Ivanov - Katona József Színház

Újabb régi adósságot pótoltam az orosz Hamletként is aposztrofált Ivanov előadással a Katonában. Dícsérném is szívesen, de azt hiszem felesleges, olyan lenne, mint mondjuk egy hosszú elemzés arról, hogy Thomas Mann tehetséges író, vagy hogy a második világháború egy elég véres esemény volt, kevés ennyire egyöntetűen zseniálisnak kikiáltott darab fut épp a színházakban, nyáron pl. a New York Times is ajnározta, ami azért elég jól hangzik. Valószínűleg emiatt volt, hogy szinte minden ismerősöm aki megkérdezte, mire megyek este, kényszert érzett, hogy megjegyezze, hogy 1. Ó, hát az egy k.rva jó darab 2. Mi az, hogy még nem láttam?.<

Szóval nagyok voltak az elvárások, általában ilyenkor szokott az ember magasról pofára esni, de nem, tényleg úgy volt, ahogy beharangozták. A Katona egyébként kiváló társulatának minden szereplője odateszi magát. Az életből kiábrándult, tépelődő orosz birtokost zseniálisan megformáló Fekete Ernő is csak azért emelkedik ki a többiek közül, mert ő a főszereplő (egyébként ez a rezignált, cinikus, életkerülő, de egyenes gerincű fazon nagyon is illik a fizimiskájához, Jágóhoz pl. egyszerűen túl becsületes feje van). Nagy Ervin ripacskodása is elsőrendű, valószínűleg mindenki felismeri benne saját társaságának aktuális bohócát, Jordán Adél menyasszonyi ruhában pedig kiváló csemege a preraffaelita-típusú nőalakok műkedvelőinek. De nem sorolok fel mindenkit, a legutolsó mellékszereplő is kiválóan jeleníti meg azt a fojtogatóan képmutató társasági légkört, amiben főhősünk fuldoklik, a dohos, vidéki művházak szocreál belsőjét idéző díszletek pedig tovább fokozzák a nyomasztó hangulatot.  Szóval ha van még aki hozzám hasonlóan nem látta ezt a klasszikust, sürgősen pótolja. És egy jó hír azoknak, akik az élesre vasalt szövetnadrággal és kaviáros szendviccsel szemben az alsógatya-szotyi kombinációt részesítik előnyben: DVD-n is kijött az előadás.