Én most tanulom ezt a szakmát, most ismerkedem veletek, mindenért, ami ebből adódik, egyszer kérek bocsánatot: most. Innentől kezdve munka.

Nem így képzeljük el első látásra a rendezőt; akár láttunk már rendezőt, akár nem. Biciklivel jött, vastag pulóver, fekete keretes szemüveg, huncut mosoly a vörös szakáll mögött - huszonéves egyetemista csínytevőnek nézném, aki éppen koleszes bulira készül. A fűtéssel valami gond van - cigizünk, kólát iszunk, és kicsit vacogunk Pállal. Már majdnem kiolvastam a házi feladatunkat - Akit a mozdony füstje megcsapott, Moldova - vasárnapig kell, a riport miatt igyekeztem péntekre, aztán mégse.

 - Proletárok. Ha most arra gondolok, hogy proletár, csak a Csinibabában szereplő szakik jutnak eszembe, akik viccesen dülöngélnek. Amikor a színművészeti könyvtárában lomtalanítás volt, és kidobtak egy csomó, múlt rendszerbeli szocialista-realista drámát, én összegyűjtöttem mindet, csak aztán anyám kidobta. Akik a korra emlékeznek, mind elképesztő ironikusak, és közben a kor nagy színészeinek, mint Sinkovits, a teljesítménye legendás.
Ez a "csináld meg magad"- dolog nem olyan Moldovánál, mint ma. Itt pályára állítottság van, amiből nincs kijárat. A rendszerváltás vesztesei: szuper kifejezés. Csak nem tudjuk használni, mert nem tudjuk, mit jelent. Hirtelen lett nagyon sok lehetőség; szabad meggazdagodni! Előtte meg egy generációnyi embernek nem volt választása. A szocializmus nagy útravalója a gondolkodásbeli tunyaság: nem múlnak rajtam a dolgok. Vagy nem dönthetem el, hogy mi történik. Lehet gondolkodni arról a sokkról is: páran megcsinálták magukat, ez meg végigmelózta az életét, de persze erről is csak felületes dolgokat tudunk. Bele kéne nézni jobban. Az is elképesztő, hogy mi ezt nem cipeljük. A szüleink se biztos, hogy cipelték, a nagyszüleink azért már igen. Hogyan működhetett? Nézd meg a Berendi (a riportkönyv egyik szereplője; állomásfőnök volt Ferencvárosban) egy napját! Háromkor kel, este hétig dolgozik.
Azért jó példa a vasút, mert a vasút megkérdőjelezhetetlen dolog. Tönkrement, de nem állt meg!


- Kevés a könyvben a női szerep. Mi lesz a színésznőkkel?

- Vannak a végén, a MÁV-kórházról szóló fejezetben (pont azt nem olvastam el), és a másik könyvben, amit ezután olvasunk el (Gázlámpák alatt) meglincselnek egy forgalmistanőt. De hát be kell terelni a nőket ezek közé a hapsik közé, aztán lesz női szerep...
A Mozdony füstjében nem bírnak mit kezdeni munkaidőn kívül, színészeknek is jó végiggondolni ezt. A színész próba után is állandóan pörög, beszélget, gondolkodik, ez meg egy olyan munka, ami egyszer csak elkezdődik, és egyszer csak véget ér. És közben hihetetlenül monoton, de óriási figyelmet igényel, és nem lehet hibázni. Kíváncsi vagyok, ennek az állapotnak a bölcsességhez van-e köze?
Színészi gyakorlatunk állítmánya lehet: olyan munka, amiben sosincs hiba. Soha nem esik hiba az apróbb részletekben. Tök jó lenne kifejleszteni itt is valami rutint, valami, akár értelmetlen cselekvéssorozatot, amit meg kell csinálni reggel, mikor bejövünk, és ne essen benne hiba. Mondom ezt én, aki elképesztő rendetlen vagyok, fogalmam sincs, mi van.
És ami még nagyon fontos ezekben a sorsokban: van kegyelem. Még ezt a házat fel akarom húzni. El akarok érni valamit - ez tök máshogy jelentkezik náluk, mint nálunk most. Mit értem el? Mi arra vagyunk lökve, hogy ezt folyamatosan megkérdezzük magunktól.

 - Hogy csinálhatta Moldova? Én, ha bemennék egy kocsmába, nem mernék így kérdezgetni az emberektől.

 - Moldovával csacsogtak ezek az emberek. Felmérték valószínűleg egy szempillantással: ő a mienk. Nem akarok nagy romantikát tulajdonítani ennek, de biztos van valami beazonosítás.

 - Jó, megvannak a karakterek, megvan az állapot; és mi lesz a történettel?

 - Ha a színész tudja, hogy ő ki, akkor már mindenbe bele lehet sodorni. Tudja, hogy ő ebben a helyzetben mit csinál. De hogy ne legyen teljesen parttalan, arra van itt Kárpáti Péter, aki mégiscsak történetekben gondolkodik. Ez az egyik része. A másik: miért nem lehet elmenni? Ez egy jó végeredmény lenne, erről mondani valamit. Nincs dolgunk azzal, hogy elemelt, katartikus legyen, csak azzal van dolgunk, hogy erre keresgéljünk választ. A műfajt ki se kell jelölnünk, mert nyilván adja magát; van olyan része, ami gyilkos szatíra, és van, ami egyértelmű tragédia: emberek abban a korban emberfeletti melót vittek végbe, s eltűnt alóluk a világ. Munkájuknak egyetlen kézzelfogható eredménye van: még élünk, s nem ment ki mindenki nyugatra. Ha végigszaladunk ezen, ez tulajdonképpen hazafias ügy, ez hazafias gondolat.
Ezt egy egészet konkrét történeten keresztül megmutatni: az maga a színház.
Az lenne jó, ha találnánk egy ilyen pasast Záhonyban. Aki, mondjuk, tényleg ott van ’56 óta. Van egy régi emlékem. Széchenyi úttörővasút, tél, utolsó vonat, egy ember csinál mindent, vezet, váltót állít. Az utolsó mozdony befutott, és körbejárt, hogy megforduljon. A nyilvánvalóan teljesen üres pályán a váltó előtt pirosat mutatott a jelző: a vezető nem ment tovább, felmászott és átállította, hogy átmessen. Szép. Tudod, mit mondok? A színészek erről nagyon sokat tudnak. Honnan van ez a kötelességtudat? Tudod, amikor Moldova leírja, hogy a kifejezéstelen arcú mozdonyvezető egyszer csak kifakad: ő tényleg csak arra tud gondolni: 1500 ember ül mögöttem.

 - Cinizmussal beszélnek erről a korról, azt mondod. De ez egyben védekezés is: szeretnénk kiszabadulni a nagy, szomorú, magyar valóságunkból. Te bele akarsz menni. Nem félsz, hogy állatira el fogunk szomorodni?

 - Azért ahogy néztem a csapat eddigi munkáit, annyira nem. Egyébként: a szakmánk felelőssége, hogy látni kell. Muszáj látni. Van persze határa, hogy mit mersz megnézni, és aztán eljátszani. Például a szrebrenicai vérengzésről készült felvételek fent vannak a youtube-on. Sorba állítják az embereket, mindenkinek előre kell lépnie, aztán lelövik. Az utolsó ember nem indul el. Aztán mégis elindul, lép hármat, és őt is lelövik. Az a rémület fogott el, hogy nincs ilyen színészet. Hogy nem tehető meg az a három lépés.
De ez nem mindennel van így. Ettől még azért lehetőleg mindent látni kell, ez a mesterségünk. Minden van.


Hamarosan elkészül a szputnyik.com weboldal, ahol sokrétű tevékenységünkről folyamatosan olvashatnak!

        Juhász Kristóf
       Humánkommunikációs igazgató