A gondolat kísérlete

Lehet-e színházi egy gondolat? Színpadszerûvé tehetõ-e egy gondolatkísérlet? Kell-e egyáltalán erre törekedni? Ha igen, miért nem, s ha nem, miért igen?

Esterházy Péter dramolettjének (az azonos című kötet legalábbis ezt a műfaji meghatározást adja az ott megjelent szövegeknek) bemutatása igazi kihívás. A feladat messze nem triviális: a biztos megoldáshoz vezető kipróbált eljárások helyett egyelőre csak sejtések állnak a vállalkozókedvű alkotók rendelkezésére.

Látszólag magától értetődő például a “barokkos" modor átemelése - a Pesti Színházban ennek megfelelően érezhetően a szokásosnál nagyobb figyelem helyeződött az előadás látvány- és hangzásvilágának kialakítására. A vörösbársony keretben van korhű hangszeres-énekes (Rácz Márton) élőzene, vannak plexilapokon, illetve élőképekben megjelenő rubensoid tablók (díszlet: Horesnyi Balázs), s vannak tobzódó gazdagságú öltözékek (jelmez: Zoób Kati). Más kérdés, hogy mindezek csak kellemes kulisszái lesznek az előttük folyó színészi játéknak, nem válnak az előadás egészét szolgáló, jelentésképző elemekké.

Szikora János rendezői bizalmát inkább a színészekbe helyezte. Ennek megfelelően az absztrakt szöveg reálszituációkra fordítását választotta, s tagadhatatlan, hogy ezért játszók és nézők egyformán hálásnak mutatkoznak. Az előadás számos szellemes megoldást vonultat fel, kezdve mindjárt a nyitójelenetben a nagy emberek utolsó mondásaiból rögtönzött műveltségi vetélkedővel. A rendezésnek sikerül bebizonyítania, hogy Esterházy Péter a leghagyományosabb magyar színházi gondolkodás számára (is) értelmezhető színpadi szerző.

A darab ilyetén felfogása jutalomjátékká teszi azt a főszereplők számára. Lukács Sándor (Rubens) látható és átható élvezettel dobja magát helyzetből helyzetbe, partnerről partnerre, minden esetben a lehetséges maximumot kijátszva a mondatok mögé helyezett mikroszituációból. A sziporkázó riposztozáshoz méltó társakat kap. Hegedűs D. Géza (Gödel) a megoldhatatlant oldja meg, amikor a német matematikusnak a szerzői (?) és rendezői szándék szerint szürke figuráját sikerül csaknem színesen játszania. Vallai Péter ezúttal a Festősegéd rezonőri jelenlétével és megszólalásaival adja újabb bizonyságát annak (ami nagyjából a Spionjáték elmondása óta egyértelmű), hogy ha létezne olyan kategória, hogy “Esterházy-színész", azt az egyelemű halmazt minden bizonnyal ő alkotná. A nagy formátumú férfiak játszmájában Petrik Andreának (Helene) nem sok lapot osztanak. Jelenléte dekoratív és illusztratív; ebben a rendszerben többet nem teljesíthet. Talán a darab leggyengébb, mert leginkább földhöz tapadt eleme az apa-komplexusos fiú, akinek szerepében Gyuriska János (Albert) komoly erőfeszítéseket tesz, hogy alakítása ne süppedjen bele az inkább taszító, mint érdekfeszítő önsajnálat mocsarába.

Ahol a színészvezetést meghatározó játékos ötletelés már nem bizonyul elegendőnek, az a darab két legkevésbé reális (illetve reálissá nemigen tehető) szereplője. Venczel Vera Angyala mintha mindvégig keresné a helyét és a hangját; az általa elmondott súlyos önreflexiós mondatok súlytalanok maradnak, nem tudnak beépülni. Juhász István ugyanakkor olyannyira pontosan tölti ki Bacchus alakjának körvonalait, hogy ez feledtetni képes az előadás világán belüli lokalizálásának megoldatlanságát.

Esterházy Péter a nyelvi logika nagymestere, azaz annak a tudója, hogy milyen szó milyen szó mellett mond(hat) valamit. Amiből az is következik, hogy nem szabad túlságosan komolyan venni. A megszólaló filozófiai igazságok vagy természettudományos tételek pusztán vendéggondolatok, amelyektől felesleges azt várni, hogy messzebbre vezetnek, mint ahová - itt a lehetséges szövegvilágok felépülése és lebomlása az esemény maga. Ennek a gondolkodói hedonizmusnak a radikalitásához képest minden valóságra vonatkoztatás, realitásokhoz kötés megalkuvásnak minősül. Innen nézve a Pesti Színházban látható produkció, miközben a színpadra állítás megannyi apró kérdésére frappánsan válaszol, Esterházy színpadra fordításának - vagyis, ha úgy tetszik, a hedonista színház kutatásának - ügyét továbbra is függőben hagyja.

GOLDEN DÁNIEL

KRITIKA, 2008. szeptember
www.kritikaonline.hu