Színház és Pedagógia

Színház és Pedagógia címmel új kiadványsorozatot indított útjára a Káva Kulturális Műhely színházi neveléssel foglalkozó csoportja
és az anBlokk Kultúratudományi Egyesület.

kava_meghivo_fejlec

Több éves közös munka fontos állomása ez, amely során a két szervezet közösen keresi az utat a társadalmi konfliktusok és szakadékok értelmezéséhez és a kimozdítási lehetőségek megtalálásához. A kiadványsorozat célja olyan (társadalomtudományi, pedagógiai, pszichológiai) kutatások bemutatása, amelyek a színházi, drámás módszerek működését írják le a társas konfliktusok feldolgozásában és kezelésében.
A megjelent három kötet apropóján a Káva és az anBlokk 2009. október 2-án workshopot rendez, amelyen dráma, társadalom és pedagógia összefüggéseit gondolhatjuk közösen tovább. Az egész napos program során az érdeklődők részt vehetnek egy nyitott színházi nevelési foglalkozáson, amelynek témája a kortárs csoporton belüli erőszak.
Ez a program 2008-ban elnyerte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Szakállamtitkárságától „Az év ifjúsági projektje" címet, valamint az V. Gyermekszínházi Szemlén a „Műfaj egyik nívós produkciója" díjat. Az előadást egy beszélgetés követi az alkotókkal; illetve egyéb, a témával kapcsolatos előadások.

 

Színház és Pedagógia workshop
2009. október 2. péntek


10.00 - 13.00

Hinta. A Káva Kulturális Műhely közönség számára nyitott színházi nevelési foglalkozása a kortárscsoporton
belüli erőszak témájában.
A fogalakozás színházi jelenetek és drámapedagógiai módszerek segítségével
vonja be a 11-13 éves gyerekeket egy erőszakról, áldozattá válásról, kiszolgáltatottságról szóló történetbe, amely akár
a sajátjuk is lehetne (E programra előzetes bejelentkezés szükséges. Ezt ide kattintva teheti meg.)

Ebédszünet

14.00 - 14.45
Tanulás az erőszakról
Beszélgetés a Hinta című színházi nevelési foglalkozásról a Káva színész-drámatanáraival.

14.45 - 15.00
Színház, pedagógia, politika
A kiadványsorozat bemutatása: Zombory Máté (anBlokk).

15.00 - 15.30
A dráma mint pedagógiai lehetőség
A kiadványsorozat első kötetének címe: Konstruktív dráma.
E kötet kapcsán Takács Gáborral Deme János beszélget.

Szünet

15.45 - 16.30
A társadalmi dráma és az esztétikai dráma összefüggéseiről
N. Kovács Tímea előadása a kiadványsorozat Társadalmi performansz című kötete alapján.

16.30 - 17.15
Erőszak és dráma. Egy etnográfiai kutatás eredményei.
Horváth Kata előadása a Hinta című foglalkozásról és az iskolai bántalmazás különböző dinamikáiról.

A workshop helyszíne: Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.
A Káva és az anBlokk szeretettel vár minden érdeklődőt!

 

400_kava

 

Forrás: Káva Kulturális Műhely