Éjjeli menedékhely

„Barlangszerű pince. Súlyos kőboltozatok, füstösek, vakolatuk lehullt." Ilyen Kosztiljov hajléktalan szállója, ahol a lakók között akad bűnöző, lecsúszott nemes, alkoholista művész, prostituált, szökött rab, sőt szegény, becsületes ember is. Csak az a közös bennük, hogy…

Éjjeli menedékhely Tovább

Szlengblog-opera

Nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy bejusson az ember a Soharóza Kórus és Göttinger Pál rendező közös produkciójára az idei PLACCC Fesztiválon. A Mindenütt jó valamennyi előadására elkelt az összes jegy, így aki október 10-ig még látni szeretné az első magyar…

Szlengblog-opera Tovább

Budoár

Dombi Kati Budoár című előadása - egy női ruha látomásai - debütál október 9-én, pénteken a MU Színházban.  

Budoár Tovább

Hal a zacskóban

Ütközési kísérlet emberi lényekre, zenével kísérve. Hal a zacskóban címmel újra látható októberben a Mobil Front Műhely és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának közös produkciója a szegedi stúdiószínházban.  

Hal a zacskóban Tovább

Boldogult úrfikoromban

Mesterhármas: Krúdy, Parti Nagy, Cserhalmi. Egymással karöltve mesélnek nekünk „boldogult úrfikorukról", és ezt nem is igen tehetnék máshol, mint épp itt Debrecenben, a Csokonai Színház nagyszínpadán. Régi ételek, letűnt életek. Egy kis vendéglő különös, időtlen,…

Boldogult úrfikoromban Tovább

Carmina Buranaval indult

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadásával indult október 6-án a Gárdonyi Géza Színház táncbérlete.  

Carmina Buranaval indult Tovább

Space társulat

Vicces és provokatív előadással tért vissza Budapestre a holland SPACE színházi kollektíva az idei PLACCC Fesztiválon. A társulat magyar színésznője gyanútlan járókelőket szólít meg az utcán, és személyes történetén keresztül a nemzeti hovatartozásról, a…

Space társulat Tovább

A kis vakond...

„akiket lecsinálnak, rögtön becsinálnak, és úgy tesznek, mintha nem zavarná őket az orrfacsarás. ám a vakondok, vagy mondjuk ki: a valaki, a bárki, az akárki, nem így tesz. utánajár. miért? miért ne? erről szól ez a szócsavarás."  

A kis vakond... Tovább

Nyit az Óbudai Teátrum

A hangulatos és romantikus Óbuda sok szórakozási lehetőséget kínál lakóinak, de a színházba járó közönséget eddig nem kényeztette el. Szerencsére az október 9-én kapuit nyitó Óbudai Teátrum ezentúl remek színházi élményekkel ajándékozza meg a közönséget.

Nyit az Óbudai Teátrum Tovább

Wass Albert est

Wass Albertet 200. alkalommal játssza a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. Az Aranytízben október 8-án este 7 órától láthatják az érdeklődők az erdélyi szerző műveiből készült Üzenet az otthoni hegyeknek című előadást.

Wass Albert est Tovább

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

2009. októberében hatodik alkalommal kerül sor a Kalászi Kortárs Tánctalálkozóra. A Duna Táncműhely szervezésében megvalósuló fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a…

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó Tovább

Puccini: Tosca

Bár 2006 óta igazgatja Peter Gleb a New Yorkban Metropolitan Operát, mégis a most kezdődő szezon az első, amelynek programját ő állította össze. Az idei évad az újdonságok jegyében telik: kilenc új produkciót mutatnak be.

Puccini: Tosca Tovább

Mindhalálig Beatles

A gyergyószentmiklósi Romániai Kissebbségek Színházi Kollokviuma után Szatmárnémetiben is újra színre kerül a tavalyi évad közönségdíjas előadása. Munkácsi Miklós Mindhalálig Beatles című művét október 9-én este 7 órától szabadelőadásban láthatja a nagyérdemű.

Mindhalálig Beatles Tovább

Újra itt a Hólyagcirkusz!

Megkezdte az őszi szezont a Hólyagcirkusz Társulat a Merlin Színházban. November 19-én Thomas Bernhard Immanuel Kant c. darabját viszik színre, melyben a vak filozófus a gyógyulás reményében egy illusztris társasággal együtt Amerikába hajózik. A társulat nagysikerű produkciója,…

Újra itt a Hólyagcirkusz! Tovább

Újra FÁJ

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Polgár Alapítvány jóvoltából, minden évben lehetőséget kap egy frissen végzett osztály arra, hogy a legjobbnak ítélt előadását tovább játssza. Idén a Marton-Hegedűs D.-Forgács osztály Fáj, Koldusopera illetve W.S. Lír című…

Újra FÁJ Tovább