Leenane szépe – Miskolci Nemzeti Színház


Annak idején kétszer láttam az örkényes Piszkavasat, amiről most az ugrik be, hogy 1. az eredeti darab címét tök feleslegesen sikerült lefordítani kreatív módon, 2. egy nagyon király alapanyagból profin összerakott előadás volt. Ők tudják, miért vették le elég hamar műsorról az eredetiben a The Beauty Queen of Leenane címen futó előadást.

Érdemes ismerni egyébként a darabot jegyző ír-angol sztáríró-rendezőt: Martin McDonagh a kilencvenes évek végén viszonylag fiatalon pár év alatt összedobott néhány olyan darabot, amik aztán londoni epicentrummal villámgyorsan lebombázták a világot, ő pedig feltüntethette névjegyén a világ egyik legmenőbb kortárs drámaírója titulust. Itthon a Radnótiban kb 10 éve adják a Kriplit, ami alapmű, de Szegeden, Kaposváron és Egerben is hozzányúltak már különböző anyagaihoz. Ha ezek kimaradtak, ismerős lehet az In Bruges, az itthon Erőszakik (még egy idióta címadás) címen futó film, ami amellett, hogy zseniális, azért érdekes most, mert McDonagh íróként és rendezőként is felbukkan a stáblistán. Szintén érdemes megnézni Six Shooter című rövidfilmjét.


Tehát Leenane szépe, ahol egyébként a kiejtés nem angolosan "linén", ahogy a ma esti előadásban is többször elhangzik, hanem "linán", veretes ír nyelven. De ezt csak a bennem élő nyelvtannáci mormolja maga elé. Amikor megtudtam, hogy Miskolcon is feldolgozzák – hálistennek normális címmel – a darabot, nem volt kérdés, hogy ott leszünk. A történet tipikus McDonagh-i: pár nyomorúságos ember életébe tekinthetünk bele az esőáztatta Írországban; jelen esetben a bonyodalmat egy 30 pluszos nő okozza, aki fájdalmas szimbiózisban él együtt az anyjával Leenane-ban, az egyébként fájdalmasan szép és Írországban kötelező úticél Connemarában.

Azt nyilván előre tudtam, hogy az alapanyag nálam működni fog, kérdés csak annyi volt, hogy a helyi csapat mit tesz hozzá, vagy rossz esetben vesz el. És nagyon bejött az előadás. A dramaturgia szorosan követte az általam már látott verzióét, ezen kívül a díszlet is nagyon hasonló volt, így ránézésre vagy az Örkény erőteljes másolásáról van szó, vagy ennyire szigorú a szkript – ezt azóta sem tudtam eldönteni. Ami viszont biztos: a (számomra eddig ismeretlen) színészek elképesztően jók voltak, leginkább a nyomasztó anyát játszó Máhr Ágnes és az elején még annyira nem bejövős, de az előadás második felére durván feljavuló Szirbik Bernadett (aki fizimiska, de hang alapján főleg a helyi Hegyi Barbara-hasonmásverseny komoly esélyese) játéka jött be, de felesleges őket kiemelni, mert a két srác is (Lukács Gábor, Cservenák Vilmos) legalább annyira lubickolt a sok magas labdát feldobó szerepekben, mint ők. A McDonagh-ra jellemző gyilkos poénok és az inkább sötét hangulat abszolút átjött, a színészek erős pillanatokat hoztak össze anya-lánya és lány-srác relációban is.

Mindenképpen érdemes megnézned a Leenane szépét, ha egy minden felesleges úri passziótól, művészkedéstől, sallangoktól mentes színházi élményre vágysz, az ütős alapanyag és a korrekt színészi játék magasan az átlag fölé emeli az előadást. A dramaturgia néha kissé döccen, belassuk, de ezeken a pontokon is simán átcsúszik a történet.

A végén azért még kap egy rosszpontot a közönség: ennyire látványosan izgő-mozgó, egymással félhangosan pofázó arcokat utoljára talán egy gagyi slasher lurdyházas vetítésén láttam; az meg külön gáz volt, hogy pár nézőnek pont az utolsó néhány percben kellett a sorokon átgázolva elhagyni a helységet. Ha szünetben úgy döntesz, hogy visszajössz, bírd már ki azt az egy órát.

Martin McDonagh: Leenane szépe (r. Radoslav Milenkovic)