Huhogók és hívők

ELSÕ VITÁZÓ: Beszéljünk a botrányról!
MÁSODIK VITÁZÓ: Egy bizonyos botrányról, vagy általában a botrányról?
ELSÕ VITÁZÓ: Például arról, hogy a Fidelio operaházi bemutatóján a közönség egy része hangos búúúúúúzással fogadta Kovalik Balázs rendezõt.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ön szerint mi ebben a botrányos? Az, hogy ilyesmi megtörténhet?

ELSŐ VITÁZÓ: Ne tartson ennyire tájékozatlannak! Német vagy osztrák opera-előadásokon ez mindennapos. Párizsban is gyakori.
MÁSODIK VITÁZÓ: Csak opera-előadásokon fordul elő?
ELSŐ VITÁZÓ: Főleg, de nem csak. Voltak, akik Luk Perceval Moliere-darabokból készült montázsát is kihuhogták a Salzburgi Ünnepi Játékokon..
MÁSODIK VITÁZÓ: És ön ezt helytelennek találja?
ELSŐ VITÁZÓ: Dehogy. Akár őszintébb is lehetne, mint a lagymatag egyentaps, különösen az ütemes taps, amely kollektivizmussal leplezi lagymatagságát.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ebben egyetértünk. Én Sztálin-tapsnak nevezem, a kommunizmusban tanultuk, máshol már rég elfelejtették. Ha őszintébbnek véli a búúúzást, mi a baja vele? Tiszteletlenségnek tartja az alkotókkal szemben?
ELSŐ VITÁZÓ: Szó sincs róla, a vélemény szabad. A színházi emberek egy részét nem is zavarja, sőt van, aki kifejezetten élvezi. Évekkel ezelőtt a rendező Alfred Kirchner és a jelmeztervező Rosalie minden Ring-előadás után szinte boldogan álltak ki Bayreuthban a függöny elé, rezzenéstelenül tűrve a rájuk zúduló búúú-vihart. És nemcsak a premieren, a későbbi estéken is.
MÁSODIK VITÁZÓ: Azt hiszem, erről már beszéltünk egyszer. Vannak provokatív művészek, akik szeretnek vihart kavarni.
ELSŐ VITÁZÓ: Nem így fogalmaznék. Maga a művészet provokatív, mert ki akar billenteni egyensúlyunkból. Amelyik nem akar, az nem művészet.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ebből az következik, hogy a huhogók a legőszintébb és a legjobb nézők. Őket biztosan sikerült kibillenteni az egyensúlyukból.
ELSŐ VITÁZÓ: Nem feltétlenül. Lehet ránk erős hatással egy előadás bármilyen értelemben, anélkül hogy huhognánk vagy ütemesen tapsolnánk.
MÁSODIK VITÁZÓ: Azt akarja ezzel mondani, hogy nem tudunk megfelelő formát adni az érzéseinknek?
ELSŐ VITÁZÓ: Pontosan. Brook már Az üres térben figyelmeztetett erre. Azt írta, a csönd néha több, mint a taps.
MÁSODIK VITÁZÓ: A kolozsvári Ványa bácsi vendégjátékán az egyik előadás után nem volt taps a Nemzeti Színházban. Ez a nagyfokú érintettség jele lett volna?
ELSŐ VITÁZÓ: Ez a zavar jele volt. A hazai nézők nem szoktak hozzá az ilyen előadásokhoz. Inkább legyen zavart csend, mint kényszeredett, ütemes taps.
MÁSODIK VITÁZÓ: Máskor is előfordul, hogy a közönség nehezen kezd el tapsolni.
ELSŐ VITÁZÓ: Ha azért, mert “hatás alá került", annál jobb. Opera-előadásokon a bennfentes tapsoncok szoktak tudálékosságból és szereplési vágyból az utolsó hangok után azonnal belebravózni.
MÁSODIK VITÁZÓ: Vagy belehuhogni.
ELSŐ VITÁZÓ: Az idei Bayreuthi Ünnepi Játékokon nagy huhogás készülődött az új Parsifal-rendezés után (a második felvonás végén mutatkoztak a jelei), amelynek időfelbontásához, történelmi anakronizmusaihoz, Krisztus-párhuzamaihoz képest Kovalik Fideliója ókonzervatív kövület, de a befejezés spirituális emelkedettsége elnémította a botránykeltőket.
MÁSODIK VITÁZÓ: Beszélgetésünk elején őszintének nevezte a huhogókat. Az őszinteség botrányos?
ELSŐ VITÁZÓ: Most térhetünk rá arra, amiről beszélni akartam. Nem a huhogás botrányos. Hanem ami mögötte van. Azt mondtam, hogy a huhogás akár őszintébb is lehetne, mint az ütemes taps. Ha nem volna mindkettő mögött ugyanaz a sztereotípia.
MÁSODIK VITÁZÓ: Ezt most nem értem.
ELSŐ VITÁZÓ: A sztereotip elfogadás ugyanarról a tőről fakad, mint a sztereotip elutasítás. Nincs mögötte valódi érzelem és főleg valódi gondolat.
MÁSODIK VITÁZÓ: Azt állítja, hogy egyesek megszokásból tapsolnak, mások megszokásból huhognak? Ez képtelenség!
ELSŐ VITÁZÓ: Az őszinte lelkesedés kitör a formák közül...
MÁSODIK VITÁZÓ: Nálunk nem divat a standing ovation, az állva ünneplés.
ELSŐ VITÁZÓ: Viszont divat az ütemes taps. Nem gondolja, hogy a szokásoknak tartalmi okuk van? Hogy az illedelmesség a közöny és az értetlenség megnyilvánulása?
MÁSODIK VITÁZÓ: A huhogásra viszont nem mondható ugyanez. Hogyan hozhatja a kettőt közös nevezőre?
ELSŐ VITÁZÓ: A huhogás lehet ugyanúgy értetlenség. A konvenciókhoz szokott néző valami újjal találkozik, új formával, új tartalommal, új megközelítési móddal, és ahelyett hogy elgondolkodna rajta, megpróbálná földolgozni, megérteni, urambocsá!, elfogadni, azonnal, élből elutasítja.
MÁSODIK VITÁZÓ: Kettős mércével ítél. Igényli a spontán ünneplést, de nehezményezi a spontán ellenszenvet.
ELSŐ VITÁZÓ: Csak a lusta, kényelmes, eleve eltökélt ellenszenvet.
MÁSODIK VITÁZÓ: Hogyan tudja megkülönböztetni a meggondolt huhogót a zsigerből huhogótól? Önnek kifinomult hallása lehet.
ELSŐ VITÁZÓ: Mondhatnám azt is, hogy némelyikükről lerí a megátalkodottság, látni rajta, hogy előre eldöntött véleménnyel ment oda, azt sem tudja, mit fog látni, csak azt, hogy utálni fogja. De ön ezt nyilván nem fogadná el...
MÁSODIK VITÁZÓ: Nyilván nem.
ELSŐ VITÁZÓ: Akkor olvassa el az írásos huhogókat, például a Fidelióról. Rájuk találhat egyes internetes fórumokon, de máshol is. Vélemény helyett merő tudatlanság, gondolkodni restség, gyűlölködés. Ez a botrány. Erről akartam beszélni.
MÁSODIK VITÁZÓ: El akarná hallgattatni őket? Nem ismerek önre.
ELSŐ VITÁZÓ: Azt hiszem, nem értett meg. Az alantasság magát minősíti, fölösleges szankcionálni, csak legyinteni lehet, hová tűnt a színházi ethosz...
MÁSODIK VITÁZÓ: A színházi ethoszt Németh Antal emlegette igazgatói beiktatóbeszédében, 1935-ben a Nemzeti Színházban, és már akkor kinevették érte.
ELSŐ VITÁZÓ: Hadd fejezzem be. Nem az ethoszról, hanem a színházérzékenység és a nyitottság hiányáról, az esztétikai neveletlenségről, a szűk határok között mozgó recepcióról beszélek.
MÁSODIK VITÁZÓ: Erről már sokat beszéltünk.
ELSŐ VITÁZÓ: Nem eleget. A magyar színházi köztudat szűk regisztere folyamatosan szüli az abszurditásokat.
MÁSODIK VITÁZÓ: Például?
ELSŐ VITÁZÓ: Tudja, hogy a szellemi élet jelesei az idei gyulai Shakespeare-fesztivál melyik előadására zarándokoltak el a legnagyobb számban, Esterházy Péterrel az élen?
MÁSODIK VITÁZÓ: Nyilván Nekrošius vagy Purcărete rendezésére.
ELSŐ VITÁZÓ: Mert ők világhírűek? Téved. A londoni Globe Színházra.
MÁSODIK VITÁZÓ: De az egy hatodrangú turistaszínház, bedekkerprogram sznoboknak. Minden hozzáértő tudja.
ELSŐ VITÁZÓ: Erről van szó. Mindenhol tudják, ahol van színházi értéktudat.
MÁSODIK VITÁZÓ: Esterházy sem tudja, akinek a Rubens-darabja posztmodern különlegesség, mondhatni, olyan színházi enigma, amely nem illeszkedik be a hazai színházi trendbe?
ELSŐ VITÁZÓ: Meg is bukott a Pesti Színházban. Nézze meg a Pesti “anyaszínházát", a Víget. Másfél évtizede még a kaposvári szellemmel kacérkodott, most a száz évvel ezelőtti Vígszínházat igyekszik “utolérni".
MÁSODIK VITÁZÓ: Igazságtalanul pécézi ki, máshol is engedni kénytelenek az igényből.
ELSŐ VITÁZÓ: Nem tartja szánalmasnak, hogy neves értelmiségiek listáját lehet fölsorakoztatni egy nívótlan produkció védelmében, amelyet a benne játszó színészek is szégyellnek, és ezt ki is mondják a rendező háta mögött?
MÁSODIK VITÁZÓ: Az értelmiségen csodálkozom, az átlagnézőn, akit egyre inkább ehhez szoktatnak hozzá, nem. Sajnos a gazdasági kényszer a közönség mind igénytelenebb kiszolgálására sarkallja a színházakat.
ELSŐ VITÁZÓ: Ugyanaz zajlik, mint a politikában. A populista gyávaság megakadályozza a progresszív szándékokat. Évek, sőt évtizedek óta folyamatosan megvásárolni akarják az embereket akár mint állampolgárokat, akár mint nézőket.
MÁSODIK VITÁZÓ: Attól tartok, ez régebben kezdődött. Legalábbis a színházat tekintve. Gazdaságunk csak egy évtizede marad le a szomszédainké mögött, a színházunk egy évszázada.
ELSŐ VITÁZÓ: A kijózanodást, az önálló gondolkodás és ítéletalkotás képességének kifejlesztését a szellemi szférában, mindenekelőtt az iskolában kellene elkezdeni, csakhogy ehhez nincsenek meg sem a személyi, sem a társadalmi feltételek, úgyhogy a helyzet a közeljövőben romlani fog.
MÁSODIK VITÁZÓ: Beállt a huhogók közé? Vagy azt akarja mondani, hogy a Fidelio nézői között ők vannak többségben? Miért nem hisz abban, hogy hosszú távon Kovalik győz?
ELSŐ VITÁZÓ: Ha nem hinnék benne, nem járnék többé színházba.

KOLTAI TAMÁS

KRITIKA, 2008. december
www.kritikaonline.hu