Gyorsszínház

A játék, az Örkény Színházban - másfél óra. Mégis benne van az a lényeg, amiért A mizantróp-ot, ezt a keserû Moliere-t -  mai groteszknek érezzük. Gothár Péter posztmodern színháza - nyer. Igaz, nem akadálymentesen - néhány kócos megoldást könnyû lenne felsorolni - az egész mégis izgalmas.

Gálffi László csendes szavú, kiábrándult vádaskodása olyan elevenen parázslik fel a Moliére-szövegből. (Már amennyit felhasználnak Petri György fordításából. Dramaturg: Morcsányi Géza.) Mondom: a játék duktusa ironikus és fájdalmas, annyira, hogy szinte Zeitstück-nek hat a darab. Ezeknél (nálunk) csak annak van túlélési esélye, akinek kapcsolatai vannak - sőt, aki tudatosan építi kapcsolati tőkéjét, hazugsággal, hízelgéssel, “kéz-kezet-mos" szervizmunkával. Annak, aki tudja, hogy a bíróság fordítva ítélkezik, - miszerint a csalót felmentik, és a tisztességest bekasztlizzák. Gálffi nem hangoskodik - con sordino sorolja fájdalmait, nyilván azokat, melyeket akár meg is szokhatott már, csak most végére ért a cérnának, és elege lett az egészből. Nem vádaskodik, csak egy-két kapcsolatában szeretne tiszta vizet önteni a pohárba. (Tiszta víz hiánycikk...) Mert hát, korrupt a nyelv, a gesztus, a társaság, a divat és látszat - elege van.

Csakhogy Gothár Péter színpadán egy kínos csapdát látunk: Alceste küzd a tisztességért, s közben önmagát szúrja hátba. Halálosan szerelmes Céliméne-be (Hámori Gabriella), ám ez a lány is csak olyan sanzsán fazon, mint szalonjának többi vendége. De Alceste szereti. Így aztán ahelyett, hogy kirúgná a lányt, csak szenved, tűr, és elnézi neki, hogy összevissza hazudozik. Teljes fegyverzetben száll ki a világ hazugsága ellen -  ám szíve, (teste) megbénítja. Helyzete megoldhatatlan, mint az élet majdnem minden konfliktusa. Alceste a játék végén kirohan ebből a madárházból - a fenékszínpadon hirtelen megnyíló ősvadonba, ha jó látom, - a gesztus ironikus öngyilkosság. Legalábbis muris csődeljárás. (Szégyellem, de nekem a “Celeb vagyok, mentsetek ki" dzsungele ugrott be - véletlenül...) Akárhogy is: nincs menekvés.

Persze értem én: Céliméne is a világból él, most ennek a kedves vadembernek legyen háziasszonya? A játékban a jelmezcsere jelzi: konyhakötényt vesz magára, és azzal akasztaná fel magát... Ami szimbolikájával Gálffi figurájára is visszaüt: nőideálja (talán) a régimódi konyhatündér lenne... Nem csoda, hogy csak halkan fikázza ezt a világot: kuszaság van az ő fejében is.

Hámori Gabriella hidegre vette a figurát, jól csinálja: stilizált játéka mögött feltehetően a semmi lakozik - vagyis hogy  unja ezt a sokaságot  - de neki mégiscsak kell a sok udvarló, legyeskedő, a kapcsolat, a kijáróember, szóval, jó ha sokan vannak a szalonjában. Különben is, Alceste, ez a jóságos marha nem tudná pótolni ezt a csillogást, amit már megszokott.

A játékot a millió ötlet teszi zaftosan élvezhetővé  - de az az igazság, hogy ugyanez a sziporka-áradat szét is zilálja. Poén a két éneklő szobalány - (Földes  Eszter és Ruzsik Kata e. h.), de Arsinoé-t, (Kerekes Éva) ha mozdulni akar, szoborként kell arrébb tenni, amit már nem tudok értelmezni. Isteni kamarajáték Mácsai Pál Oronte-ja. A produkció egyik fénypontja, ahogy finomkodva - pantomim! - kéri Alceste-től költeménye bírálatát. Azt viszont csak sejtem, miért tér vissza formal dress-ben, mai hivatalnokként a végén. De kérdezhetek mást is: miért férfiruhás, gólyacsőrű commedia dell’ arte-alak Für Anikó (Márki), (jelmez: Berzsenyi Kriszta); miért jön be egy fura zenekar songvilágításban? Zseniális Máthé Zsolt jiddis-héber hablatya (“meneküljünk uram, jön a letartóztatás...") - de miért lubávitsch-i módon? De inkább nem kérdezek semmit.

Mert tudom, hogy nem kell mindent magyarázni, indokolni, (szájbarágni) - posztmodernben vagyunk. Bár a néző is ember, tudni szeretné... Ne tudja!  mondja a színpad -, s végül is neki van igaza. Ez a flitteres mulatság a feltét a játék társadalomkritikáján - ami, ha “meztelen" lenne, nagyokat ásítanánk.

Örkény Színház - nagyon megfutott. Szurkolok.

ALMÁSI MIKLÓS

KRITIKA, 2008. november
www.kritikaonline.hu