Amphitryon és Leenane szépe

A félidejéhez érkezett Rivalda Fesztiválon ismét két előadást tűztek műsorra a szervezők május 13-án a Thália Színházban. A Nagyszínpadon a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátékában Molière: A nevetés iskolája (Amphitryon) című komédiáját láthatja a közönség. Az Arizona Stúdióban pedig a Miskolci Nemzeti Színház művészei Martin McDonagh: Leenane szépe című színjátékát adják elő. A Moliére vígjátékról a darab címszereplőjét, Sághy Tamást, a kortárs ír szerző darabjáról Máhr Ágit kérdeztük.

Nevetesiskolaja_SiposZoltan11EZT

 

- Moliére Amphitryonja a görög mondák idejében játszódó történet, ahol az istenek hatalmukkal visszaélve belerondítanak a halandók magánéletébe. A klasszikus szerző antik korba ágyazott paraboláját a tatabányai előadás kortárs szemüvegen keresztül láttatja. Mit üzentek a nézőnek, sírjon vagy nevesse ezen az egészen?

Sághy Tamás: Moliére vígjátékát mindenképpen úgy szerettük volna megcsinálni, hogy ez egy szórakoztató mese legyen, tehát egész egyszerűen szólva, sokat lehessen rajta nevetni. Ugyanakkor mégiscsak ott van ez az elgondolkodtató alaptörténet. A győzte hadvezér (Amphitryon) hazatérve a csatából, azzal szembesül, hogy a felesége megcsalta. Bár a hitves váltig állítja, hogy a legcsodálatosabb közösen elköltött éjszakájukon vannak túl, a címszereplő tudja, hogy ez képtelenség. Amphitryon képtelen kezelni a helyzetet, mert itt mégis csak az történik, hogy a lába alól teljesen kihúzzák a talajt, mind egzisztenciálisan, mind magánéleti síkon tulajdonképpen megsemmisül. Ennek a drámaiságát persze azért mindenképp meg akartuk őrizni. Szerintem ez az alapszituáció abszolút jellemző a mi életünkre is, egyik napról a másikra rúgnak ki embereket, és most nem feltétlenül a kisemberekre gondolok, természetesen rájuk is, hanem bármilyen hivatást nézünk, senki sincs biztonságban. Mindez nem csak a szakmai életre, hanem a magánéletre is vonatkozik. Közben meg ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a darabbéli helyzetkomikumok nevetésre ingerelnek. Ezt a kettősséget szerettük volna mindenképpen megtartani, hogy egyik se menjen a másik rovására, és közben mégis egy szórakoztató kis történetet kapjon a néző.

- Az, hogy a hatalom játékszerei, kiszolgálói vagyunk, nos ez fikarcnyit sem változott az évszázadok során, akár viccelődünk rajta, akár búsongunk...

Sághy Tamás: Ebben teljesen igazad van, mindez semmit nem változott, és ez abszolút benne van az előadásban. Mi most elég erősen rá is játsszunk erre, vagyis azt hangsúlyozzuk, hogy minden ember kiszolgáltatott egy felsőbb hatalomnak, és még azok az emberek, aki ezt az erőt képviselik, még azok sincsenek biztonságban. Az előadás végén van is egy furcsa csavar, ami ezt példázza.

 

Nevetesiskolaja_SiposZoltan9

 

- A címszereplő az örök balek, az örök áldozat, az örök vesztes, netán ez így mind együtt, vagy közben meg egyik sem, mert csupán egy játékszer?

Sághy Tamás: Igen, erről is érdemes beszélni, mert én alapjában véve nem szerettem volna egy szimpla vesztest, vagy balekot ábrázolni. Nagyon jó kiindulópontja a történetnek, hogy Amphitryon egy hadvezér, vagyis egy győztes alkat. Ehhez képest, elég nagy a pofon, amikor pillanatok alatt ott találja magát egy helyzetben, amikor azt sem tudja, hogy ki ő valójában. Egész egyszerűen azt mondják neki, hogy ő nem Amphitryon, vagyis magát a lényét kérdőjelezik meg. A rendező (Harsányi Sulyom László) a saját sorsát is szerette volna mindebbe belelátni, amiről volt is egy kisebb szakmai vitánk, mert én úgy láttam, hogy az alakításom akkor hiteles és erős, ha magamból tudom előbányászni ezt a figurát. Amphitryont én egy olyan egészséges férfiembernek látom, aki egyébként, ha az istenek nem avatkoznának közbe, egy kiemelkedő személyiség lenne, de végül mégiscsak elbukik, megsemmisítik...

- Azért az is egy trükkös kis csavar, hogy nem akárhol, hanem az ágyban győzik le a hadvezért...

Sághy Tamás: Az valóban, de ez egy duplacsavar. Jupiter csak úgy tudta elcsábítani a feleséget, hogy fel kellett vennie a férj alakját, másként ez még neki nem ment... Amphitryon pedig az elejétől kezdve ezzel küzd, nem tudja elfogadni azt a gondolatot, hogy őt megcsalták, illetve, hogy megkérdőjelezik a létét. Ugyanakkor, ha az ember teljesen átadja magát ennek az érzésnek, és elfogadva ezt az egészet, ezen keseregne egész élete során, akkor valószínűleg megőrülne, mert ezt nem lehet ép ésszel kibírni. Ezért is kapta a darab a Nevetés iskolája alcímet, mert ezzel azt üzenjük, hogy akármi is történik velünk emberekkel, megpróbáljuk a lehető legpozitívabban formálni a saját sorsunkat. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a legjobb nevetni ezen az egészen, azon, ami itt körülöttünk, velünk az úgymond való életben történik. Persze az már más kérdés, hogy ki hogyan éli meg azt, hogy nem egyéb, mint egy elhajítható játékszer. A lényeg azonban az, hogy ezt az egészet kár komolyan venni, az élet bizonyos dolgait igen, de alapvetően nem szabad sokat rágódni a dolgokon. Nyilván meg kell tenni mindent, hogy a célba érjünk, de ha nem jön össze, nincs mit tenni. Ez a darab sűrítve, és mint fő gondolat is azt erősíti, hogy: Nevetni jobb, mint sírni, fogat csikorgatni. Nevetni - szabadság!

------

 

Miskolci Nemzeti Színház: Leenane szépe
Interjú Máhr Ágival

 

- Az emberi gonoszságot tapinthatóan, ha úgy tetszik, könnyebben lehet érzékeltetni egy olyan távolinak tűnő figuránál, mint például Lady Macbeth. Sokkal kényesebb a színészi feladat, amikor a mindennapok aljasságait kell tetten érni egy szerep kapcsán. A Leenane szépében ez történik, hiszen ebben az egyszerű anyafigurában, drámai erővel jelenik meg a hétköznapok brutalitása, és emellett, ez a kortárs( ír) Lady Macbeth túlontúl is ismerős figura...

Máhr Ági: Jó a felvetés, mert Lady Macbeth nekem is eszembe jutott, de hamar elvetettem, mert neki sokkal több az indítéka, elkötelezett abban, amit csinál és hoz egy nagy döntést, amivel megváltoztatja az életét. Az általam játszott Martin McDonagh karakter esetében, úgy érzem, hogy a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság az, ami „életre hívta" ezt a szereplőt. Azt gondolom, hogy ebben a színdarabban a szegény embereknek a nyomorúsága jelenti a kiindulópontot. Az, hogy annyira élhetetlen körülmények között vegetálnak, ahol semmilyen lehetőség nem kínálkozik arra, hogy gondolkodjanak, tanuljanak, vagy valamilyen munkalehetőség ösztönözze őket arra, hogy tovább tudjanak lépni. Számomra az volt mindebben az érdekes, hogy bár szeretnénk nem tudomást venni róla, de egyáltalán nincsenek olyan távol tőlünk ezek a szörnyűségek. Gondoljunk csak arra, hogy nap, mint nap a halljuk a híreket a családi erőszak különféle megmagyarázhatatlan durvaságairól, és elborzadva nézzük a tévében az éheztetésről, családirtásokról, és ami a legszörnyűségesebb, a gyerekgyilkosságokról szóló beszámolókat.

 

Leenane_MahA-BocsiKrisztian10EZT1

 

- A címlaptörténetek valósága köszön vissza ebben az esetben a színpadon. Egy közös háztartásban élő anya és lánya viszony válik a darab végére tűrhetetlenné...

Máhr Ági: Igen, ezzel kapcsolatban pedig az jutott eszembe, hogy az embernek mélyen le kell ásnia önmagában, mert sajnos, igenis mindannyiunkban benne vannak ezek a borzalmas dolgok. Bele kell nézni a tükörbe, és meg kell találni azokat az indulatokat, kisszerű önzéseket, amiket az általam megformált figuránál érzékelünk. Legfeljebb van egy kulturális gát, amit az ember nem lép át.

- A szegénységből fakadó reménytelenség mellett, azért az is benne van ebben a darabban, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor nem a kilátástalanság hoz létre ilyen éles szituációkat, hanem az egymásrautaltság, vagy az önként vállalt összezártság eredményezi a testi-lelki terrort.

Máhr Ági: Megint egyet értünk, mert ez a másik nagyon lényeges része annak, amit gondoltam a darabról, bár én még az egymásrautaltságot sem mondanám, hanem a hatalmi játszmákat. Az emberek a kapcsolataikban önkéntelenül felállítanak bizonyos ki nem mondott szabályokat, amik szerint működnek. És amikor baj van, elmennek szakemberhez, aki hiába világít rá arra, hogy hol vannak a hibák, és mi az, amin változatni kellene, az emberek bár megértik, mégis ugyanúgy, ugyanott folytatják. Ez azért van, mert a beidegződések erősebbek a tudatos kontrollnál, és mivel képtelenek ebből a mókuskerékből kiszakadni, váltani. Lefektetjük az emberi játszmák alapjait és a szerint működünk, újra-és újra.

- Ugyanakkor a hatalmi, emberi játszmák sajátja, hogy semmi nem állandó. Első ránézésre könnyen kimondható, hogy van itt egy zsarnok mama, akinek van egy külön bejáratú áldozata - a lánya,, de közben az anya egyszerre hóhér és áldozat is, nem?!

Máhr Ági: Igen, főleg a körülményeké. Mondjuk azt valóban nagyon nehéz megérteni, miért nem engedi el a lányát. Bár ez sem ilyen egyszerű, korábban már hagyta elmenni Angliába, de végül a diliházból kellett őt kihozni. Tehát a lány sem tud egyedül boldogulni. Az anya történetében azonban az elsődleges mozgatórúgó azért mégis csak az iszonyatos önzése, ridegsége, másrészt pedig az, hogy elfogadja az életet úgy, ahogy van, egyáltalán nem gondolkodik dolgokon. Persze a lánynak is abszolút meg van a saját felelőssége, hiszen elmehetne, mégsem változtat a sorsán, csak csendben belepusztul ebbe az egészbe. Azért Dosztojevszkij örök dilemmájáról se feledkezzünk meg, a bűn és bűnhődés kérdéséről. Itt ugye mégiscsak arról van szó, hogy nem hirtelen felindulásból, hanem előre megfontoltan, átgondoltan, a lány megöli a mamát. Azt nem tudjuk, hogy jogi értelemben megbüntetik-e a lányt, de hogy az anyja sorsára jut, az egészen biztos, illetve talán még rosszabb történik vele.

 

Leenane_BocsiKrisztian6

 

- Zsigeri kérdéseket boncolgató darab, ami élő klasszikussá teszi a szerzőt...

Máhr Ági: Kemény dolog ez. Nagyon sokan elutasítják, de vannak olyan nézők, Martin McDonagh -rajongók, akik Pestről eljönnek Miskolcra, hogy megnézzék az előadást. Ugyanakkor vannak, nem sokan, de akadnak olyan nézők is, akik a szünetben, vagy legkésőbb akkor, amikor engem megölnek, vagyis hát a mamát, elmennek, Nem azért távoznak, mert nem tetszik nekik az előadás, hanem azért mert nem bírják, nem akarják ezt nézni. Pedig sok esetben sokkal nagyobb feloldozást jelent egy jó sírás vagy egy szembesülés a valós problémáinkkal. Szóval, nem tudom, hogy mi lesz a szerző sorsa, de azt tény, hogy mindenhol a világon játsszák, és bárhol adják is elő, önvizsgálatra készteti a nézőt, és az szerintem nagyon fontos, mert ugye együtt van az emberben a jó és a rossz, és hogy mikor mi tör felszínre, a jóisten a tudója. Szóval nem volt ez egy könnyű menet, ilyen értelemben az egyik legnehezebb színészi feladatom volt. A beszélgetés elejéhez visszakanyarodva, azt gondolom, hogy ez egy tipikus színész probléma, hogy nem nagyon merik elvállalni az aljas szerepeket, hacsak az nem a III. Richárd vagy a Lady Macbeth, mert a kollégák úgy gondolják, hogy ezek a szörnyetegek zsigerileg taszítják őket, mivel semmi közös nincs bennük. Amikor engem megtalált ez a szerep, nekem is nagyon nehéz volt kikutatnom magamban azt, hogy mégis hol találkozik velem, bennem ez a sors.

- Van ilyen egyezés???

Máhr Ági: Érdekes, most, hogy beszélünk róka, eszembe jutott egy olyan este, amikor egy apróságon összevesztem a gyerekemmel. Valószínűleg nagyon feldühített valamivel, amivel rendszeresen kihoz a sodromból, és azt vettem észre magamon, hogy érzem, tudom, hogy abba kellene hagynom, de mégis megállás nélkül kiabálok befele a szobájába, és ez egy kicsit olyan volt, mintha folytatódott volna bennem a darab...

- Hétköznapok gonoszsága sűrítetten...

Máhr Ági: Mindkettő felelőssége az a helyzet, amiben élnek, valóban.

Hegedűs Claudia tollából
forrás: Thália Színház