Esőember

Mint megszokhattuk, az Orlai Produkciós Iroda minden nyáron előrukkol valamilyen különleges színházi előadással. Idén különösen nagy durranásra számíthatunk, ugyanis az Oscar-díjas film, az Esőember színpadi változatát hozzák ki Kulka Jánosra és Nagy Ervinre. Az alkotók közül elsőként a producerrel, Orlai Tiborral és a darab fordítójával, Zöldi Gergellyel készült interjú.

 

esoember_olvaso8
Az Esőember olvasópróbáján

 

Többféle látásmódra van szükség
Interjú Orlai Tiborral

 

- Gondolom, több tucat szövegkönyvet olvasol el. Miért épp az Esőemberre esett a választásod?

Orlai Tibor: Amióta művészeti menedzseléssel foglalkozom, a tevékenységem jelentős része a minőségi populáris kultúrateremtés területére szorítkozik, de itt is értékhordozó produkciókat igyekszem létrehozni, fontosnak tartom, hogy minden előadásnak legyen társadalmi üzenete. A Hat hét, hat táncban a másság, és kiemelten a homoszexualitás kérdésköre merül föl, a Sírpiknik a középkorúak azon problémájáról szól, hogy újra lehet-e kezdeni az életet, ha valaki ötven-hatvanévesen egyedül marad, a Csókol Anyád! az anya-fiú kapcsolatot járja körbe. A két legutóbbi előadásunk szándékosan komolyabbra sikeredett: inkább a művészszínházi irányvonalba illeszkednek. A Kisded játékok az iskolai erőszakkal, azon belül is a nemi erőszakkal foglalkozik. A Kupidó pedig a megszokott családmodell válságát, a rohanó társadalmat, és a szex-politika-gazdaság egyre inkább összefonódó és előtérbe kerülő hármas egységét boncolgatja. Ezek mellett úgy éreztem, hogy az autizmus is egy olyan témakör, ami szintén a mássággal foglalkozik, de nem törődünk vele eleget. Sok olyan emberrel találkozunk, akit furcsának látunk, de nem tudjuk, hogy miért. És emiatt megbélyegezzük. Ez a mi társadalmunk jellemzője. Az, hogy valaki egy kicsit másképp látja a világot, másmilyen az észjárása, a gondolatisága, nem jelenti azt, hogy ez rossz. Mert a saját rendszerén belül minden teljesen rendben van. Inkább meg kellene tanulnunk megérteni egy másik látásmódot, még akkor is, ha az nagyon más, mint a miénk. Az Esőember azt mutatja meg, hogy egy autista ember azzal, ahogyan létezik, szeret, gondolkodik, hogyan tud egy másik embert megváltoztatni, másik pályára állítani.

- Ki ajánlotta a darabot?

Orlai Tibor: Debreczeni Juli és Zöldi Gergely hívta föl a figyelmemet arra, hogy van a filmnek színpadi változata. Megörültem, mert ez megint egy olyan téma, amivel lehet üzenni, amivel föl lehet hívni a figyelmet valamilyen fontos társadalmi problémára. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan folynak Börcsök Enikő Nemsenkilény című előadásának a próbái, ami szintén az autizmussal foglalkozik, de egészen más szemszögből. Autista írók könyveiből Gyulay Eszter készített egy szövegkönyvet, tehát az az előadás az ő oldalukról mutatja meg a mi világunkat. Ha megnézzük, hogy ők mit gondolnak rólunk, vagy hogyan viselkedünk az ő logikájuk szerint, akkor rögtön elgondolkodunk: miért is ez a normális, ahogy mi élünk? Azért, mert mi vagyunk többen, nem biztos, hogy ez a norma. Sokkal toleránsabbnak kell lennünk. El kell fogadni, hogy nem csak egyetlen vélemény létezik, ami a miénk. Egymástól teljesen függetlenül jött ez a két produkció, de nagyon örülök, hogy így egymásra csúsztak. A Nemsenkilénynek Veszprémben lesz a bemutatója, aztán ősztől átkerül a Trafóba. Az Esőembert a Belvárosi Színházban mutatjuk be, ez év júniusában.


esoember_olvaso10
Az Esőember olvasópróbáján


- Az autizmusról az emberek többségének csak halvány sejtései vannak. Te többet tudtál róla, vagy csak most kezdtél el vele foglalkozni?

Orlai Tibor: Valamennyit persze tudtam róla, de igazán ez a két produkció sarkallt arra, hogy belemélyedjek a témába. Dr. Simon Judit segít nekünk abban, hogy hitelesek legyünk. Hiszen hiába színház, mégsem egy elnagyolt figurát kell alkotni, hanem olyat, aki valóban létezhetne. Sokan az autistákat értelmi fogyatékosnak tekintik. Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni, sőt, meg is cáfolni. Judittal egyelőre egy beszélgetésünk volt, de a próbafolyamat alatt jön még hozzánk többször.

- A főszereplőt, Raymondot Kulka János, az öccsét, Charlie-t Nagy Ervin játssza. Rögtön ők jutottak eszedbe?

Orlai Tibor: Abszolút. Még csak az angol szövegkönyvet olvastam, de teljes mértékben rájuk képzeltem el. Mindkettőjükkel dolgoztam már, azt hiszem, a barátaimnak tekinthetem őket, így a munka még jobban fölértékelődik. Ráadásul éppen akkor forgatták a Kaméleon című filmet, amikor először szóba került az Esőember. Tudtam, hogy jól dolgoznak együtt. A legnagyobb megtiszteltetés azonban az volt, amikor a pszichiáter szerepére fölkértük Garas Dezsőt és Kézdy Györgyöt, hogy kettős szereposztásban vállalják el. Mindketten első hívásra elfogadták. Azt hiszem, az ő személyük, az ő kultúrájuk, aurájuk hitelesíti az előadást. És persze az egész csapatot motiválja a velük való munka. Az is öröm, hogy Anger Zsolt rendezi a produkciót, vele A hét asszonya kapcsán dolgoztam már együtt, nagyon jó munka volt. A jelmezeket tervező Cselényi Nórával és a világítást tervező Bányai Tamással sem ez az első közös produkciónk. A díszlettervezőt, Sebő Rózsát nem ismertem, de mindig örülök, ha friss látásmóddal találkozhatom. Itt ennek különösen nagy jelentősége van, hiszen a film road-movie-nak készült, és habár a színpadi verzió ezt ügyesen kikerüli, mégis fontosak bizonyos térbeli megoldások. Őt Anger Zsolt javasolta, csak úgy, mint Cseh Juditot, Urbanovits Krisztinát és Simicz Sándort. Judit Charlie barátnőjét játssza, Kriszta és Sándor több kisebb szerepben lép színpadra. Bízom Zsolt döntéseiben, elfogadtam a tanácsait, javaslatait. Én nem szoktam beleszólni a művészi kérdésekbe, nem vagyok színházi szakember, nekem az a feladatom, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy ők a legoptimálisabb körülmények között dolgozhassanak. A biztos hátteret kell nyújtanom.

- Miért a Belvárosi Színház lesz a helyszín?

Orlai Tibor: Elég sok színházzal kapcsolatban álltunk, az eddigi produkcióinknak a Thália Színház, a Nemzeti Színház, a Müpa, a Centrál Színház, a Trafó és a Pesti Színház adott otthont. Legtöbbször a Tháliával dolgoztunk, de hogy most mégis a Belvárosi Színházat választottuk, annak főleg az az oka, hogy olyan helyet kellett találnom, ahol nem minden nap van műsor, tehát tud alkalmazkodni az általunk kitűzött időpontokhoz. Az elhangzott nevekből kiderül, hogy sok helyen és sokat játszó művészekről van szó. Változatlanul nagy örömmel és szeretettel játszunk a Thália Színházban, de tudomásul kellett venni, hogy az évad során nehéz lett volna egyeztetni a művészeket. Persze, még így is kellett kompromisszumot kötnünk. Mivel nem egy folyamatosan működő színházról van szó, a mi szervezési feladataink megnőttek, különösen a logisztika és a műszaki háttér vonatkozásában. De ezt föl tudjuk vállalni az ügy érdekében.

- Azt mondtad az előbb, a Kaméleon forgatásának az idején került szóba először az Esőember. Az ember nem is gondolná, hogy ennyi idő előkészíteni egy projektet...

Orlai Tibor: Sokan azt hiszik, hogy az olvasópróbán indul egy produkció. Én másfél éve dolgozom ezen. Úgyis mondhatnám, hogy az én munkám legnagyobb része már be is fejeződött. Viszont ért egy nagy csalódás az előkészítő munka során. Életemben először találkoztam azzal, hogy a médiatámogatókon kívül - akiknek nagy tisztelettel köszönöm a munkáját, a segítségét és a hozzáállását - igazából nem sikerült egyetlen financiális szponzort sem találni. Ez kicsit elszomorított. Tudjuk, hogy válság van, hogy növekszik a munkanélküliség, de nem gondoltam volna, hogy éppen ez a téma nem érinti meg az embereket, és nem állnak egy ilyen kiállítású produkció mellé. De ennek ellenére azt mondtam, hogy nem adom föl, és saját erőből, banki segítséggel meg fogom oldani. Mert nekem, nekünk fontos, hogy létrejöjjön.

 

esoember_olvaso17
Az Esőember olvasópróbáján


Szövegkifestő
Interjú Zöldi Gergellyel

- Mióta dolgozol Orlai Tiborral?

Zöldi Gergely: Eleinte csak egy-egy készülő előadás vagy önálló est szerkesztésében segítettem. Az első konkrét közös munkánk a Csákányi-Kulka volt. Ennek az előadásnak az elődjét, a Music Hallt is részben én szerkesztettem és fordítottam, úgyhogy szinte adta magát, hogy az új verzióban is részt vegyek. Rengeteg dalt ajánlottam hozzá, és nagy részüket le is fordítottam. A következő fontos munka a Csókol anyád! volt, tavaly nyáron. Régóta keresgettem már darabokat Vári Évának. Szeretett volna vígjátékot játszani, fiatalabb partnerrel.

- Hogyan találtad meg pont a Csókol anyád!-at?

Zöldi Gergely: Több olyan ügynökséggel is kapcsolatban álltam, akik színdarabok közvetítésével foglalkoznak. Mostanában elsősorban a Theatrum Mundival dolgozom sokat. Létezik több vaskos, angol nyelvű katalógus a legkülönfélébb darabokról, mindről van egy rövid szinopszis, lebontva a szereplők száma, neme és kora szerint, így könnyen lehet benne keresni. Ami megtetszik, azt bekérem, hogy elolvassam, de egyáltalán nem biztos, hogy jó is.

- Mondjuk húszból mennyi az, amit érdemes elolvasni?

Zöldi Gergely: Jó esetben minden tizenötödikre teszek egy karikát. Aztán beérkezik tíz szövegkönyv, amiből talán kettő olyan, hogy el lehet kezdeni foglalkozni vele. A kortárs angol és amerikai daraboknál arra kell vigyázni, hogy gyakran csalókák: jól vannak megírva, iszonyú szellemesek, és csak a végén jössz rá, hogy a mondandójuk vékonyka... És ha valamit találsz, ami a többihez képest mélyebb, akkor a magyar vígjátéki, színházi hagyományok miatt még arról is felmerülhet, hogy jó, jó, de nem kevés ez egy kicsikét? Persze, tisztelet a kivételnek.

- Ha valakinek darabot keresel, mindig olyanban gondolkodsz, ami még nem volt Magyarországon?

Zöldi Gergely: Többnyire ez a szándék. Lehet jól bevált sikerekhez visszanyúlni, de miért ne keresnénk valami újat? Persze hosszú idő olyat találni, ami jó. Orlai Tibor független produkciókat hoz létre, vagyis azt is figyelembe kell venni, hogy sok embert érdekeljen, viszont ne legyen nagy kiállítású vagy sokszereplős. Egy nem költségvetési intézmény esetében ez fontos szempont.


esoember_olvaso5
Az Esőember olvasópróbáján

 

- Az Esőember hogy jutott el hozzád?

Zöldi Gergely: Tudtam, hogy létezik színpadi adaptáció, két éve készült, Angliában mutatták be, Josh Hartnett és Adam Godley játszották a két főszerepet. Arra gondoltunk Debreczeni Julival, a Theatrum Mundi ügynökség vezetőjével, hogy ezt meg kellene csípni. Szóltunk Orlai Tibornak, aki azonnal érdeklődést mutatott.

- Amikor elkezdesz fordítani egy darabot, már tudod, hogy kik lesznek a szereplők? Számít ez egyáltalán a fordító szempontjából?

Zöldi Gergely: A Csókol Anyád! esetében tudtam. Az Esőembernél csak Kulka Jánost és Nagy Ervint tudtam, a többiek közben derültek ki. Persze a nyersfordítás még nem „szájra" készül, de amikor a véglegeset megcsinálom, akkor már megvan a szereposztás, és figyelek arra is, hogy kinek mi állhat jól. De nekem elsősorban a szerepet kell megírnom, nem a színészt. Olyan ez, mint egy kifestőkönyvet kiszínezni. Látszik a kép már az elején is, de végül rajtam múlik, hogy milyen színeket kap.

- És a dalszövegek esetében? Az azért mégiscsak nagyon személyes dolog.

Zöldi Gergely: Változó. Például most dolgoztam Kulka János lemezére, és volt, hogy azt kérte, erősítsünk meg egy dalban valamilyen történetszálat. A franciák nagyon szeretnek költői képekben beszélni. Ha az ember megpróbálja egy az egyben magyarul megírni, akkor vagy patetikus lesz, vagy egyáltalán nem lehet érteni. A magyar dalszöveg nem nagyon szereti a túlzott díszítéseket, egyszerűsíteni kell a franciához képest. Az angolnál pont fordítva van: ők annyira egyszerűen és lényegre törően fogalmaznak, ráadásul rövidek a szavaik, hogy egy csomó információ egyszerűen nem fér el a magyar szövegben.

- Milyen nyelvekből fordítasz?

Zöldi Gergely: Franciául nem tudok, ott nyersfordítás alapján dolgozom. Egyébként angolból, németből, oroszból és néha olaszból.

- Ehhez képest szinte csak angol nyelvű darabok vannak terítéken. Nem gondolkodtál például egy jó kis olasz vígjátékban?

Zöldi Gergely: Az olaszok mostanában ritkán írnak vígjátékot. Némi túlzással Eduardo de Filippóval befejezték a műfajt. Pedig eszembe jutott, hogy milyen jó lenne olasz darabot ajánlani, de egyszerűen nem találtam kortárs komédiát. A romantikus komédia teljesen amerikai és angol műfajjá vált.

- Amikor új darabot fordítasz, a nézők azt a szöveget hallják először, nem ismerik a sztorit, nincs mihez viszonyítaniuk. Itt az Esőembernél viszont nehezebb dolgod lehetett, hiszen egy kultfilmről van szó, emblematikus mondatokkal. Volt ebből problémád?

Zöldi Gergely: Igen, a film miatt sok szöveg az emberek fülében van. Viszont egy fordító nem teheti meg, hogy ellopja valaki másnak a mondatait. Egy kicsit bajban is voltam Raymond visszatérő, mantraszerű szövegével: a „Ki kezd, ki?" nagyon benne van a köztudatban. Szó szerint az a szöveg, hogy „Ki van az alapvonalon?", de az nem hangzik olyan jól magyarul, nem lehet jól mondani. Utánanéztem, hogy ki fordította a filmet. Mázlim volt, mert Jankovich Krisztát régről ismertem, így föl tudtam hívni, hogy hozzájárulna-e ahhoz, hogy átemeljem ezt a szöveget. És volt még egy mondat, a „Hoppá, naná, hogy repülőt látok", amire azt gondoltam, hogy a nézőknek hiányozna. Kriszta szerencsére mindkettőbe beleegyezett.


esoember_olvaso
Az Esőember olvasópróbáján

- Miután elkészültél a példánnyal, mennyire szólsz bele, ha menet közben változtatni szeretnének?

Zöldi Gergely: Nem nagyon. Nem vagyok olyan típus, aki foggal-körömmel ragaszkodik minden egyes leírt betűjéhez, boldogan átírok bármit - persze a dramaturgia korlátain belül. Időnként bemegyek egy-egy próbára, de nem szeretek túltengeni. Most az Esőembernél más volt a munkamódszer, mint amit megszoktam. Az olvasópróba előtt egy hónappal leadtam Anger Zsoltnak a példányt, és eddigi tapasztalataim alapján arra készültem, hogy majd jelentkezik, és végigmegyünk a szövegen. Egyszer csak fölhívott, hogy szuper, mehet a szöveg az olvasópróbára. Soha nem fordult még elő olyan, hogy ne ültem volna a rendezővel éjszakákon keresztül a példány fölött... De ő olyan típusú rendező, aki inkább a próbák alatt változtat, közösen a színészekkel. Három hete mennek a próbák, és közben derül ki, hogy hol kellene inkább valami más kifejezés, vagy mit kellene kihagyni. Jó pár dolgot ők maguk megoldanak. Arra általában igyekszem figyelni, hogy dramaturgiai szempontból minden a helyén marad-e, hogy például egy kisebb változtatás nem érint-e valamit egy korábbi jelenetben, vagy ne maradjon ki olyasmi, amire később lesz utalás. De ha egy színésznek jobban „szájra jön" más szavakkal egy mondat, vagy ha egy jelenet frappánsabban indul egy betoldott sorral, én nem szoktam ebből hiúsági kérdést csinálni. Az én dolgom, hogy képviseljem az eredeti szerzői elképzelést, de végül mégis az a legfontosabb, hogy a kész produkcióban jól működjön a szöveg.

Az interjúkat Rick Zsófi készítette
Forrás: Orlai Produkció