Nagyváradon vendégszerepel

Május 17-én és 18-án a nagyváradi Varadinum Fesztiválon A tánczmester és a Zene-bona, szana-szét című előadásokkal szerepel a visszatérő vendégnek számító, idén 60 éves Honvéd Együttes Táncszínháza. Repertoárjuk a páratlanul gazdag Kárpát-medencei néptánc-kincsből építkezik, ennek részét képezik a…

Nagyváradon vendégszerepel Tovább

Falusi Színjátszó Találkozó

Idén XIII. alkalommal kerül megrendezésre Adácson, 2009. november 27-29. között az Országos Falusi Színjátszó Találkozó. A hagyományos találkozóra elsődlegesen azon magyar nyelven játszó amatőr színjátszó csoportok jelentkezését várják (az egész Kárpát-medencéből), amelyek falvakban, községekben…

Falusi Színjátszó Találkozó Tovább

30 éves a füleki Zsákszínház

A füleki Zsákszínház pár hete immár sokadszor megnyerte a Jókai Napok fődíját, s a napokban új bemutatóra készül, amellyel egy újabb jelentős jubileumot ünnepel. A társulás az idén harmincéves.

30 éves a füleki Zsákszínház Tovább

Árnyalt Traviata-bemutató

A júliustól augusztus elejéig tartó fesztiválon eddig 8300 jegyet adtak el. Bár nagyon törékeny a fesztivál anyagi háttere, forrása, ráadásul minden előadást négyszer adnak, de úgy tűnik, hogy a válság mégis elkerülte Orange-ot. A fesztivál igazgatója annál is inkább elégedett lehet, mivel az opera…

Árnyalt Traviata-bemutató Tovább

Thealter szubjektív - 3.nap

Harsányi Attila erős személyiség. Minimális díszlet között képes magával ragadni az embert. A nézőtéren ülőkkel már az első percekben szoros köteléket alakít ki - szinte a néző is belekerül a szerepbe. A fiatal színész a tavalyi Thealteren már letette névjegyét a Rudolf Hess tízparancsolata című…

Thealter szubjektív - 3.nap Tovább

Elhunyt Regős Pál

Méltósággal viselt súlyos betegség után, 2009. július 18-án szombaton hajnalban elhunyt színházunk művészeti vezetője Regős Pál pantomimművész.

Elhunyt Regős Pál Tovább

Jillina, világhírű koreográfus

Magyarországon tette tiszteletét a világ minden táján elismert Bellydance Superstars tánccsoport koreográfusa, Jillina. Worshopokat tartott, amelyeken a hazai hastáncosok is fejleszthették szakmai tudásukat. Jillina tiszteletére gálaestet is adtak, amelyen Magyarország legjobb iskolái közül a raqs…

Jillina, világhírű  koreográfus Tovább

Bánkitó Fesztivál

Augusztus 6-8. között várunk Bánkra mindenkit, aki szeretne elindítani és alakítani egy új nyári fesztivált! - Hogy olyan legyen, amilyet közösen hozunk létre: laza és igényes. A Bánkitó Fesztivál nem tömegrendezvény, de nem is egy rétegkultúra beltenyészete, hanem sok karakteres szubkultúra…

Bánkitó Fesztivál Tovább

Csókol Anyád!

Adott egy anya, aki a maga keresetlen módján pillanatok alatt képes az őrületbe kergetni az ő kicsi fiát. "Kicsi fia" egyébként felnőtt, sőt, elvált ember - méghozzá a mama tevékeny közbenjárása miatt lett elvált. Mert hisz milyen csodálatos, ha a drága mama úgy oldja meg a feszültségeket menyével,…

Csókol Anyád! Tovább

A karnevál vége

Vége az avignoni fesztivál-tartózkodásunknak. Most Párizsban vagyunk. A két város-díszlet egymásba mosódik. Párizs fényes, Avignon ünnepi. Párizs grandiózus, Avignon invenciózus. Párizs időtlen, Avignon efemer. Párizs utcáin állnak a színházak (nem messze az Odéon), Avignon utcái színházak.…

A karnevál vége Tovább

Impotens őrület

Pessoát olvasva az embert elfogja a szenvedélyes érdeklődés: ki ez az őrült, ki ez a bezárt beteg fantázia, ez a fájdalmas emlékezés, ez a kitörő elvágyódás, ez a lázálom, ez a brutalitás, ez az erőszak, ez az önpusztítás? Ki ez az ember? És mit keres Avignonban? Mit keres a színházban? Mit keres…

Impotens őrület Tovább

Kiállítás a REÖK-ben

Két nap alatt három új kiállítás nyílt a REÖK-ben. Csernus Tibor tárlatát, Gyarmathy Tihamér és Pauer Gyula kiállítását valamint a Levendel Gyűjteményt mutatja be a kiállítóház. A Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaira szóló jegyekkel ingyenesen látogathatóak a kiállítások, így a két legjelentősebb…

Kiállítás a REÖK-ben Tovább

Szerelmes nagykövet

Harry Douglas, az USA londoni nagykövete a főváros környékén, egy remek és kényelmes villában éldegél. Egy nyugodtnak ígérkező hétvégén megkísérli eltávolítani családját azzal az ürüggyel, hogy „tárgyalásra is alkalmas golfpartira kell utaznia Skóciába." Perkins nevű komornyikját minden esetre…

Szerelmes nagykövet Tovább

KÉPREHINT-Kecskemét

Abban az időben, amikor a Sötét összegyűjtötte minden erejét, hogy végigsöpörjön a világon, a Remény Sárkánya utolsó leheletével fújt egy elhalót és Homokszem népének férfiai válaszoltak a hívásra: háborúba mentek. Az itt látható kép az ősi homokszemi barlangrajz részlete, ami a fenti mítoszt meséli…

KÉPREHINT-Kecskemét Tovább

Felvétel az M Studio-ban

Az M Studio felvételt hirdet produkciós munkára színésznő és színész számára, William Shakespeare: Hamlet mozgásszínházi adaptációjában való közreműködésre.

Felvétel az M Studio-ban Tovább
süti beállítások módosítása