A megtartó örvény

"Terhem hordom, cipelem. Számot adok viselt dolgaimról. Feledni próbálom a feledhetetlent, tisztítom sebeimet és kavarom a levegőt magam körül. Egyedül vagyok -magányomban. Nem látok magamon kívülre - el. Tovaszáll a lehetőség és elinal a bátorságom is már. Kicsikarok egy halovány sikolyt beleimből, de csak egy halott maszlag hull alá. Belőlem születtél, velem távolodsz és magammal viszlek a síromba is." /M/

drifting_T_A_foto_KozarEdit
fotó: Kozár Edit

 

Seszták Ágota: A megtartó örvény
On-Going írás Ladjánszki Márta: Drifting c. koreográfiájához

Színek - Mintha a szórólap színeivel üzenne, sejtetne valamit. Kezdetben csak egy felütés, erős, fekete háttér, rajta a kék-piros körben a kék alak. Mintha egy útjelző tábla lenne: várandósoknak belépni tilos / szabad? Vagy talán várandós veszély? Mit üzen? Sokféleképpen lehet értelmezni, számos projekció létezhet, kinek-kinek saját, a témához kapcsolódó asszociációjára bízza ezt az alkotó. Mégis, kanyarodjunk most el a színekhez!

Fekete: elmúlás, halál, vég, sötétség, kietlenség, ismeretlen... mindezek. És hogy a születés, a szülés egyben egy kis halál... nagy közhely ez! Mégis annyira igaz. Általában mégis szokatlan ez a párosítás, hiszen az anyaság, várandósság állapotának fapados konzumkultúránk erre a részére nem helyez kellő hangsúlyt. Marad a habos-babos bugyirózsaszín, finom babaillatú vágyálom, a szülés, születés eszményképe. Gyönyörű, valóban az. De! Hozzá társul egy mély, hihetetlen mély elengedés, egy halál, egy kis-nagy halál. Kiszakad egy darab, megszületik a nő testéből egy új élet. Már-már felfoghatatlan emberi ésszel. Az egyik legmagasztosabb állapot, a legnagyobb spiritualitások egyike. A darabban is valahogy ez a mélység sejlik fel, bár a szórólaphoz képest természetesen nagyon más hangsúllyal. A darab - a mozdulatokban, kapcsolódásokban lévő feszültségeken, töréseken túl- csak azért feszült, mert magában hordozza a feloldozatlanságot, a 'születéstelenséget'. Valójában ez lebeg mindvégig előttünk: nincs végpont, nincs katarzis, nincs feloldás, nincs születés, nincs új élet... Van: az elengedés, elszakadás jövendő víziójának mélysége; mélység, a nőben lévő valami, a testen, testben hordott óceániság kifejeződése...

A kék ereje: a Szent Szűz erősen képviseli, szeplőtelen fogantatásában, a hozzá kapcsolódó kék színnel is ezt az óceáni anyaságérzetet, a nőiség egyik lényegi aspektusát. Ha a görög mitológiába nőalakjaihoz evezünk, biztosak lehetünk bene, hogy egy Demeter szerű nő dereng fel előttünk...

Vörös: Vér, eksztázis, vágyak, szenvedély... tűz, élet... az élet tüze. Benne rejlik. A nőiség másik aspektusa, természetesen laza asszociációval kapcsolhatjuk ide a havonta történő megtisztulást, a menstruációt éppúgy, mint a szülő nő vérzését...

 

drifting_hatranyulA_foto_KNagyImre
fotó: Kővágó Nagy Imre

 

A színpadon azonban már sokkal inkább a pasztell színek dominálnak, melyek talán a személyek személytelenségét és test-ségét igyekszenek kidomborítani. Nem a karakterek körberajzolása, sokkal inkább a mozdulatok láttatása a cél.

A szórólapról ismerős hármasság (fekete-kék-vörös) a színpadon tovább bontogatja magát. Hármasság? Misztérium! A hármas szám több hiedelmeben, hitrendszerben az egység misztériumát képviseli. Ilyen módon kijelenthetjük, hogy kollektív tudattalanunk részeként kap értelmet ez az erős szimbólum. Atya-Fiú-Szentlélek; Brahma-Visnu-Síva; Ízisz-Ozirisz-Hórusz; Test-lélek-szellem; múlt-jelen-jövő; szélesség-hosszúság-magasság... sorolhatnánk még a példákat. Sokszor a személyiség a valójában belül, a tudattalanban létező archetipikus struktúrákat külsőként éli meg, és így valóságos létezőként fogja fel... Pedig leginkább ezek belül léteznek, a belső, pszichikus világ kivetülései csupán. A test belseje pedig archetípusosan nem más, mint a tudattalan lelki folyamatok székhelye. Jungiánus megközelítésben elmondhatjuk, hogy a női test magában hordozza az 'edény' tartalmazó jellegét, melynek a legjobb kifejezője a hasi terület.

Ha tovább haladunk a spiritualitás vonalán, és behozzuk a Tarot kártya számokhoz rendelt jelentéseit, a hármas esetében az Uralkodónő / Királynő képével találkozunk. Az uralkodónő a védelmező és biztonságot adó ősi anyakép bennünk, ami egyben szigorú, korlátozó és fogva tartó erő is. Ehhez hasonlatosan a Nagy Anya is kettős jellegű: védelmező, megtartó, óvó tulajdonságai mellett lehet vissza-, szorosan tartó; egyszerre élet és halál ura. Magában a nőiségben benne rejlik ez az ellentét: élet-halál, föld-menny, éj-nappal... Ladjánszki ezen darabjában pedig elég egyértelműen ez a terület emelődik ki: a has, mint megtartó, védő, óvó anyaméh, egyben végig magában hordozva a bizonytalanságot, a halált...

 

drifting_Ju_portre_profil_foto_KozarEdit
fotó: Kozár Edit

 

A darabban a hármasság elég egyértelműen mutatja magát a három táncos jelenlétével is - még akkor is, ha a háttérben végig ott van negyedikként a zenész. A hámasság azonban mindvégig magában hordja a 2+1 tagozódásának lehetőségét, ahogy ez a színpadon is megtörténik. Garai szólója, Hód és Vadas duója kirajzol valahol nagyon szubtilisen egy családképet: két szülő és a gyermek, bármennyire is látszólag azonos szerepben vannak - erősíti ez utóbbit a csak apróságokban eltérő kosztüm, a hajviselet is. A testalkatukban is erősebb duó tagjai mintha a szülőképet jelenítenék meg, a törékenyebb Garai pedig a gyermeket. Ezen a ponton fel is merül egy, a színpadon túlmutató kérdés! Garai a bemutató során lesérült... mintha szerepével ilyen módon is aznosulna: kicsit kiszolgáltatott, vigyázni, óvni kell, bármennyire is szabad és önfeledt tud lenni. Fokozza ezt az a 'véletlen', hogy ezen bemutató után épp egy gyermekdarabban kellett volna fellépnie... Talán már túl sok az egybeesés, hogy ezt valóban a 'véletlen' számlájára írhassunk...

„Alkotói munkámban és magánéletemben is hiszek a társ jelenlétében és abban, hogy bár EGYEDÜL HALUNK MEG, de MINDIG LEHET/VAN TÁRSUNK - hol észrevesszük, hol nem - ez már csak rajtunk múlik." (Ladjánszki) Érdekes adalék az értelmezéshez, hogy a darab zenei alapjának inspirációját egy férfiakból álló négyfős együttes adta, nem mellékes, hogy egyikük a koreográfus társa az életben, ahogy ő fogalmaz: „Nekem magamnak nagyon sokat jelent, hogy támaszom a zene a színpadon és támaszom a társ az életemben."

Sodródás...

- Ki az, aki sodródik?
- Mindenki, aki nő.
- Hova sodródnak?
- Nincs cél, csak az út, az áramlás... Talán csak irány van: lentről fölfelé
- Mivel, mi által sodródnak?
- A monoton zenével. „Teljes mértékben a zene hangulata adta ezt a címet és egy olyan örvényt képzeltem el, ami nem lehúz, hanem megtart, ami körkörös, öblös és fizikai határok nélküli (mint maga a mozgássor is.)" (Ladjánszki)
- Mit üzen a monotonitás?
- Szívdobbanás! Önmagunkba zárt állapot.
- Kit hova sodor ez a darab?
- Nyitó és zárókép üzente válasz: Fölfelé! Érezhető egy vágyódás, egy lentről táplálkozó fölfelé törekvés. A darab elején még a föld közeliség, a földbe döngölés az erős, egész konkrétan a nyitó jelenetben is. Majd elindul egy fölfelé törekvés: fölfelé fordított arcok, fölfelé nyúló karok... A záró képben pedig egy erős föld kapcsolat mellett a fölfelé vágyódás jelenik meg. Itt jelenik meg a fény szempontjából egyetlen szín: kék. (Lényegtelen, hogy melyik táncos ül ott, bármelyikük lehetne, vagy akár mind a hárman lehetnének egyszerre ott... Mindhármuké ez a fölfelé törekvés, külön-külön éppúgy, mint együtt!)

 

drifting_Zs_foto_KozarEdit
fotó: Kozár Edit

 

Jönnek, jönnek, jönnek....

De kik is ők? Mi van, ha valójában nem is várandós nőket látunk? Hiszen: mindenki így él, ilyen hasakat hordunk nap, mint nap egy életen át, csak kevéssé fedezzük ezt fel. Mit is rejtünk magunkban? Mi az, amit kezdetben nem is érintenek a táncosok, és talán mi sem; és csak szép lassna, finoman kezdünk róla tudomást venni, ezáltal lágyulni, finoman hozzá-hozzá érni, megsimogatni?

Ott egy férfi a színpadon, ő szolgáltatja a háttérben állandóan ott motoszkáló, monoton zenei alapokat, ezzel adva meg egy hátteret, biztonságot, közeget az egészhez. Ha így nézzük, nagyon életszerű ez a csendes mégis igen hangsúlyos jelenlét.

Egyetlen pillanatra szünetel csak a monotónia: a darabba épített rövid videó részlet alatt csönd honol. Csönd... Mintha egy ősállapot, magzati állapot előtti vákuumba kerülnénk. Nincs semmi, mégis van, nincs mozgás, mégis van, nincs test, mégis van, nincs zene, mégis van. Minden csöndes, nyugodt, mégsem az. Felkavaróan erős, velőig hatol. Egy test apró részletei közelről, mintha egy idő és tér előtti valamibe kerültünk volna; mintha egy magzaton pásztázna a kamera, de mégsem lehet az, mert túl nagy a csönd, túl nagy, ahhoz, hogy igaz legyen. Mintha egy MINDEN előtti szent pillanat kitágulása merevedne ki a sodrásban...

A darab olyan kérdéseket dob fel, melyek visszafoghatatlanul beindítják a fantáziát... és a néző fantáziája előbb-utóbb magára az alkotóra is kiterjed... Vajon hogyan van ő maga saját nőiségével... saját spiritualitásával... saját materiális, testi valójával... saját anya-lánya kapcsolatával... saját életet adó és elvevő aspektusával...

„Felejtek. Felejtem az időt, hogy voltam távol és most itt ragadtam, felejtem a nyomorom szülte magamramaradottságomat.
Ez egy önvallomás!
Gyilkos semmit nem tudás!
Velem tartasz?"
M

---------

Felhasznált irodalom:
Erich Neumann: A Nagy Anya, Ursus-Libris Kiadó, Budapest, 2005
http://tau.hu/kellekek/tarot03.htm