Rajna Mária, az ismeretlen színésznő

Azt írja a fizetett halott-hirdetés, hogy 80 évesen meghalt Rajna Mari. És kötelességének tartja tudatni, hogy Aase-díjas színész volt. Ezt az Aase-díjat azért nem kellett volna. Színész jelzõvel kevesebb, mint jelzõ nélkül. Ha azt recsegi a falusi hangszóró, az elektromos kisbíró, hogy a kultúrházban mûsoros estet tartanak "neves fõvárosi mûvészek közremûködésével", biztosak lehetünk benne, hogy ismeretlen-névtelenek tülekednek a poros színpadon.

Ha színész: fölösleges a jelző. Ha nagy színész: keresztnév is csak locsogás. Tudni már a családnévről, kit fogunk látni. A következő fokozat: az országosan elterjedt becenév. Manyika csakis Kiss Manyi lehetett. Margitka meg Dayka Margit.

Rajna Mari ismeretlen színésznő volt. Jószerével láthatatlan is. Egyszer láttam csak kiföstve, egy Móricz-darabban. Együtt nyaraltunk évente a Nemzeti siófoki üdülőjében. Rajna ott sem színésznőként napozott, csupán a közönségszervezés vezetőjének, Holló Walternek feleségeként. De figyelemreméltó volt a nyaraló színésznő. Már a reggelihez is mosollyal jött. Nem színházi mosollyal. Igazival. Hiányzott belőle minden kulisszamérgezettség, megsavanyodott elnyomottság, ugrásra kész érvényesülendés. Rajna Mari kedves asszony volt. Hogy színész, és bármikor felhúzható rá a függöny, onnan volt tudható, hogy karban tartotta magát. Mint csinálta, nem tudom. Finoman öregedett. Utcán át sem volt hajlandó sosem panaszkodni. Sok örömet nem találhatott pedig pályáján. A Gertler Viktor filmiskoláját végezte el az Arizona-házban. Mivel apró termetű volt, az Úttörő Színházhoz került fiúszerepekre. Nem lehetett nagy színészboldogság kék rövidnadrágban lükére idomított pionírokat szerepelni. Tovább sodorta a káderdobálás szeszélye. Játszott a Honvéd Színháznál. Nemcsak a Kálvária téren, de laktanyákban is, vidéken, isten háta mögött. A Honvédet átszervezték Magyar Néphadsereg Színházzá. Ez még nem a Vígszínház helyén volt, hanem tájoló, zötyögő színtársulat. Művelődéspolitikai piros pont. Játszott Kecskeméten, játszott Győrött, játszott Szegeden. Végül a Déryné Színháznál kötött ki. Valami évfordulós díszelőadáson Dunaújvárosban-Dunapentelén vagy Sztalinvárosban - isten tudja, minek nevezték aznap - Pepi nénit láttam tőle a Nem élhetek muzsikaszó nélkül dzsentri-népszínműben. Minden rendben volt. Minden a helyén. Nem rúgta le a csillagot az égről, de a színpad sem vetette le a hátáról, pedig mennyi rátévedt népség alatt hánykolódnak a deszkák.

Rajna színész volt és maradt, ha játszani-látszani ritkán adatott is meg neki. Ahogy katona a puskaport szárazon tartotta, Rajna arcát készen létben tartotta. Mit lehet ezen a pályán tudni?

A Nemzetiben és a belőle lefokozott Magyar Színházban játszott aprókat. 1996-ban Gaál Erzsi görögöt rendezett a Várszínházban. Besomfordált Medeába néhány bevásárlószatyros háziasszony, letelepedtek klasszikus kórusként. Peremartoni Krisztina karvezetésével piknikkosaraikból italozó-falatozó némberekből állt az antik kórus: színiiskolai növendék, meg Győri Ilona, Czigány Judit, Szécsi Vilma, Rajna Mária, valamint Vitányi Viktória, Lóránt Enikő a két és fél ezer éves mesét lakóbizottsági véleményekkel-indulatokkal kísérték. Heroikusan jó volt. Vállalta csoroszlyaságát. A megvertséget. A margóra szorítottat. Színésznél - ha színész - nem vész kárba semmi. Még a mellőzöttségből is lehet várat építeni.

Ritkán jártam a Fészekbe, egyszer Mester Ákosék besodortak a kertbe ebédezni. Kifelé igyekezvén oldalról nyakamba esett Rajna Mari. Színháziasan összecsókolóztunk.

    * Ki volt ez? - kíváncsiskodott Mester.
    * Egy színész.
    * Hogy hívják?
    * Rajna Mária.
    * Miben láttam?
    * Nem láthattad.
    * De én láttam. Emlékszem rá. Mi volt a darab címe?
    * A tévében láttad. A Podravka leves-por reklámban.

Így múlik el a világ dicsősége.

MGP