One man show

Hát persze hogy a show - Haumann Péteré. Uralja a Centrál Színház színpadát. Ha bejön, történik valami, ha kimegy (hangsúlyos az is), biceg az elõadás, pontosabban más hõfokon fut tovább. Játékának komplexitása - mélysége - lenyûgöz.

A velencei kalmár (rendező: Puskás Tamás) mindig vitákat indukáló előadás volt - zsidóznak benne, rendesen, shakespeare-i szöveg -, de most nincs nagy kalamajka, az előadás szép csendesen lemegy. A valóságos párbajhoz egyenrangú felek kellenek: Haumann-Shylockkal szemben Simon Kornél Antoniója - nem elég súlyos fazon. Így bár szidják az uzsorást, gesztusokban, mozgásban bealázzák, ebben a színpadi térben mindez lepereg Shylockról. Nincs igazi ellenfele. Persze ha lenne, akkor vadabb lett volna az előadás, nehezebb lett volna egyensúlyt találni, ha egyáltalán lehetett volna. A darab nagyon ravasz. De ez csak feltételezés.

A végén persze Antonio megnyeri a pört, és az öreget mindenéből kiforgatják. Itt következik a színházi pillanat: Haumann itt fantasztikus: nincs szövege, csak áll a színen, el akar menni, de, mint akibe villám csapott, nem tud mozdulni, végre motyog valamit, és tétován elindul. Szöveg nélkül, az eszem megáll, akkora poén - mindenkit lejátszik a színről ezzel a húsz másodperces némasággal - hang bennakad.

A díszlet a tárgyalásra készült, arra vár az első perctől kezdve: előttünk egy bírósági tárgyalás statikus üléssora - a darab szereplői onnan jönnek a játéktérbe, és oda ülnek vissza. Mindennek a tárgyaláson lesz értelme: ott ülnek az ülnökök, középen a dózséval (Vári-Kovács Péter). Ami annyiban jogos, hogy itt az egész sztori “újratárgyalás" - úgy értem, a gyűlöleté. Amit persze csak a műsorfüzetből tudok... Bassanio (Janicsek Péter), a léha barát arra ügyel, hogy kiderüljön: férfiszerelem fűzi Antonióhoz. Bár szerintem a szöveg aszimmetrikusra formázná ezt a kapcsolatot - Antonio feltehetően azért depressziós, mert barátja nősülni készül... De elmegy ez is. Bár kérdés marad, hogy akkor Portia miért lelkesedik ezért a férfiért. Egyébként ha utánagondolok, ebben a játékban két előítélet-típus csap össze: a melegek - zsidóznak. Shylock - bosszúja mellett - még le is nézi őket. Valahogy így. De az előadás nem annyira karakteres, hogy erre az értelmezésre meg mernék esküdni.

A produkció alapbaja, hogy statikus a játék. Állnak, beszélnek, hátramennek, leülnek. Mások jönnek, állnak, beszélnek... stb., hiányzik a cselekvésdinamika. Erre akkor ébred rá az ember, mikor pompás (éles) jelenetre kerül sor: a tőrrel szemben, a “majdnem" pillanatában érezni a drámát, eltalált pillanat, az utolsó pillanatban hangzik fel Portia “megállj!" kiáltása. Itt él a játék, a rendező, Puskás Tamás villant egyet. Amúgy újra meg újra leáll a színi dinamika. De valószínű, hogy ebben a térben (díszlet: Horesnyi Balázs) nem is lehet mást csinálni. Haumann Petrának (Nerissa) van humora, Magyar Attila (Lanzelo) viccelődik - de jól áll neki. Radnai Csilla (Jessica) ügyesen jelzi, hogy ő az igazi vesztes: elárulta apját, pénzét elvették, férjének nem kell, szomorkodik. Harcsa Veronika együttese jó akusztikus háttér, de énekének - színpad szélén, angolul - nem sok funkcióját érzem.

A Centrál Színház - a név új (volt Vidám Színpad), a vezetés a régi, amit csak azért említek, mert nagy piros pontok járnak törekvéséért: a Shakespeare-sorozatért - nem is tudom, hanyadiknál tart a színház. Ami mellékág, szolgálat - vagyis azt ne hidd, hogy belesavanyodnak a kötelező olvasmányokba -, műsorpalettájuk friss, változatos, emberközeli. Jó oda menni. Most például Haumann Péterért.

ALMÁSI MIKLÓS

KRITIKA, 2008. december
www.kritikaonline.hu