Akram Khan indiai tánca

Akram Khan (1974) bangladeshi család gyermekeként Londonban született, és itt végezte tanulmányait. Először tizennégy éves korában lépett színpadra, Peter Brook legendás Mahabharata előadásában.

akramkhan1.jpeg

 

Kortárs tánc-tanulmányai után a legjelentősebb csoportoknál táncolt. Saját társulatát 2000-ben hozta létre, és azóta is arra törekszik, hogy különböző műfajok művészeivel együttműködve alkossa meg darabjait. 2008-ban két jelentős előadást mutatott be, az egyiket a Kínai Nemzeti Balettel, a másikat - egy duót - maga adott elő Juliette Binoche francia színésznővel.

 

news20100200akramt
Gnosis

 

2009-ben készült a Gnosis, amellyel jelenleg világszerte turnézik Akram Khan. A táncos-koreográfus ehhez az előadáshoz az ihletet az indiai táncokból merítette. Több kritikus szerint ez a szóló valódi örömtánc. Az előadás májusban többek között a párizsi Théâtre des Abbesses-ben volt látható, de vendégszerepelt  Dániában, Angliában, Taiwanban, és Ausztráliában is.

Kapcsolódó link: http://www.akramkhancompany.net

 

Forrás: Magyar ITI Központ
4