A sevillai borbély

Almaviva gróf Sevillában meglátja a szépséges Rosinát, és azonnal beleszeret. De nem könnyû a lány közelébe férkõznie, mert Rosinát öreg gyámja, Bartolo doktor õrzi a házában. Szerencsére a gróf összetalálkozik Figaróval, a ravasz sevillai borbéllyal, aki remek tanácsokat ad neki. A gróf kétszer is bejut Bartolo házába: elõször katonaként, de így nem jár sok sikerrel. Másodszor már azt hazudja, hogy Basilio, a lány énekmestere beteg, aki õt küldte maga helyett. Az "énekórán" Rosina és Almaviva megtervezik a szökést.

Bartolo azonban rájön a cselre, kirúgja az áltanár Almavivát, és azt hazudja Rosinának, hogy udvarlója hűtlen volt. A lány erre kétségbeesésében egész szökési tervüket kifecsegi. Míg Bartolo hívja az őrséget, Figaro és Almaviva beosonnak a házba. A gróf ekkor felfedi kilétét, és még mielőtt Bartolo visszatér, gyorsan feleségül veszi a lányt.
A sevillai borbély ősbemutatója 1816. február 20-án, a római Teatro Argentinában volt. Az opera azóta is az egyik legtöbbször játszott Rossini-mű, a világ zenés színpadainak kedvelt darabja.

Gioacchino Rossini
A dallamzseni


1792, Pesaro, Olaszország - 1868, Passy, Franciaország

"Rossiniből nagy zeneszerző lehetett volna, ha tanára legalább egyszer jól elveri" - mondta állítólag Beethoven. A pedagógiai célú verésre bizony több alapos ok is lett volna. Nem az, hogy a közönség szórakoztatását tartotta fő célnak, hiszen ebben azonos volt a véleménye az általa rendkívül tisztelt Mozarttal, sokkal inkább egy sor kapkodva írt rossz műve.


Az 1792-ben zenészcsaládba született Rossini 1829-ig több mint negyven operát írt, a Tell Vilmos volt az utolsó színpadi műve, ezek után 1868-ban bekövetkezett haláláig a nagyszabású Stabat Materen kívül csupán kisebb egyházi műveket komponált. Legtermékenyebb korszakában, 1815 és 1823 között húsz operát írt. Rendkívüli tempóban dolgozott, szerződések kötötték, határidők szorították, gyönge librettókkal dolgozott. Egy süteményes dobozba gyűjtötte zenei ötleteit, s ha volt egy kis ideje, írt egy nyitányt. Ezért nyitányai zeneileg nem kapcsolódnak szorosan a darabokhoz - viszont a hangversenytermek kedvelt darabjaivá váltak.

Rossini legnépszerűbb operája az 1816-ban Rómában bemutatott A sevillai borbély. Híres nyitánya eredetileg az Aureliano Palmürában című operához készült, innen kis módosítással átkerült az Angliai Erzsébetbe, míg végül a Beaumarchais darabjából tizenhat nap alatt írt opera az élére került. Mindez persze lényegtelen, mert a végeredmény: remekmű. És ahogyan az a remekművek esetében lenni szokott, nem lett azonnal siker, csak a premier után öt évvel kezdte meg világhódító útját, amely azóta is tart.

A zenetörténet Rossini virtuóz dallamkezelését tartja igen nagyra. Abban a korban az énekesek voltak az opera mindenható sztárjai, akik önkényesen, nemegyszer a felismerhetetlenségig variálták a dallamokat az ékítményekkel. Rossini a kották rögzítésével ennek elejét vette, zsenialitása révén mégis nagy lehetőséget biztosított az énekeseknek, hogy csilloghassanak. Rossini a bel canto stílus úttörője.

Sokféleképpen magyarázzák, miért hagyott fel élete derekán a komponálással. Egyesek szerint egyszerűen csak lusta volt. Depresszió gyötörte, megviselte, hogy a Tell Vilmost nem fogadta jól a közönség - bár a muzsikusok és a kritika igencsak méltatta. Mások súlyos betegségeit adják magyarázatul. Zenei munkálkodásával óriási vagyonra tett szert, fényűző körülmények között élt, palotájában nagy vacsorákat adott a kor jeles zenei és irodalmi szereplőinek. Nagy élet- és konyhaművész is volt. /Kornya István/

Gioacchino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY
-
vígopera -

ROSINA:
VERMES TÍMEA
TÓTH JUDIT
MAGYARI ESZTER

FIGARO:
CSEH ANTAL
GEIGER LAJOS
IRLANDA GERGELY

ALMAVIVA:
HORVÁTH ISTVÁN
ALESSANDRO CODELUPPI

BARTOLO:
KONKOLY BALÁZS
KERTÉSZ ANDRÁS

BASILIO:
KOVÁTS KOLOS
Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes Művész
GÁBOR GÉZA

BERTA:
MOLNÁR ANNA
HIRCSU ANGELIKA

FIORELLO:
MOLNÁR ERIK
KINCSES KÁROLY

TISZT:
DEMETER SÁNDOR
IRLANDA GERGELY

AMBROGIO:
OSVÁTH TIBOR

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház
zenekara, valamint kijelölt  és kibővített énekkara

Díszlet: MENCZEL RÓBERT Jászai-díjas
Jelmez: LACZÓ HENRIETTA
Zenei vezető: VÁRADI KATALIN
Karigazgató: REGŐS ZSOLT
Mozgás: KRÁMER GYÖRGY Harangozó-díjas
Korrepetitor: BODI TAMÁS, TÓTH ANIKÓ
Ügyelő: FÜSTI MOLNÁR ÁGOTA
Súgó: HORTI ZSUZSANNA / REITER KRISZTINA
Rendezőasszisztens: RADNAI ERIKA

Vezényel:
VÁRADI KATALIN
PHILIPPE DE CHALENDAR

Rendező:
HALASI IMRE
Jászai-díjas

Bemutató:
2009. február 6. - Miskolci Nemzeti Színház - Nagyszínház

Könnyed játékosság
Halasi Imre rendező

Az Anyegin, a Hoffmann meséi, a Carmen, a Pillangókisasszony után úgy gondolom, eljött az ideje, hogy újra egy vígopera kerüljön a repertoárunkba. Évekkel ezelőtt a Don Pasquale volt az az opera, amin felhőtlenül szórakozhattunk, az elmúlt évadok komorabb hangvételű művei után tehát bátran vállalhatjuk, hogy újra a vidám, de igényes szórakozásé legyen a színpad.

Rossini nagyszerű operája, amely a világ színházaiban teltházakat vonz, a pénzről, az ármánykodásról, a cselekről szól - és persze a szerelemről. Arról a szerelemről, amit ha nem lehet egyenes úton megszerezni és kifejezésre juttatni, akkor bizony jó, ha furfanghoz folyamodik az ember. S ha a repeső szívű udvarló, mint amilyen Almaviva gróf, ezt egyedül nem tudja kivitelezni, akkor segítséget hív. A segítség pedig nem más, mint az agyafúrt és talpraesett Figaro, a borbély. S hogy miért nem lehet egyszerű a szerelmesek élete: mert a szép Rosina gyámapja, Bartolo akarja a leányt és a pénzét...

Ez a családi történet nálunk egy mediterrán városkában játszódik, valamikor az 1930-as években, mégpedig egy színházban. Mert ahogyan a mű klasszikus, a rendezői elképzelés is egy klasszikus helyzetet teremt: színház a színházban. A színházban senki sem az, aki a valós életben, hiszen szerepet játszik, ebben az operában pedig senki sem lehet az, aki, mert akkor nem érne célt. Bartolo nem téveszthetné meg Rosinát, akit nem szerezhetne meg végül Almaviva... Mindez hűen követi azt a gondolatot, amit Rossini ebben a remekművében mondani akart...

Halasi Imre további gondolatai a Színházi Esték aktuális számában olvasható
Lejegyezte: Kornya István

Fotók: Bócsi Krisztián
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház