Disznójáték Békéscsabán

Fõszereplõcsere két nappal premier elõtt? Minden rendezõ rémálma. Békéscsabán a Jókai Színház társulata mondhatjuk, hogy megküzdött Czakó Gábor szatírájának igen abszurd változatáért. Az igazgató örült, a rendezõ talán ahhoz is fáradt volt. Mindkettõt Fekete Péternek hívják.


Kara Tünde, Hodu József

Egy igen küzdelmes próbafolyamat, és egy zártkörű előadás után kiderült Mészáros Mihály betegsége miatt nem tudja folytatni a munkát így a beugró Reiter Zoltánnak mintegy huszonnégy órája volt arra, hogy megtanulja a darab szövegét és koreográfiáját. Megcsinálta. A pénteki premier után a rendező Fekete Péter, a kecskeméti színész teljesítményét, csak, mint a professzionalistás csúcsát említette meg, és ebben aligha vitatkozhat vele bárki.


Hodu József

A Disznójáték békéscsabai változata, apró helyzetkomikumi és mozgásszínházi elemeket leszámítva kevés vidám összetevőt őrzött meg a Czakó féle műből. Maga a darab négy disznóról szól, akik rádöbbennek: a böllérek meg akarják őket ölni. A négy színész, (az Orleans-ból a Nagy József féle JEL színházból érkezett Bicskei István "Bütyök", a kecskeméti Reiter Zoltán "Beugró" mellett Hodu József és Kara Tünde képviselik a hazai ízeket a kolbász hazájában) él is a színpadon a szerepben kínálkozó térrel, és helyzettel.


Bicskei István Bütyök

A helyenként igen egyszerű dialógusokat a koreográfia és az alakítások teszik kemény színházi élménnyé, igen elgondolkodtató "feketelevessé". A disznóólat és etetőgépet megjelenítő díszletek között négy állat persze mit tehet mást ilyenkor: megalmoznak egy államnak, de ebben a műben nem tudjuk lelőni a poént, mert azt a böllérek megteszik helyettünk. Kara Tünde /EMeSE/ a három ártány halála után stilizáltan gyermekruhával jelzett malacait próbálja kimenteni a gépezetből - szem nem marad szárazon a nézőtéren. A műben a zene élő közegként működik, Gulyás Levente zongorával és effektekkel kíséri le a darabot, komorzenei eszközökkel reagálva a színpadi mozgásokra, míg ha valaki enyhülést keresne a betétként időnként megjelenő reklámblokkokban, hát csak egy-egy újabb húsbavágó E-adalékot kap. A közönség vastaps után szinte szótlanul távozott a békéscsabai teátrumból, súlyos gondolatokkal a válluk felett. A darabot január közepéig tartja repertoáron a Békés Megyei Jókai Színház.


Reiter Zoltán, Hodu József

Czakó Gábor: Disznójáték
- Szatirikus játék zenével -
 
"Csak a vágás napján derül ki, mivel is etetnek itt minket."
 
 MANGALICZA ÚR: Bicskei István
CORNWALL ÚR: Hodu József
YORKSHIRE ÚR: Reiter Zoltán
EMeSE: Kara Tünde

Közreműködnek a Fiatal Színházművészeti Tanház III. évfolyam hallgatói: Cseh Adrienn, Liszi Melinda, Nagy Róbert, Németh Anna, Szabó Gábor, Tari Sarolta, Üveges Réka, Vígh Zsuzsanna
 
 Súgó-Ügyelő: Magyar Flóra
Díszlettervező: Fekete Péter
Jelmeztervező: Papp Janó  
Díszletasszisztens: Molnár Ágnes
Jelmezasszisztens: Lakner Gábor
 Szcenika: Gnandt János
Zenei vezető: Gulyás Levente
 
Rendezőasszisztens: Simon József 
 Koreográfus: Topolánszky Tamás
 
 
Rendező: Fekete Péter

Fotók: A-Team / Nyári A.
Forrás:
Békéscsabai Jókai Színház