Premier, kulisszajárás...

A Színházi Világnap alkalmából idén is rendkívül színes program várja az érdeklődőket az Új Színházban. Március 27-én délelőtt 11 órától az immáron hagyományosan népszerű kulisszajáráson vehetnek részt az érdeklődők, Márta István igazgató vezetésével.

Premier, kulisszajárás... Tovább

Látványtár megnyitó

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díszlet- és jelmeztervező választmánya tavasszal pályázatot hirdetett a Magyar Alkotóművészek Házában megrendezésre kerülő Látványtár című éves szakmai kiállításon való részvételre. A beérkezett művek ünnepélyes megnyitó  keretében, a Színházi Világnap…

Látványtár megnyitó Tovább

Színházi Világnap a Stúdió K-ban

Közös javítópróbára hívja a közönséget a Stúdió K Színház a Színházi Világnapon, március 27-én, szombaton este fél 8-kor, Zalán Tibor Vakkacsa tojások című csak felnőtteknek szóló animációs paródiájának előadása után.

Színházi Világnap a Stúdió K-ban Tovább

Kolpert úr

2010. március 26-án, az évad utolsó premierjeként mutatja be a Magyar Színház David Gieselmann: KOLPERT ÚR című játékát a Sinkovits Imre Színpadon, SIPOS IMRE rendezésében. A darab tükröt tart elénk, hogy lássuk, milyen irányba halad a világ, és elég sokkoló módon felhívja a figyelmünket arra, hogy…

Kolpert úr Tovább

Vándoristenek

A Vándoristenek nem színházi előadás, hanem hónapok óta tartó műhelykísérlet, mely most ért abba a fázisba, hogy  az alkotók szeretnék megmutatni az érdeklődőknek. Színház és játék, valódi helyszíneken: lakásokban, lerobbant üres bérházakban, kocsmákban, utcán, tereken. Nincs megírt szöveg és nincs…

Vándoristenek Tovább

Unisono

Unisono címmel új darabbal gazdagodott a Szegedi Kortárs Balett repertoárja. A két egyfelvonásos mű egyrészt Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusának alkotása, másrészt pedig egy Rómából érkezett táncművész, Mauro Astolfi munkáját ismerhetjük meg. A vendégművész a római…

Unisono Tovább

Meghallgatás Sopronban

Meghallgatást tart a Soproni Petőfi Színház. A 2010/2011-es évad zenés, táncos előadásaihoz keresnek 15-32 év közötti fiúkat és lányokat táncos szerepre.

Meghallgatás Sopronban Tovább

MGP: Önünnepelés

A vonatok nem állnak le. A körúti ablakokba nem tesznek ki szőnyegeket és a házakat nem lobogózzák fel. Mégis ünnepelünk. Magunkat ünnepeljük. Tíz éves a Magyar Színházi Portál.

MGP: Önünnepelés Tovább

Csaba Zita (1941 - 2010)

A Pécsi Nemzeti Színház és a Magyar Színházi Társaság mély fájdalommal tudatja, hogy életének 69. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott Csaba Zita, a színház főtitkára.

Csaba Zita (1941 - 2010) Tovább

Tíz éves a Színház.hu

A Színház.hu Portál 2000 márciusában kezdte meg működését - tíz év egy online médium esetében nagyon hosszú idő. Most beszámolunk arról, mit végeztünk el eddig vállalt feladatainkból és hogyan képzeljük el a továbbiakat.

Tíz éves a Színház.hu Tovább

Dance Salad Fesztivál

2010. április 1. és 3. között a Közép-Európa Táncszínház valamint a Magyar Nemzeti Balett szólistái Houstonban lépnek fel a Dance Salad Fesztiválon. A táncfesztivál létrehozása Nancy Henderek nevéhez fűződik, aki az első 3 brüsszeli évet követően 1995 óta már Houston városában rendezi meg a…

Dance Salad Fesztivál Tovább

Színházi Világnap

A megszokottól eltérően az idei Színházi Világnapon nem kész előadással várja a közönséget a Tamási Áron Színház társulata, hanem egy színházi próbával.

Színházi Világnap Tovább

Színművészeti Egyetemek Találkozója

  Színművészeti Egyetemek Találkozója címmel egyedülálló fesztiválprogram vette kezdetét a kecskeméti Katona József Színházban. Magyarország, Románia és Szerbia öt Színművészeti Egyeteméről érkeznek színészvizsga előadások az egy hetes  fesztiválra, melynek során Domonkos István, Anton Pavlovics…

Színművészeti Egyetemek Találkozója Tovább

A hétköznapokon túl

Hogyan tükröződik a lengyelek, magyarok, szlovénok, szlovákok, osztrákok nemzeti öntudata az utóbbi két évszázad legfontosabb színházépületeiben? Ezekre és más hasonló jellegű kérdésekre keresi a választ „A hétköznapokon túl" című kiállítás, mely idén és jövőre Európa több nagyvárosában lesz látható…

A hétköznapokon túl Tovább

Lyon-i Biennálé

Dominique Hervieu-t, aki jelenleg a Théâtre National de Chaillot igazgatónője, Lyon városa felkérte, hogy vállalja el a nemzetközi rangú Tánc Biennálé és a Maison de la Danse de Lyon vezetését.  

Lyon-i Biennálé Tovább

„Mézeskalács és Franczia krémes"

Biztos kézzel választott darabot a 2009/2010-es évad utolsó bemutatójának Szabó Árpád, a Kalocsai Színház igazgató-művészeti vezetője. Bakonyi - Heltai - Kacsóh: János Vitéz című három felvonásos daljátéka a 1904-es Király Színház-i premier óta töretlen siker.

„Mézeskalács és Franczia krémes" Tovább
süti beállítások módosítása