JESZ vendégjáték

A Janus Egyetemi Színház elõadása feszes dramaturgiával, a színészi játék õszinte szenvedélyével, izgalmasan absztrakt térrel és a Kárpát-medence  népzenéjével idézi meg a történetet.

A városi zenész lányának, Lujza Millernek és a miniszter fiának, Ferdinánd von Walternek fájdalmasan szép szerelmi története Schiller szomorújátéka.
Aki már látta egyszer színpadon, tudja, hogy feszültség, nemes izgalom, méltó harag, elvakult gyűlölet és számító hideg érdek dolgában alig-alig múlja felül más színpadi mű az Ármány és szerelem szépségét és gyújtó érzelmi erejét.
A több mint 200 éves történet, aktualizálás nélkül szól akkori és mai bűneinkről, megalkuvásainkról, kötöttségeinkről, szárnyalásainkról. A nemesi gőg ütközik a polgári önérzettel, a cselszövés a tisztasággal, az atyai zsarnokság a fiúi szabadságvággyal, a hazugság az igazsággal. Az ellentétek feloldhatatlanok, de a szerelem örök.

Friedrich Schiller
Ármány és szerelem
Fordította: Vas István
A mű eredeti címe: Kabale und Liebe (1783)

SZEMÉLYEK

VON WALTER, az első miniszter     Inhof László
egy német fejedelem udvarában
FERDINÁND, a fia, őrnagy     Bozó Tamás
VON KALB, udvarnagy      Kormos Balázs
LADY MILFORD, a fejedelem kegyencnője  László Virág
WURM, a miniszter magántitkára     Czéh Dániel
MILLER, a muzsikus, városi zenész    Tóth András Ernő
MILLERNÉ        Pásztó Renáta
LUJZA, a leányuk      Szomora Lívia
SOPHIE, a lady komornája     Jakabfi Edina

________________________________________

díszlet: Mikuli Dorka, jelmez: Várady Zsóka, zene: Rozs Tamás, asszisztens: Gáspár  Alida
műszak: Tóth Géza, Lamár János, Tolnay Donát, Regényi Gábor
rendező: Mikuli János
 
2008. 6. szám, júniusJELENKOR

Ágoston Zoltán
A határsávtól a klasszikusig

Az egyetemi színház változatos évadjának utolsó bemutatója a drámairodalom egyik legismertebb alkotása, Schiller Ármány és szerelem című polgári szomorújátéka volt. A rendező, Mikuli János igen bátran és jó érzékkel húzta meg a darab szövegét: mind a szerelmi érzés korhoz kötött nyelvi paneljei, mind a polgárság és nemesség társadalmi különbségét a természetjog, a felvilágosodás felől bíráló fejtegetések jelentősen megritkultak. Megmaradt viszont a mindenkor érvényes alapkonfliktus, a környezet miatt be nem teljesülő, emésztő szerelem. A kort jellemző gesztusok ritkításával az előadás sodróbbá, szenvedélyesebbé válik, s a korai Schiller-dráma (1784) ebben az interpretációban már a német romantika gondolkodás- és érzelemvilága felé mozdul el. Mégsem érezzük stílushamisításnak Mikuli megoldását, mert egyrészt a 18. század végének Sturm und Drangja, s így Schiller drámája is magában hordozza a romantika világlátásának egy-egy komponensét, például a társadalmi kötöttségeket felülírni igyekvő, autonómiára törő hősöket.  Másrészt azért nem, mert a JESZ társulatának sikerült olyan gadameri értelemben klasszikus előadást létrehoznia, amely a történeti korokon átívelve érvényesen szólaltatja meg a schilleri dráma erőközpontját, a szenvedélyes szerelmet.
A szűkös térbeli adottságokat a Mikuli Dorka által jegyzett díszlet egyetlen centrális térformáló erővel próbálja áthidalni: egy rácsokkal hegesztett, nyitható, dönthető, különböző térhatároló síkokat alkotni képes fémszerkezettel. A szerkezet, amelynek beállítását a jelenetek közti félsötétben a szereplők végzik, számos alkalommal jól hangsúlyozza a dráma alakjainak hierarchikus viszonyait a szereplők magassági-mélységi elhelyezésével, de olykor kemény feladatot ad a színészeknek, ami önkéntelen hibához is vezethet. Egyértelműen hatásosan működik viszont Miller Lujza és Ferdinánd darab végi jeleneténél, amikor a szoba falait jelző rácsok közt, mintegy ketrecben, csapdában vergődve látjuk a szerelmeseket. Ez utóbbi egyébként záró jelenetté válik, a tetemrehívás az apákkal és az igazság fényre derüléséhez szükséges tömeggel elmarad, s így a darab sokkal intimebb, megrázóbb. A játék legutolsó mozzanataiként vászonra vetülő táncoló pár sziluettjét látjuk, az előadást kísérő dinamikus erdélyi, illetve romániai népzene hangjainak kíséretében. A két fiatal halála és a sötétség, aztán már nincsen magyarázat. Az igazságot, a tanulságot már senki nem deklamálja a közös térben. Schiller polgári szomorújátéka a JESZ előadásában Kleist és Büchner irányába mutat.
A színészek bátran vetik bele magukat a klasszikus dráma mélyvizébe, a szenvedélyek világát odaadással jelenítik meg. Szomora Lívia és Bozó Tamás szerelmespárját emésztő, komor, vak szerelem vonzza és taszítja egymáshoz és egymástól, amely csak a halálban teljesülhet majd be. Kettősük meggyőző módon írja ki magát a két fő társadalmi elvárásrendszerből, mind az udvari etikettből, mind a polgári erkölcs közegéből. A sok helyről ismert abszolutista német kisfejedelemség világának képmutató, romlott mivoltát a könyörtelen, hatalmáért fia boldogságát feláldozni kész apa, Inhóf László machiavellista minisztere, valamint a miniszter titkára, Wurm és Von Kalb udvarnagy közvetíti, akiknek sötét szövetsége kölcsönös érdekeik mentén, illetve gaztetteik miatti kölcsönös zsarolhatóságuk révén kovácsolódik össze. Molnár Tamás egészen mai cinikus és ironikus gesztusaival, beszédmódjával eleven modern intrikust teremt. E  groteszkül diabolikus figura mellett a gonosz oldalt az üresfejű, hiú és szervilis, fokozhatatlanul kisszerű udvarnagy egészíti ki, akit Kormos Balázs szinte burleszk eszközökkel az előadás egyetlen komikus karakterévé alakít. Az udvari viselkedés- és gondolkodásmód másik ellenpontja a Tóth András Ernő által magabiztosan megformált Miller muzsikus. Pokróc gorombaságú szókimondása, a feddhetetlen erkölcsre alapozó polgári öntudata, amelybe a korlátoltság és az önzés színei is belevegyülnek, nem csak a romlott úri világgal szegül szembe, hanem a szerelmesek boldogságával is. A fejedelem szeretőjét, Lady Milford romlottan erkölcsös szerepét László Virág erős gesztusokkal játssza, néhány finomabb színészi megoldás gazdagíthatná az egyébként a dráma talán leginkább ambivalens, legnehezebben egyértelműsíthető szerepének megformálását. 
Az Ármány és szerelem műsorra tűzése a mai színházi és társadalmi közegben alig kevésbé kockázatos Witkiewicz előadásánál. Mondhatnánk persze, hogy a sokat kárhoztatott mai magyar színházi struktúrában ki más legyen bátor, mint egy egyetemi társulat. Ezzel együtt is úgy vélem, nem csak a választás bátorságának, de az interpretáció meggyőző mivoltának is örülhetünk a JESZ Schiller-előadása esetében.