Bessenyei Ferenc emlékére

A Magyar Színház társulatának néhai nagy mûvésze, Bessenyei Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából emlékkiállítás látható a Magyar Színház elõcsarnokában.

A Kossuth-díjas, Kiváló- és Érdemes művészre, A Nemzet Színészére emlékezve, e tárlat anyagát a régi Nemzeti Színházban játszott szerepeiből válogattuk. A fotókat és a jelmezeket az új Nemzeti Színház, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítást megnyitotta: SZAKONYI KÁROLY  Kossuth-díjas író.

BESSENYEI FERENC (1919-2004) pályáját 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte. 1942-47 között megszakításokkal a miskolci Déryné Színház művésze volt, 1944-ben szerződött először a Nemzeti Színház társulatához. 1945-50 között játszott a Budai Színház, a Vígszínház, a Magyar Színház előadásaiban és Egerben, Szegeden és Pécsett is. 1950-től újra a Nemzeti, 1963-tól a Madách, 1967-től ismét a Nemzeti, 1973-80 között újra a Madách Színház tagja. 1980-tól tartozik végleg a Nemzeti társulatába, 2000-től haláláig a Magyar Színház művésze.
Részletes pályakép>>

Katona József: Bánk bán
Tőkés Anna, Bessenyei Ferenc

BESSENYEI FERENCRE EMLÉKEZVE

                   El tudom képzelni, hogy az a jó hangú fiatalember, azzal a minden regiszterű orgonabúgású, zengésű hangjával a szegedi Városi Színház kórusában mennyire fel tudta hívni magára a figyelmet, hangja hogyan  tört át a  többieké közül,  s töltötte be a teret,  hogy  aztán  akik hallották,  meg is jegyezzék hamar, ki az a jóképű, derék,  erőteljes kórista ott a  színpadon. Húsz éves volt akkor Bessenyei  Ferenc,  s akik megismerték őt és  kivételes tehetségét, követhették is megelégedéssel kialakuló pályafutását. Miskolc, majd a háború után a Budai Színház, s megint Szeged, de már a szegedi Nemzeti, aztán Pécs,  195o-től pedig a budapesti Nemzeti a Blaha Lujza téren. De később, az esztendők során hol a Madách Színháznak, hol megint  a Nemzetinek volt tagja, hogy aztán a pálya ’87-től mégis a Nemzeti színpadán  tetőzzön. Idő tekintetében. Mert a pálya már sokkal korábban tetőzött, és azt nem csak a két Kossuth-díj meg érdemes meg kiváló művészi cím jelezte, hanem mindazok a szerepek, amelyeket eljátszott  zsenialitásával, Isten-adta tálentumával-

                Bessenyei Ferenc a legnagyobb színészek közül való, de nem csupán a hazai színpadokon, filmekben, hanem világméretekkel mérve. Az, hogy mi ismerjük igazán, hogy a magyar színpad művésze volt, hálát adhatunk a sorsnak!  És jól tudjuk, hogy az ő Otellója, Asztrov doktora, Lear királya, Ványa bácsija, Galileije, Széchenyije  vagy Calusen tanácsosa  meg a többi kitűnő alakítása  nemzeti kincsünk csakúgy, mint  egy Arany János ballada, József Attila vers vagy Móricz regény...
              
                A hang, amellyel hajdan betöltötte a szegedi Város Színház termét, az évtizedek alatt betöltötte   hazai színjátszásunkat,  képletesen és valóságosan is. Otelló  az ő orgánumán létezik, amióta eljátszotta a velencei mórt, Lear fájdalma lányai hálátlansága fölött Bessenyei hangján panasz, Dózsa  az ő erejével szólalt meg, Tevje, a tejárús átköltözött az ő lényébe,-- és táncolt, énekelt az egekig zengőn,  Kossuth  felcsattanó replikáit a konok Görgeyvel szemben  nem lehetett másként hallani, mint azon az ércesre is felharagvó baritonon, ami aztán a Galileiben a zsolozsma  szelídségétől a  méltatlankodás dörejéig terjedt, ahogy  Dávid Ferencé is a  Vendégség című Páskándí darabban.  De az Úri muri Szakhmáry Zoltánja vagy Bánk szólhatott-e másként a fülünkben azóta, hogy magára öltötte alakjaikat?  Másfelől Higgins professzor , vagy  II. Fülöp, Ádám a Tragédiából de különösen  Az Úr, ahogy  szól: Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!.- nem  rögzült-e  bennünk az  ő baritonján?
             
              Bessenyei  Ferenc  színpadon, filmen, televízióban, rádióban  pályafutása hatvan éve alatt  emberábrázoló színészi tehetségével, játékával, gesztusaival, személyisége kisugárzásával, szeretetével, nemzet-féltésével  a magyar művészetet azzal a hűséggel szolgálta, amivel ezen a mi tájainkon mindig is a leghivatottabbak,  a  lélek mesterei. Azt is tudta,  hogy a mi színpadjainkon  kétszáz éve a megteremtett magyar nyelvű színjátszásnak küldetése volt, a játék az anyanyelv  istápolásáért,  pallérozásáért is folyt, s ha más körülmények között és más időben is, de Bessenyei Ferenc nem feledte ezt a küldetést beteljesíteni. A hang, mely az orgonasípok  regiszterének sokféle zengését idézte,  szép, tiszta magyar nyelven  szólt  hozzánk. És igaz emberséggel. Nagy  művésze volt a színpadnak, őserejű művésze.
           


                                                                                                    Szakonyi Károly

Németh László: Galilei
Béres Ilona, Bessenyei Ferenc

* * *

Ízelítő a kiállítás anyagából
Havasi Renáta fotói:


 Eredeti cikk