Billy Elliot


Nem friss a történet: 2-3 éve jött a gondolat, hogy az aktuális londoni utunkat ezúttal spékeljük meg egy kis kultúrával. S bár korábban már volt egy felemás tapasztalatom angol nyelvű előadással (Globe Színház, egy büdös szót se értettem a Hamletből, és kövezzenek meg a vájtfülű színházértők, de így leginkább valahova a felejthető és a fájdalmas kategória közé esett az előadás. Valamint lerohadt a lábam, mert állóhelyre szólt a jegyünk), emellett finoman szólva sem vagyok a műfaj rajongója, mégis egyértelmű volt, hogy a musical a helyes irány.

Az ötletet tett követte, olcsó repjegyet sikerült kifogni, a szállás meg ingyen volt, így csütörtök délben már a Leicester Square-en lógtunk. Tudtuk, hogy választék bőven van színházból, és mivel jegyünk nyilván nincs, a közepes semmittevés mellett másfél napunk van a megnézendő darab kiválasztására. A versenyzők: Az operaház fantomja, Billy Elliot, Chicago, Nyomorultak. Utóbbit gyorsan elvetjük (csak úgy), és rövid idő alatt elvérzik a Chicago is. A két továbbjutó közül végül a Fantom esik ki, mivel már csak a kakasülő leghátsó sarkába tudnánk jegyet szerezni.

Marad tehát a Billy Elliot a Victoria Palace színházban. A 2001-es film amúgy is az egyik alltime sírós-nevetős kedvencem, s helyi infók szerint a 2005 tavasza óta futó színházi verziót már az év musicaljének választották - bár ki tudja, ez jelent e valamit. A pénztárnál ránk néznek és ez alapján a legolcsóbb jegyet kínálják:

Ő:  … unfortunately this seat comes with a restricted view.
Mi: Hm. How restricted?
Ő: Restricted… Very. Parts of the stage are not visible from there.

És bár közel huszasba fáj fejenként, és ujjaim nehezen eresztik el a bankkártyát, köszönjük, akkor inkább a (szinte leg)drágább jegyet vesszük.

Ami később kiváló döntésnek bizonyul. A darab tényleg ott van, ahol kell, a nem éppen musical-témát hiperlátványosan dolgozzák fel. Bár a zenét Sir Elton jegyzi, erre sincs panasz, a színpad pedig Rubik-kockaként alakítható. A (számunkra) ismeretlen színészek nagyon jók, a stáb fele 12 év alatti és ők is elképesztő profizmussal énekelnek és táncolnak. Felesleges tovább ragozni, már tudjuk, hogy jó helyre jöttünk.

Az előadás tényleg szuperprodukció. A gyerekszereplők pörgetése a legdurvább: a kora tizenéves karaktereket a színészpalánták csak néhány hónapig tudják játszani, utána jön a következő Billy és társai. Egyébként amúgy a britek dobozos terméket csináltak a sztoriból, szinte minden nap van előadás, és a franchise-t azóta a Broadwayon és Melbourne-ben is játsszák (máshol is?). A Billy-k száma mára végtelen. Valahol motoszkál bennem a gyanú, hogy ami ennyire mainstream és kb fröccsöntött action figurák is kaphatóak belőle, azt már biztos elbasszák, de ott és akkor nagyon ütött az előadás.

Maga a színház élménye sem volt rossz - végül is Londonban vagyunk. Előtte kicsit tartottam attól, hogy hétköznapi eleganciánk nem lesz elég a hely dress code-jához és és hiányzó térdszalagunk vagy ünnepi kiltünk miatt kilógunk a közönségből, de a populáris előadáson a köznép nem igazán rázta a rongyot, így nem éreztük magunkat a Pestiben.


Billy Elliot – The musical
Helyszín: Victoria Palace Theater, közvetlenül a Victoria metrómegállónál.
Jegyár: 17,50-50 font, péntek-szombat 55 a teteje (amikor mi néztük)
Honlap: http://www.billyelliotthemusical.com

Kritika:
http://www.broadwayworld.com/viewcolumn.cfm?colid=3174
http://www.variety.com/review/VE1117927068?categoryid=33&cs=1