Amatőr Színjátszó Találkozó

2008-ban kilencedik alkalommal került megrendezére november végén Mátészalkán a már hagyománnyá vált Amatõr Színjátszó Találkozó. Ebben az évben 15 csoport, ebbõl 3 határon túli társulat, valamint egy egyéni elõadó mutatkozott be a közönség és a tisztelt zsûri elõtt.

A találkozó célja, hogy a csoportok megismerjék egymás munkáját, szakmai fórumon cserélhessék ki tapasztalataikat, és három napon át szórakoztassák Mátészalka és a térség színházkedvelő közönségét. Idén is neves szakemberekből álló zsűri (Lőkös Ildikó, dramaturg, Perényi Balázs, színikritikus, Fazekas István, színművész) segítette tanácsaival, ötleteivel, építő jellegű kritikájával a csapatok fejlődését. Tavaly óta minősítő fesztivál lett a találkozó, így a csoportok országos minősítést kérhettek. Ebben az évben tíz résztvevő munkáját díjazták arany, ezüst, illetve bronz minősítéssel.


A IX. MÁTÉSZALKAI AMATŐR SZÍNJÁTZSZÓ TALÁLKOZÓN 2008. ÉVBEN MINŐSÍTÉSBEN RÉSZESÜLT CSOPORTOK


ARANY MINŐSÍTÉS


 a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszó Csoport
 "Kilencen mint a gonoszok" című előadása

 a Kuckó Művésztanya Utcaszínház
 "Az ellopott kakas" és a "Kel a borjú" című előadása

 a mátészalkai Komédiás Színkör
 "Az olasz balhé" című előadása

 a mátészalkai Szatmár Táncegyüttes
 a "Szemetek" és a "Fellépés" után című előadása


EZÜST MINŐSÍTÉS

 a tiszalöki MÁMOR Színtársulat
 "Janika" című előadása

 Török Zsolt
 a "Kucó" és "Pajzán magyar népmesék" című előadása

 Szentegyházi "Ködszurkálók Kisszínház
 "Oidipus király" című előadása

 a nagykállói Tánc-lánc Színkör
 "Keserű ének" című előadása

 
BRONZ MINŐSÍTÉS

 a vásárosnaményi Kontársulat
  "Sok műhó, semmi vér" című előadása

 a hodászi Thália Színkör
 "Flórián" című előadása

 

IX. MÁTÉSZALKAI AMATŐR SZÍNJÁTZSZÓ TALÁLKOZÓ 2008. ÉVI DÍJAZOTTJAI


LEGJOBB NŐI NADRÁGSZEREP DÍJ MOLNÁR ÉVA (Gizi) (Janika)
 Mámár Színtársulat, Tiszalök
 (Janika)

KIVÁLÓ KARAKTERALAKÍTÁSÉRT HORVÁTH LÁSZLÓ (Fenek) (Janika)
 Mámár Színtársulat, Tiszalök
 (Janika)


KIVÁLÓ POÉNÉRZÉKŰ ALAKÍTÁSÉRT KOZMA RÓBERT (Norman Bassett)
 Mezőkövesdi Színészeti Egyesület
 (Ha adnak, fogadd el)
 
KIVÁLÓ NŐI EPIZÓD ALAKÍTÁSÉRT GÁLOSI EDINA (Gina)
 Komédiás Színkör, Mátészalka
 (Az olasz balhé)

KIVÁLÓ NŐIALAKÍTÁS NAGY KLÁRA (Áprilka) 
 Bodrogközi Színjátszó Csoport
 Királyhelmec (Szlovákia)
 (Kilencen mint a gonoszok)

KIVÁLÓ FÉRFIALAKÍTÁS TEREBESI GYULA (Franklin Benjamin)
 Bodrogközi Színjátszó Csoport
 Királyhelmec (Szlovákia)
 (Kilencen, mint a gonoszok)

KIVÁLÓ FÉRFIALAKÍTÁS SZABÓ GÁBOR
 a nagykállói Tánc-lánc Színkör
 (Keserű ének)

KIVÁLÓ FÉRFIALAKÍTÁS VIRÁG ATTILA
 "Tükörcserepek" Városi Amatőr Színjátszó
 Csoport, Újfehértó
 (Jaj, a feleségem)

START DÍJ DEBRECENI EGYETEMI SZÍNHÁZ
  (A merénylet)

LEGJOBB FÉRFIALAKÍTÁS TÖRÖK ZSOLT, Nyíregyháza
 Kucó és a Pajzán magyar népmesék
 előadásáért

LEGJOBB FÉRFIALAKÍTÁS CZIMBALMOS CSABA
 mátészalkai Komédiás Színkör
 (Az olasz balhé)

LEGJOBB FÉRFIALAKÍTÁS PAPP FERDINÁND
 Bodrogközi Színjátszó Csoport
 Királyhelmec (Szlovákia)
 (Kilencen, mint a gonoszok)


KIVÁLÓ TÁRSULATVEZETŐ SZIKSZAI GYÖRGYNÉ
 Thália Színkör, Hodász
 (Flórián)

KÜLÖNDÍJ
a kiváló társulatvezetésért és rendezésért  SZENTGYÖRGYI ROZI
 Kuckó Művésztanya Utcaszínház
 Debrecen
 (Az ellopott kakas /Kel a borjú)


KIVÁLÓ RENDEZŐ ILLÉSNÉ POPÁLIA IRÉN
 Bodrogközi Színjátszó Csoport
 Királyhelmec (Szlovákia)
 (Kilencen mint a gonoszok)


LEGJOBB RENDEZÉS DÍJ FILEP LÁSZLÓ
 Szatmár Táncegyüttes Mátészalka
 (Szemetek/ Fellépés után)

A "LEGJOBB LÁTVÁNY" DÍJ a füleki APROPÓ KISSZÍNPAD
 ODA AZ IGAZSÁG című előadás
 

KIVÁLÓ KOREOGRÁFUS -
TÁRSULATVEZETŐI DÍJ DEMARCSEK ZSUZSA
 Tánc-lánc Színkör, Nagykálló
 (Keserű Ének)

KÜLÖNDÍJ
a klasszikus mű mai nyelven való megszólaltatásáért "KÖDSZURKÁLÓ " KISSZÍNHÁZ 
 Szentegyháza (Románia)
 (Oidipus király)


A nyíregyházi Megyei Pedagógiai Közművelődési  
és Képzési Intézet  KÜLÖNDÍJA THÁLIA SZÍNKÖR HODÁSZ


A mátészalkai Komédiás Színkör ebben az évben Goldoni: Az olasz balhé című vígjátékát állította színpadra Puskás Tivadar (színművész, Móricz Zsigmond Színház) rendezésében. A csoport színjátszást kedvelő lelkes lokálpatriótákból áll, akik az évek során sok nagysikerű darabot mutattak már be. Az előadás nagy sikert aratott mind a zsűri, mind pedig a közönség soraiban, hiszen kiérdemelték a megtisztelő Arany minősítést, valamint Czimbalmos Csaba Isidoro, a jegyző szerepének megformálásáért a Legjobb férfialakítás, Gálosi Edina Gina szerepének megformálásáért pedig a Kiváló női epiződszereplő díját is megkapta. Büszkék lehettünk Filep Lászlóra is, aki azon túl, hogy lelkes tagja a Komédiás Színkörnek, a Szatmár Néptáncegyüttes művészeti vezetője is. A Szemetek és a Fellépés után című táncjátéka Arany minősítést kapott, valamint Filep László munkáját a Legjobb rendezés díjával ismerték el.


Goldoni: Az olasz balhé

Toni, halászbárka-tulajdonos: Erdős László
Pasqua, a felesége: Kicsák Ferencné
Lucietta, Toni húga: Cseppentő Ágnes, Czimmerman Mónika
Beppe, Toni öccse: Balogh Olivér, Tóth Attila
Titta Nane, halász: Filep László
Furtonáto, halász: Halóka Zsolt
Libera a felesége: Friss Melinda
Orsetta, libera húga: Fejes Viktória, Kohán Noémi
Checca, Libera húga: Bíró Krisztina
Vicenzo, kereskedő: Kicsák Fernc
Toffolo: Cseppentő Péter
Isidoro, jegyző: Czimbalmos Csaba
Altiszt: Kicsák Dávid

Továbbá Matrózok, Halászok:
Mihálku Réka, Mikulics Eszter, Tóth Hajnalka, Nagy Melinda, Filep Gergő, Császár Gábor, Kovács Zoltán

Goldoni az olasz komédia és komédiaszínház megújítója, aki tevékenységét a hagyományőrzés és a korszerűsítés jegyében kezdte meg. Megszabadította az addigi commediát az állandó maszkok kötöttségétől és egyéni sorsú, valószerű alakokkal, köznapi, életteli szituációkkal tette izgalmasabbá, bonyolultabbá a korabeli színházat. Műveit igyekezett közel hozni közönségéhez: darabjainak szereplői mindig az adott vidék tájszólásában beszélnek és minden aktuális velencei, vagy környékbeli pletykát felhasznált témáinak kidolgozásaikor, hogy még "életszagúbbá" tegye őket.


A címben szereplő Chioggia, Velence egyik vízi "elővárosa" is személyes ismerőse volt: maga is töltött ott némi időt bíróként, így sokat tudott a különböző emberek problémáiról, hétköznapjairól, szívügyeikről, ügyes-bajos dolgaikról. Az egyszerű pletykából aztán évszázadokon átívelő remekmű született, mely a nemek örök harcát állítja középpontba, a birtoklásvággyal összefonódó féltékenységet, a szerelem kínzóan gyönyörűséges ambivalenciáját, az önállóságra és megértésre egyszerre vágyó nőt, a bizalmatlan, gyanakvó férfit, mindezt egy szigorú, zárt, képmutató társadalom tükrében, megspékelve a generációs és családi konfliktusok hagyományos tűzijátékával, vérbő helyzetkomikummal, helyenként már az abszurdba hajló humorral.


A felvételek a mátészalkai Komédiás Színkör
Goldoni: Az olasz balhé című előadásán készültek | fotó: Czine Árpád