A soha vissza nem térő - Pintér Béla és Társulata

Visszatérő motívumok



Pintér Béla: A soha vissza nem térő (r. Pintér Béla)


Pintér szerint az alkotók ismételhetik magukat. A soha vissza nem térő után jutott eszembe, hogy nem csak nyilatkozza, teszi is: az előadás a fanok által jól ismert elemeket variálja, az énekbeszédtől kezdve a félig-meddig táncos koreográfiákig, vagy éppen a személyek közötti viszonyok kuszaságáig. De jól teszi. A történetben egy magyar céghez az évezred ajánlatával kopogtat be az amerikai befektető; az indián-kovbojnak öltözött karvajzsidók egy ázsiai olajkitermelést bíznak a kollektívára. A fő vonulat a cég átalakulása egy csapat gerinctelen patkánnyá, akik a nagy lehetőség kapujában hajlandók szétcincálni egymást a tőke, hogy a végén természetesen a nem létező győztesek is koppanjanak.

Szokás szerint kiváló a zene (ezúttal zongorakíséret), az úttörőtáborokból ismert mozgalmi dalokra írt undorító corporate szövegek nagyon ütnek, főleg az elején. Az egésznek nagyon hasonló a feelingje a korábbi darabokhoz, de nem baj, tudtuk ezt jól és ezért jöttünk (zárójelben: sötétebb és pesszimistább azért ez a darab a többinél, van egy olyan sejtésem, hogy Pintér nem kevéssé tudna sokkolni, ha akarna).

A soha vissza nem térő összességében nem fog meg annyira, mint az Anyám orra vagy az Őrült..., és nem is röhögöd végig, mint az Árva csillagot és a Parasztopera nagy részét, de a pintéristák nem fogják kihagyni, a többieknek pedig biztosan a frissesség erejével hat. Az első negyedóra tízpontos volt, a zenei betétek itt ütöttek a legjobban, megvannak a szokott hisztérikus jelenetek. Én kicsit később, az előadás kétharmada környékén éreztem egy kis lassulást, ami aztán a legvégére eltűnt. Az arra fogékonyak azért végig elszórakoztathatják magukat olyan apróságokkal, mint a szereplők árnyékának tudatos kihasználása, kisebb-nagyobb nyelvi poénok vagy éppen a szereplők mozgása és mozgatása.

Mindenesetre pintérék ma a legkarakteresebb saját stílussal bíró itthoni társulat és csinálják tovább az ismert, sajátos és szerethető vonalat, kérdés, hogy mennyi van még ebben az eléggé zárt rendszerben és mikor kell valami újat behúzni.