Lány, kertben - Bozsik Yvette Társulat*

Majdnem horror

Bozsik Yvette: Lány, kertben (r. Bozsik Yvette)


Nem akarsz ilyen szülőket

- Ugye minden előadásnak kell hogy legyen mondanivalója, nem? - kérdezte a kislány a színházból kifelé. - Egyáltalán nem biztos, de rajtad is múlik, Pamacs - válaszolta apja, és eltökélte, hogy Pamacs aznap már nem kap csokit. A csokis rész kivételével valahogy én is így voltam a Kamrából kifelé menet szerda este. Azt már közben is éreztem, hogy jó kis előadást rakott össze Bozsik Yvette: ötletes és fülledten hangulatos díszletet kalapáltak a Kamra fülledten hangulatos pincéjébe, ahol meglepő módon még a sűrűn előforduló táncoknak és artistamutatványoknak (fizikai színház?) is tudtak helyet szorítani.

Ahogy előre sejthető volt, szintén nagyon rendben volt a szereplőgárda, Szabó Győző és a random mimikájú, követhetetlen mozgású Keresztes Tamás tökéletes választás egy ilyen abszurdba is áthajló komédiába, Szacsvay régi kedvencem és Mészáros Béla sem sokkal maradt el mögöttük. De persze legjobb a főszereplő lány a kertből (Hasznos Dóra), akit kis térfogata és testsúlya ellenére nem nyomnak el a többiek, nagyon erősen jelen van ő is, és mozgásában még akkor is ott a kecsesség, amikor a többiek kitekerik, összehajtják és felmossák vele a padlót.

Ahogy azt előre tudhattuk, a darab Bozsik Yvette önéletrajzi merítésére, saját emlékeire épül. Ezt Yvette egyből egyértelműsíti: a Kamra folyosójára kirakott személyes fotókat gyorsan összekapcsolhatja a néző az előadás során időnként a falra kivetített hasonló fényképekkel. A jelenetek ezeket a képeket keltik életre pár perces klipekben rengeteg és nagyon ütős zenével (a tíz perces Sinnerman amúgy is alapvetés, és itt most nagyon jól zárja a darabot, valaki meg elárulhatná, mi szól az elején, a vízpartos jelenetben), sok tánccal és helyükön levő, nem harsány poénokkal. A színpadképek egy táncos darabhoz illően nagyon megrajzoltak, legjobban a börleszkszerű "párválasztás" a villódzó fényben.

De ami a lényeg, hogy szinte végig mosolyognom kellett, és ebben leginkább Bozsik Yvette segített, ha minden igaz. Ha a valóságban csak a töredéke igaz annak, amit itt a kislány a piás és nyomorult apa (Szabó Győzőnek ugye köszönjük a virslis jelenetet), a félrekefélő anya és a tapizó rokon háromszögében átélt, akkor akár szándékoltan, akár pár színpadi mellényúlás miatt az utóbbi idők legnyomasztóbb előadása lehetne ez. És ugyan előadás közben belém villant néha a sztoriba rejtett horror, a rendezés mintha erősen pont az ellenkező irányba terelt volna. Ha pedig Yvette ilyen formában és láthatóan ennyi kedvességgel tudta ezeket a traumákat és emlékeket mindenki előtt feldolgozni, most én sem nyomasztom rajta magam - könyvelné el egyszerre a mondanivalót és a jókedve miatti kibúvót a képzeletbeli apa. Akit a Kritikustól eltérően az sem zavar és nem lesz rossz a szája íze, hogy "Bozsik Yvette önmagáról készít" színdarabot. Erős kis darab ez az idei bemutatók között.

(*a Katona József Színház és a Bozsik Yvette Társulat közös produkciója)