Újra Gőzben Nagyváradon

Március 21-én, szombaton 19 órától ismét láthatják a nagyváradi színházkedvelõk a Szigligeti Társulat Gõzben címû elõadását. Nell Dunn drámáját Meleg Vilmos vitte színre, az elõadást a 2006/2007-es évadban mutatta be a társulat. Az elõadás csak 18 éven felülieknek ajánlott.


Firtos Edit, Kovács Enikő

Nell Dunn drámájában hat különböző társadalmi és családi hátterű nő találkozik hetente egy régi fürdőben. Mindannyian eltérő módon gondolkodnak, mindeniküknek megvan a saját problémája, a régi, felújításra szoruló közfürdő azonban összeköti őket, ugyanis a fizikai megtisztulás mellett a hely a lelki megnyugvásra is kitűnő terep.


Tóth Tünde, Fábián Enikő

Ebben az intim közegben a nők kiizzadhatják magukból a mérgeket, mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy elmondja aktuális panaszát, s azzal a könnyedséggel, ahogyan ledobják magukról ruháikat, gátlásaiktól is megszabadulnak. Ebben a környezetben, ahol a férfiaknak nincs helyük (az egyetlen férfi szereplőnek is csak a hangját halljuk), minden nő önmaga lehet, hisz senki előtt nem kell megjátszaniuk magukat, nincs ki előtt bármit is leplezniük. Egymás között elárulhatják titkaikat, felfedhetik magánéletüket: sérelmeikkel és álmaikkal együtt. Ezek a szereplők a mások által idejétmúlt fürdőnek mondott helyen találnak menedéket.


Fábián Enikő, Firtos Edit

A találkák helyszíne azonban veszélybe kerül. A nők egyetlen közösségi helyük megszűnését természetesen nem nézik tétlenül, inkább hadiösvényre lépnek. A drámában együtt van jelen a szemérmetlenség és az őszinteség, a kegyetlen valóság és a humor. Az intim közegben a szereplők folyamatosan rákérdeznek arra, hogy nekik, nőknek milyen szerep jutott a társadalomban, ugyanakkor arról is vallanak, hogy ezzel szemben milyet szeretnének.

Szereplők: Fábián Enikő (Violet), Fodor Réka (Josie), Csiky Ibolya (Mrs. Meadow), Tóth Tünde (Hajnalka, a lánya), Kovács Enikő (Nancy), Firtos Edit (Jane), Meleg Vilmos (Bill).


Kovács Enikő, Firtos Edit

Forrás: Nagyváradi Állami Színház - Szigligeti Társulat