Szent Johanna – Jászai Mari Színház

G.B. Shaw: Szent Johanna (r. Hargitai Iván)

A Poszton láttuk anno a társulatot először, első blikkre szimpatikusnak tűntek és volt pár jó ötlet a Love and Moneyban. Ezért, és mivel az általam fetisizált Viola Gábor is tagja a csoportnak, bevállaltuk újabb bemutatójukat a Merlinben. Kár volt.

A sztori egy színtársulat próbafolyamatát dolgozza fel, akik a Szűz történetét akarják színpadra tenni. A szituációból adódóan ugyan akadnak majdnem mosolygásra ingerlő pillanatok, de az egymás b*szogatására épülő poénok elég hamar unalmassá válnak. Azért pár sort biztos sikerül írni róla.

A darab – mind a próbákat, mind a próbált előadást nézve - központi figurája a Jeanne szerepét bevállaló színésznő. Lenne. Bartsch Kata figurája egyáltalán nem felel meg a Jeanne D’Arc-ról alkotott, nyilván sztereotip képemnek: egy másodpercre sem hiszem el, hogy hívószavára a katonák felsorakoznak mögé, és együtt gyepálják ki az angolokat Orleansból; hiányzik belőle mindenfajta tűz vagy lendület… A további női szereplők valahogy szintén egy középiskolás színtársulat benyomását keltik, egyénenként és együttesen is, leginkább az irritáló és a semmilyen között mozognak. A többiek közül Kroó Ádám meggyőzően hozza a jeleneteit, néha Elek Ányos is okés, pont Viola az, aki talán gyengébb, shame.

A zenés betétek különösen ijesztőek, ilyen például a nyitó táncos kép, vagy a király öltöztetése; pozitivumként hirtelen egy jelenet, Jeanne megtagadása ugrik be. Egy felvonás alapján talán nem korrekt ítéletet mondani (sajnos nem sikerült szünet után visszamennünk, mint ahogy néhány másik kollégának sem), de annak ellenére, hogy továbbra is szimpatikus a társulat, úgy tűnik, akarnak is valami újat, és jó lenne többet látni őket, ez a Johanna így nagyon gyengusra sikerült.