IV. Bárka Fesztivál

Ha november, akkor Bárka Fesztivál. Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bárkán az a Nemzetközi Színházi Találkozó, ahol a magyar közönség a legizgalmasabb európai színházi törekvésekkel találkozhat, köztük mindig egy-két „nagyágyúval", azaz a kortárs színház meghatározó rendezőjével, társulatával.

 

fesztweb

Idén, a fesztivál főszenzációja a vilniusi Városi Színház Hamlet c. előadás, Oskaras Korsunovas rendezésében, de jön az Elledanse is Pozsonyból, akik a 2008 év legjobb szlovák előadását hozzák el a fesztiválra (Canto Hondo), a Temesvári Csiky Gergely Színház a Prométheusz-témát dolgozza fel Katona Gábor koreográfus rendezésében, itt lesz az egyik legjelentősebb lengyel rendező, Piotr Cieplak munkája is a Varsóból meghívott Montownia Társulat szöveg nélküli, élő zenére előadott lírai darabja, az Érzelmes darab négy színészre. Szintén Lengyelországból érkezik a bydgoszczi Teatr Polski, mely a képzőművész-rendező, Pawel Wodzinski radikális újragondolásában viszi színre Krasinski hitvitázó drámáját, az Istentelen komédiát. A külföldi programot jól kiegészítik a magyar résztvevők: láthatjuk Ladányi Andreát és társulatát és idén se maradnak el a Bárkás előadások. A fesztiválprogramot minden este szakmai beszélgetések kísérik és lesz Dob+Basszus is Lévai Balázzsal és a Csík zenekarral, Firkin koncert és megtekinthető Garamvári Gábor fotókiállítása is. Az előadások 19 órakor kezdődnek.


4. BÁRKA NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2009. november 1 - 10.


nov. 1.
Ladányi Andrea Társulata - GASZTROBALETT-HAYDN

rendező: Ladányi Andrea (Budapest)

gastro1

Ladányi Andrea új előadása kortárs táncra, élő zenére és énekre épül, a zene Haydn zenéjének újragondolása. Az érzékek vacsorája, azaz a Gasztrobalett úgynevezett degusztációs vacsora alatt játszódik, a létrehozók célja az érzékelés lehetőségeinek kitágítása a vizualitás, az akusztikus hatások, a mozgás és a művészi képek segítségével. Az est az észlelés átjáróit keresi: mit jelent például a hűvös vagy a forró a táncban, a zenében, a gasztronómiában?

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

 

nov. 2.
18:00 Nádas: TALÁLKOZÁS
rendező: Gergye Krisztián

20:00 Nádas: TEMETÉS
rendező: Gergye Krisztián

phoca_thumb_l_talalkozasfotos_238

„Nem tartom magam színházi rendezőnek, elsősorban koreográfus vagyok és táncos, aki a test jelenlétében gondolkodik. Mindemellett hihetetlen lelki kötődésem van Nádas Péter drámái iránt. Olyan mélységekig hatolnak le, amit a mai világban csak nagyon kevesen tudnak. Feldolgozhatatlan lelki sűrítmények, amelyeket pillanatokra képesek vagyunk átélni, kommunikálni azonban nehezen. Elszoktunk ettől a hitelességtől és őszinteségtől." Gergye Krisztián

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft
A két előadás jegyára együtt kedvezményes: 3000Ft


nov. 3.
Városi Színház, VILNIUS - HAMLET

rendezte: OSKARAS KORSUNOVAS

hamlet_1_for_press_photo-_dmitrij_matvejev_


Ki vagyok én? - ez az alapkérdés az Európa-díjas litván rendező legújabb Shakespeare-változatában, melyet 2008-ban állított színpadra.
„A Hamletet színpadra állítani valami olyasmi, mint megházasodni. Érzi az ember, hogy ezt egyszer meg kell tenni, ha eljön a pillanat. És a pillanat előbb vagy utóbb eljön. Saját életem, legalábbis így érzem, most van azon a ponton, amikor rímel a hamleti sorsra." (Oskaras Korsunovas)

Jegyár:
felnőtt: 4500 Ft
diák/nyugdíjas: 3000 Ft


nov. 4.
DOB+BASSZUS LIVE
Lévai Balázs zenés, színpadi talk showja

phoca_thumb_l_levai3


Fővendég - Zenélő vendég: a Csík zenekar
Szakértő vendég: Erdélyi Zsolt Superman és Stumpf András
Virtuális vendég: Kiss Tibor és Lovasi András
(Át)költő vendég: Grecsó Krisztián
Színész vendég: Mucsi Zoltán és Szorcsik Kriszta

„Dob meg basszus zakatol a füleiben": Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsora majd két év kihagyás után a Bárka Színház színpadán új formában, új tartalommal tér vissza. Részletek>>

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft


nov. 4.
BL - Borlai / Ladányi
kortárs táncest
"A ligeti kikiáltók szavaival élve: egyet fizet, két zsenit kap..." MGP

Jegyár: 1800Ft


nov. 5.
Elle Danse, POZSONY - CANTO HONDO
rendezte: SARKA ONDRISOVA és KAMIL ZISKA
Az Elle Danse táncosok, színészek és zenészek alternatív színházi társulata, mely az elmúlt évad legjobb szlovák előadását hozta létre. Számos díjjal jutalmazták a produkciót, melyben tánc, élő zene és szöveg nagyszerű ötvözete valósul meg. A történet olyan mezsgyére visz bennünket, ahol élők és holtak, külvilág és lélek, egykori, mostani és majdani generációk találkoznak.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

 

nov. 6.
DOGVILLE
rendező: Anger Zsolt (Budapest)
Bárka Színház, BUDAPEST - DOGVILLE (rendezte: ANGER ZSOLT)
"Nagyon jó a társulat, minden szereplő tudja, hogy csupa katalizált figurát játszik, akikből az önkéntes áldozat Angelika a legrosszabbat - valódi énjüket - hozza ki." Koltai Tamás

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft


nov. 6.
FIRKIN ZENEKAR KLUB - 22 óra
Novembertől havonta egyszer, mindig a hónap első péntekén, Firkin klubest lesz a Bárkán! Az őrült ír zenekart 2008 nyarán alapította Péter János fuvolás. A FIRKIN a modern ír kocsmazene féktelenül vidám műfaját honosítja meg Magyarországon. További információk www.firkin.hu. Kép mellékelve.

Belépő: 1200 Ft és aki aznap megnézi a Dogville c. előadást, az kedvezményes áron, azaz 800 Ft-ért vásárolhatja meg a koncertjegyet, illetve az előadásra is kedvezményt kap!


nov. 7.
ZENDÜLŐK
rendező: Vidovszky György (Budapest)
Az első világháború végén játszódó történet négy, érettségi előtt álló fiúról szól, akik sértődötten, félelemmel telve fellázadnak a felnőttek torz és hazug világa ellen: kigúnyolják, meglopják, becsapják őket. Infantilis és igazából ártalmatlan játékaikkal az utolsó nagyívű és elegáns tettet hajtják végre az összeomlás előtt álló világban.

Jegyár:
felnőtt: 2200Ft
diák/nyugdíjas: 1800Ft


nov. 8.
Teatr Polski, BYDGOSZCZ - ISTENTELEN KOMÉDIA
rendezte: PAWEL WODZINSKI
A szerző, Krasinski a 19. században írta a drámát, a tervezőként is elismert Wodzinski a 21. századra alkalmazta azt. E sajátos színházi happeningben találkozik az újra és újra előráncigált, érvényét vesztett egyetlen kapaszkodó: a tradíció és a helyére tolakodó üres, hamis, felszínes és gyökértelen, de csillogó új forma - az ember pedig a kettő között a semmibe zuhan. A Teatr Polski színészei együtt játszanak-léteznek húsz civillel egy olyan előadásban, mely az egykor poros bydgoszczi színházat a lengyel színjátszás fókuszába emelte.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft


nov. 9.
Teatr Montownia, VARSÓ - ÉRZELMES DARAB 4 SZÍNÉSZRE
rendezte: PIOTR CIEPLAK

phoca_thumb_l_rain

 

A mai lengyel színházat meghatározó középgeneráció egyik legkiemelkedőbb alakja Piotr Cieplak. Jarzyna és Warlikowski mellett ő az, aki az elmúlt évek legfontosabb lengyel előadásait rendezte. Ezek közé tartozik a Teatr Montownia játékos, lírai darabja, ez az élő zenével kísért, szavak nélküli, fájdalmasan mulatságos mese is egy computerek, mobilok és egyéb szörnyűségek nélküli gazdag világról.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft


nov. 10.
PROMÉTHEUSZ

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, TEMESVÁR
rendezte: KATONA GÁBOR

„A tűz, mellyel agyag-képét formálta Prométheusz,
Öszve sütötte kezét s újait, és ki alutt. "

_prometheusz_prometeu_foto_nagy_jozsef_17

Az előadásról: Nem a lineáris történetmesélés a cél, hanem az egymás mellett párhuzamosan futó történetek bemutatása, tánccal, zenével és szöveggel. Hallunk valamit, amit később látunk, látunk valamit, amit később hallunk. Az összefuggéseket nekünk kell megtalálnunk. A történet több szereplő perspektívájából jelenik meg, ezért elemeire bomlik. A szöveg is kollázsszerű, Aiszkhülösz mellett Gide, Aveline, Byron, Goethe és Hodjak mondatai is megszólalnak. Annak ellenére, hogy elemeire van bontva, a történet „végigfut", a mítosz el van mesélve. A mozgás és a szöveg vetekedik egymással, hol egyik, hol másik kerül előtérbe. Mintha két előadás fonódna össze.

Jegyár:
felnőtt: 2500 Ft
diák/nyugdíjas: 2000 Ft

 

A BÁRKA NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

A fesztivál ebben a formájában 2006 őszén indult, 2009 novemberében rendezzük meg 4. alkalommal. A Bárka Fesztivál újabb lépcsőfok azon az úton, melynek kezdete két évtizeddel korábbra, a Gödöllői Stúdiószínházi Fesztivál indítására helyezhető. Ez az út 2001-ben a Bárka Színház kezdeményezésére Budapesten folytatódott. 2006 a váltás éve volt, mert azóta magyar stúdiószínházi előadások helyett elsősorban külföldi produkciókkal találkozhat a közönség. Mégpedig kiemelkedő produkciókkal, mert a koncepció lényege az volt, hogy a kis költségvetésből inkább kevés, de jelentős produkciót tudjunk meghívni Budapestre. A meghívottak névsora, illetve a közönség és a szakma érdeklődése igazolta ezt a koncepciót. A Bárka fesztivál jóvoltából az elmúlt három évben Budapesten láthattuk többek között Alvis Hermanis, Nagy József, Luk Perceval, Dmitrij Krimov, Oskaras Korsunovas, Andrej Mogucsij rendezéseit. A fesztivál megrendezése újabb egyértelmű lépés abba az irányba, hogy végre Magyarországon is rendszeres nemzetközi színházi fesztivál szülessen. Ezt az igényt bizonyította már többek között a két alkalommal Budapestre költöztetett Színházi Uniós Találkozó sikere, a Szegeden évek óta megrendezett Thealter Találkozó, az immár évente szervezett Kortárs Drámafesztivál, a 2008 őszén elindított dunaPart Platform project, és az egyre jelentősebbé váló Gyulai Shakespeare-fesztivál is.

A fesztivál időpontja: minden év novemberében
A fesztivál helyszíne: Bárka Színház, Budapest
A fesztivál főszervezője: Bérczes László rendező, dramaturg, szerkesztő

Forrás: Bárka Színház