A néger és a kutyák harca - Kamra

Bernard-Marie Koltés: A néger és a kutyák harca (r. Zsótér Sándor)

Nem ismertem Koltés darabjait, igazából most hallottam először a nevét. Keresztes Tamás neve "vitt be" minket a darabra – az ő játékát szeretem, lássuk mi lesz ebből. A színpadkép teljesen rendben volt, egy állami építkezés Afrikában, sajátos és zárt világ. Ehhez passzol a hullámlemezes kerítés, a raklap, a kontérner- és a kutyaház is. A sztorit nem ecsetelem részletesen – az építkezésen megölnek egy fekete embert, amit balesetnek álcáznak, a fekete „testvér” eljön a testért. A telepen az idős építésvezető, a gyilkos mérnök és az előbbi Párizsból éppen most érkezett feleségjelöltje. Illetve időnként a totem- és hullámlemezes kerítés mögül előbbukkanó fekete. A fehér emberek vergődése önmagukkal, tetteikkel, nem tetteikkel, a másikkal, Afrikával, a feketékkel... talán így summázhatnám.

Mindez hosszú, életszerűtlen monológokban, az erdőnek, a feketéknek, egymásnak mondva. A több mint két órás darab elején még optimista voltam – aztán a végére elfáradtam.

Már nem kötöttek le a szövegek és inkább a közönség arcár néztem... elég sokan bámészkodtak. Annak ellenére, hogy a színészi játékkal nem volt gond, a rendezés és színpadkép, jelmezek és a zene is okés volt. Keresztes Tamás legnyűgöző játéka, Hajduk Károly kimért öregura, Fekete Ernő bálványszerű feketéje, Tóth Anita sodródó nőcije lekötötte a figyelmemet és tetszett, hogy a szöveg természetellenessége dacára emberi módon kommunikáltak. Talán nem vagyunk elég franciák, fehérek, feketék ahhoz, hogy türelmünk, kíváncsiságunk legyen ehhez a három fehér és egy színes emberhez.... Végig-végig azon gondolkodtam, hogy hogyan jut eszébe valakinek ezt most, itt, nekünk színpadra vinni? Választ nem adhatok, hiszen nem olvastam a darabot és nem vagyok rendező, de a dramaturg (és jelen esetben a fordító) szerintem túl komolyan vette a feladatát, a drámaiság több könnyedséggel közelebb került volna hozzám. És nem igaz, hogy nem moralizálnak, sőt – túl sokat moralizálnak.