Bohémélet – Örkény Színház

Az eső elöl menekültem pár hete az Örkény "kirakata" elé, ott szembesültem a finn Aki Kaurismäki (Külvárosi fények, A múlt nélküli ember, Tíz perc: trombita, Gomolygó felhők) filmjének színpadi változatával, a Bohémélettel. Mivel kedvelem Kaurismäki filmjeit, utam rögtön a jegypénztárba vezetett. A Puccini opera forrásához, Henri Murger regényéhez (1849) nyúlik vissza Kaurismäki 1992-es fekete-fehér filmje. Ezt helyezi át a 20. századba, majd ezt rendezi át Ascher Tamás az Örkény színpadára.

A történet tételes ismertetésétől eltekintek, három Párizsban élő "bohém" barátságáról, szárnyalásáról, nyomoráról és szerelméről szólnak a jelenetek. A filmszerű szerkesztésmód helyszínéül egy egyszerű, de kreatívan belakott tér szolgál, mely hol padlásszoba, hol párizsi utca, hol városszéli mező. A jeleneteket a szereplők a kiszólásai, belső monológjai kötik össze – melyek egyben oldják is a kialakuló feszültséget. A különféle jegyeket keverő és hordozó jelenetek kavalkádja egyfajta revü-tragikomédiává varázsolja a történetet. A drámaiság megbújik a könnyed szövegek, bohém figurák, túlzó zenei betétek és beszélő tárgyak, állatok mögött. Ebből kifolyólag a tragikus végkifejlet légiessé, álomszerűvé válik.

A színészek láthatóan élvezték a darabot, ahogy a közönség is, ami leginkább a jó szövegnek és a fent említett könnyedségnek köszönhető. Természetesen a megfelelő színészi gárda nélkül ez rosszul is elsülhetne, nem így az Örkényes felhozatalnál. A három barát figurája nagyon jól passzolt egymáshoz (a festő Rodolfo – Széles László, az író Marcel – Debreczeny Csaba, a zeneszerző Schaunard – Csuja Imre). Hámori Gabi Mimije szinte átlebegi a színpadot, bár sajnos őrlődése a szerelem és nyomortalanság között nem igazán kibontott.

forrás: origo.hu


A több szerepet is játszó színészek közül (a majd minden este más társulatnál játszó) Terhes Sándor a bohémok ellenpontjaként a vállalkozó, a házmester típusú figurákat hozza, míg a többiek a bohémélet hátterében felvillanó alakokat vonultatják fel. Talán a legemlékezetesebb jelenetek közé tartozik a tárgyak (festmény, síron díszelgő angyalka) kiszólásai, ezzel párhuzamosan Baudelaire kutya örökös kommentjei (Takács Nóra Diána) és a papagáj (Polgár Csaba) jellegzetes madármozgása- és mimikája.

Remélem nem csupán a finnek iránti elfogultságom mondatja velem, hogy ez egy jól összerakott, színre vitt és szórakoztató előadás, nem ül le a klisészerű kiszólásokkal hömpölgyő darab. Magában hordozva a Kaurismäkire jellemző mosolygós/sírós reménytelenséget és iróniát.