Kisded játékok - Koma Társulat*

Gyermeteg alakítások

Edna Mazya: Kisded játékok  (r. Zrínyi Gál Vince)


A KoMa társulat még tavaly, a Plazma című darabjukkal tűnt fel szűk színházi látókörömben, amit aztán ex-krétakörösökkel és Tasnádival szerintem überkreatívan összerakott Fédra fitness követett. A Plazma rendezője és egyik főszereplője, az ütős nevű és könnyen megjegyezhető karakterű Zrínyi Gál Vince azonnal be is került a kedvenceim közé, merthogy amolyan multifunkciós svájci bicska a srác. A Plazmában bamba arcú apukának, papucsférjnek, dörzsölt betörőnek és Rambónak egyaránt hiteles volt,  fédrás Szauroszként csuklyás Lonsdale-tréningfelsőben meg simán lehetne vezérdrukker  Újpest-Fradin vagy őszi tévészékház ostromon.A jegyvásárláshoz így nekem elég is volt annyi, hogy ő a rendező a KoMa legújabb darabjában.

Sajna azonban az elvárások most nagyon nem teljesültek. A Kisded játékokban talán az előadás terjedelme (alig egy órás) volt az egyetlen pozitívum, amit ki tudnék emelni. A sztori (genya tinédzserek szívatnak és megerőszakolnak egy 14 éves kiscsajt) nekem egyébként önmagában sem egy nagy durranás, legalábbis az a felismerés, hogy a gyerekek köcsögök is tudnak lenni nem hat rám sokkoló erővel – pedig mintha csupán az lenne a célja a darabnak. Ezt a témát már sokan, sokféleképp körbejárták Goldingtól   Ottlikon  át Csáthig , (nem beszélve a Kockásfülű nyúlban a nagy melák csávóról, aki mindig a kicsit szívatja), a Blikkből is naponta két hasonló esetről értesülünk (bár nemi erőszak nem volt jellemző a sulinkra, az öncélú agresszió nem állt távol tőlünk sem, kiskoromban mi pl. verőköltő bodobácsok lábait tépdestük ki a homokozóban a szomszéd gyerekekkel, amíg a bátyjától nem kaptunk néhány nagy, megérdemelt sallert.) Az inkább érdekelt volna, hogy mi van a dolog mögött: pl.  hogy jut el négy tinédzser ahhoz, hogy megerőszakoljon egy ötödiket,hogy dolgozzák fel mindezt, szóval bármi érdekesebb, áttételes ötlet feldobhatta volna az előadást, ami közelebb hozza ezt a problémát hozzám, de  ezekkel a vetületekkel a darab egyáltalán nem foglalkozik.

A szereplők egyszerre játszanak erőszaktevő fiatalt és nem túl empatikus kihallgatótisztet, vagyis felváltva adják elő a parkban és az őrsön történteket, sajna azonban sokszor sántít a szerep, amikor rendőrt játszanak:érezhetően hitelesebbek tinédzsernek, a felnőtt szerepkör idegen még, nagyon döcögősen is adják.  Tinédzsernek viszont meg kell hagyni, elég jók:  az alfa-hímet játszó Kovács Krisztián, vagy a Cseh Lacit idéző Lőrincz Sándor kiválóan adják az idegesítően vagánykodó tizenéveseket, és  Kroó Balázs is jól megformázza  azt a típusú, állandóan erőltetetten röhögő, hangoskodva szar poénokat ordibáló  gimnazistát, akit minden jó érzésű ember dagadtra pofozna a BKV-járatokon.

De aztán ennyi, ez nekem kevés volt, hogy bármire emlékezzek a darabból. Az erőszakolást ugyan ötletesen, lekapcsolt villanyoknál próbálták megoldani, kár hogy az 5 perces, tettlegességet szimbolizálni hivatott, szerintem szimplán kakofón háztartásigépzajokból összeállított  „zene” a feszültség fokozása helyett csak a sátánista hörgős norvég metálegyütteseken edzett dobhártyáimat tette próbára. Ez így nekem kevés volt és a cikisen gyér taps alapján a közönségnek is. Hozzáteszem, az alkotók szerint: „a darab kíméletlenül vizsgálja az ok-okozati összefüggéseket, az előzményeket, megpróbálja mind a négy érintett szemszögéből ábrázolni az eseményeket. Választ nem ad, inkább gondolkodásra késztet a másik iránti tiszteletről és megértésről.”

Ezúton üzenem, hogy ez így faszán hangzik, de a színpadon nagyon nem jön le.

(az Orlai produkciós iroda és a KoMa közös előadása)