Rivalda Fesztivál

Mindig közönségsiker a Vidéki Színházak Találkozója, mely idén megújult lendülettel, Rivalda Fesztivál címmel kerül megrendezésre május 7-18. között. 13 előadást (Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron, Tatabánya, Szekszárd, Szombathely, Zalaegerszeg) tekinthet meg a közönség közel egy hét leforgása alatt. Színes összképet kaphat a fővárosi néző a hazai színházi premierekről, úgy, hogy még a leutazás költségével sem kell számolnia.

rivalda2010

 

A programban látható előadásokat szakmai zsűri válogatta ki, a résztvevő színház igazgatóinak javaslata alapján. A korábbi években megrendezett találkozókhoz képest újdonságnak számít az is, hogy a színházak csak az adott évadban bemutatott előadások közül ajánlhattak. A kínálat megelőzi a Poszt nyári ajánlatát, hisz 3 előadást már most, májusban láthatnak, amit a versenyre is érdemesnek tartottak.
A Rivalda fontosnak tartja, hogy amellett, hogy lehetőséget biztosít a legjobb vidéki színházak bemutatóinak megismerésére, a közönség és a szakma is elmondhassa véleményét. A résztvevő társulatok legjobbjai a fesztivál zárónapján nem távoznak üres kézzel, a szervezők ugyanis több díjjal is készülnek. A szakmai elismerések mellett, a Thália Színház közönség díját is hazaviheti a publikum által is legjobbnak ítélt előadás alkotói.

És a Thália Színház ajándéka a közönségnek:
Aki a Rivalda Fesztivál 3 előadására vásárol belépőt a színház jegypénztárában, annak 25 % kedvezményt biztosítanak!


 

RIVALDA a Thália Színházban
PROGRAM


Május 7. Nagyszínpad
Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros - Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara
Keresztre leszünk feszítve - Interjú Hujber Ferenccel >>>

Május 8. Nagyszínpad
Katona József Színház, Kecskemét - Csehov: A három nővér
Interjú Trokán Nórával >>>

Május 8. Új Stúdió
Magyarországi Német Színház, Szekszárd - Görgey Gábor: Komámasszony hol a stukker? /német nyelvű ea./
Interjú Frank Ildikóval >>>

Május 9. Nagyszínpad
Weöres Sándor Színház, Szombathely - Molnár Ferenc: Liliom
Hintáslegény legenda - Interjú Czukor Balázzsal >>>

Május 10. Nagyszínpad
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg - Gogol: A revizor (POSZT résztvevő)
Saját magatokon nevettek - Interjú Bagó Bertalannal >>>

Május 10. Arizona Stúdió
Petőfi Sándor Színház, Sopron - Örkény István: Macskajáték

Május 11. Nagyszínpad
Gárdonyi Színház, Eger - Csörgess meg! (POSZT résztvevő)
Főszerepben a mobiltelefon - Interjú Máté Gáborral és Kaszás Gergővel >>>

Május 13. Nagyszínpad
Jászai Mari Színház, Tatabánya - Moliére: A nevetés iskolája (Amphitryon)
Interjú Sághy Tamással >>>

Május 13. Arizona Stúdió
Miskolci Nemzeti Színház - Martin Mcdonagh: Leenane szépe
Interjú Máhr Ágival >>>

Május 14. Nagyszínpad
Győri Nemzeti Színház - Egressy Zoltán: Kék, kék, kék
Interjú hamarosan!

Május 15. Nagyszínpad
Csokonai Színház, Debrecen - Medvegyev: Fodrásznő (POSZT résztvevő)
Interjú hamarosan!


Május 17. Arizona Stúdió
Békés Megyei Jókai Színház, Békéscsaba - Pataki Éva: Edith és Marlene
Interjú hamarosan!


Május 18. Arizona Stúdió
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza - Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Interjú hamarosan!

 

Bővebb információ és jegyértékesítés:
Thália Színház Közönségszolgálatánál (telefon: 311-0635; 311-1874) és a jegypénztárban (331-0500)

 

tumb_1419_rivalda2010

 

forrás: Thália Színház