"Egy Hekubáért" - Interjú Nagy Péterrel

Hova tűnik a zalaegerszegi társulat? Lehet-e pálcát törni afölött, hogy jó vagy rossz egy előadás? Mi számít ripacskodásnak? Erről beszélgettünk Nagy Péterrel, akit Hlesztakovként láthatunk a POSzT versenyprogramjában szereplő Revizorban.

800-IMG_8389

 

- Szakmai beszélgetés előtt állunk, mire számítasz?

Nagy Péter: Tavaly voltam először szakmai beszélgetésen a Hamlet után, és eléggé felháborítónak tartottam, mert nem sikerült színvonalasan. Azt próbálták meg eldönteni, hogy jó vagy rossz volt az előadás.

 

- Ezt mennyiben lehet, tudod eldönteni?

Nagy Péter: Szerintem ez mindig szubjektív megítélés kérdése. Egy szakmai fórumon lehet egy csomó szakmai szempontról beszélgetni, de sokaknak kényszere pálcát törni afölött, hogy az előadás jó vagy rossz. Ez így eldönthetetlen.

 

- Tegnap az előadás után megkérdeztünk pár embert a közönségből, hogy mi a benyomása a Revizorról. Vagy nagyon tetszett nekik, vagy egyáltalán nem.

Nagy Péter: Én szeretem ezt az előadást, jól érzem magam benne és általában szoktam tudni, miért fanyalognak rajta. Megmondom őszintén, a nézők szeretik Zalaegerszegen, de a szakma ezt a fajta játékstílust kikéri magának. Arra a teatralitásra gondolok, ami a Revizorban megjelenik, illetve Berci (Bagó Bertalan, a szerk) előadásait jellemzi. Ő sokszor megosztja a közönséget, de a Revizornál "egy húron pendültek" a nézők. Ezt nem mindenki viseli jól, számonkérnek bizonyos lélektani ábrázolásokat.

 

         
Revizor - vélemények

 

- Érvényesnek tartod ezt a néha groteszk, néha karikaturisztikus játékstílust?

Nagy Péter: Miért ne lenne érvényes? Számos divatos megfejtése létezik mostanában annak, hogyan kell játszani, sokan megfejtik mi a tökéletes játékstílus. Annyi minden belefér a színházba! Ezt a játékstílust pedig avíttnak tartjuk? Persze, bizonyos elemeiben, de direkt, kifejezetten teátrális, hiszen színházban történik, közönség előtt. Ez egy alapvető elv. Én is sokféle színházat távol érzek magamtól, így érthető, ha ez valakinek nem tetszik. Én egyre kevésbé fogadom el azt a felfogást, miszerint a művészetért játszunk, a l'art pour l'art. Nem hiszem, hogy nekem lenne hozzá közöm, de elfogadom, hogy van ilyen. Engem az az erő érdekel a színházban, ami a színpad és a nézőtér között születik és a találkozásról szól. Az egérfogó - számomra ez a lényeg.

 

- Ezt most direkt nem értem.

Nagy Péter: A sokat emlegetett Hamlet-re utaltam, amikor Hamlet előadást rendez azért, hogy leleplezze a király bűnösségét és azt teletűzdeli utalásokkal, figyeli a reakciókat. Ez az egérfogó jelenet, amikor nem lehet tudni, ki néz kit, és miért is történik a színház. Én hasonló helyzetként fogom fel, ha játszom, mert erről szól a színházi kölcsönhatás néző és színész között. Az egész érdekel, nézőterestül, színpadostul, tehát nem csak az, hogy egy remekül kifaragott kis előadást hozzunk össze. Önmagában az kevés.

 

800_IMG_8398

 

- Hogy tud az említett találkozás megvalósulni számodra?

Nagy Péter: A Revizornál például felteszem a kérdést, kihez beszél az ember, amikor egyedül van a színpadon? Ahhoz, aki jelen van rajta kívül, aki azért van ott, hogy megnézze. Ez annyira pofonegyszerű, hogy szerintem nem kell magyarázni.

 

- Nem mindenki emeli ki ennek a jelentőségét, de mindenki másként érti...

Nagy Péter: Szinte ciki a nézőhöz beszélni, mert összekeverik a ripacskodással. Először én is összekevertem. Arra gondoltam, vajon nem gáz, hogy én tudom: ők ott ülnek? De hát tudom! Ettől még nem szűnik meg az a bizonyos titok, ami a színház sajátja. Én ezért is templomhoz hasonlítom a színházat, ahol a szertartás estéről estére, hasonló elemekből építkezik. Az a lényeg, hogy az emberekben, aki részt vesznek a szertartáson, történjen valami.

 

- Veled mi történik a Revizorban, mennyire küzdelmes a feladatod?

Nagy Péter: Eleinte azért küzdöttem, hogy ne küzdjek. Másként fogtam neki, mint általában. Például később tanultam meg a szöveget, mint szoktam.

 

- Úgy viselkedtél, mint Hlesztakov?

Nagy Péter: Csak azért, mert az utóbbi időben észrevettem, hogy ami az emberrel hat hét alatt megtörténik, az jelenik meg később a színpadon. A folyamat valahogy ismétlődik; nem tudom mi ennek az oka. Azt gondolom, hogy tudatosan próbálok, figyelek arra, mi történik velem, fülelek miden egyes rezdülésre. Hlesztakov kissé úgy indult, mint amikor az ember tovább dől bele a szélbe, hogy megtudja meddig bírja el. A próbafolyamat során feszegettük a határokat. Ebből dupla vagy semmi jön ki. Ha az ember ilyenkor ráhúz még egy lapot, egészen őrületes dolog kavarodhat ki.

 

800_IMG_8394

 

- Miért nem maradsz Zalaegerszegen?

Nagy Péter: Nem titok: az igazgatóváltás miatt, mert nem érzek garanciát arra, hogy a színház olyan irányba megy, ami nekem tetszik. Mondhatni az ízlésem miatt hagyom ott Zalaegerszeget. Bagó Bertalan művészeti vezetése alatt voltam ott színész, és ahhoz tartom magam, amit közösen gondoltunk. A művészeti vezető meghatározza egy társulat arculatát, most ez az arculat megváltozik, tehát egy másik társulat lesz. Én a mi társulatunkat nagyon szerettem, a többiek fontosak számomra és nem akarom, hogy rosz élmény kövesse azt a jót, amit együtt megéltünk. 

 

- Nem bántad meg hogy három éve eljöttél Debrecenből?

Nagy Péter: Nem bántam meg. Nem is vagyok "megbánós".

 

- Ha jól értettem, akkor maradhattál volna Zalaegerszegen is. Mit fogsz csinálni ehelyett?

Nagy Péter: Színész maradok továbbra is, de nem szerződtem társulathoz; inkább úgy mondanám, Bagó Bertalan társulatában vagyok.

 

- Ragaszkodsz hozzá...

Nagy Péter: Ennek az az oka, hogy nagy meglepetésként ért az, amit rajta keresztül megtapasztaltam. Újfajta gondolkodásmódra késztetett. Úgy fogalmaznám ezt meg, hogy már nem hittem az igazi színházi érzésben, abban, hogy milyen jó színházat csinálni. Utána pedig örömteli dolgok történtek. A főiskola (A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a szerk.) és Debrecen után nem voltam jó passzban, azt hittem elrontottam valamit. Ennek  sokáig kerestem az okát, majd amikor a Richárdot (III. Richárd, a szerk.) próbáltuk, akkor Berci közölte: az a kérdés, van-e még kedvem játszani. Eleinte nem értettem, hogy merülhet ez fel, sőt, úgy emlékszem pökhendi módon támadtam őt érte, ugyanakkor furcsa érzésem támadt. Idővel eszembe jutott, miért akartam színész lenni. Olyasmi történt velem, mint a szobanövénnyel, amit egy hosszú tél után kitolnak a napra és ettől erőre kap.

 

800_IMG_8402

 

- Gondolom ebben az is segített, hogy nagyobb szerepeket kaptál...

Nagy Péter: Biztos. De az említett templom-párhuzam megértése, az, hogy a színházat egységként kezeljük, szerepet játszott benne, mert máshol nem éreztem ezt meg. Ha az ember nem tudja pontosan, mit akar elérni a színházzal, akkor mindig félrebeszél. A Hamletben is felmerül a kérdés, miért csinálja az ember? A válasz az: "Egy Hekubáért...". Azt hiszem, fontos volt az is, hogy olyan társulatvezetőm, hajóskapitányom volt, aki foglalkozott velünk, figyelte kinek, melyik szerepet, mi után osztja. Tehát bejártam egy utat, fejlődtem a három zalaegerszegi év alatt. Vajon az, aki nem látott engem a szerepeimben, nem tudja, honnan hová jutottam el, hogy tudna velem dolgozni? Egyébként biztos tudna... és jönnek éles váltások az életben, de én most nem erre vágyom.

 

- Igen, de most nem lesz hajó... Most Bagó Bertalan is szabadúszó.

Nagy Péter: Bízom benne, hogy előbb vagy utóbb nem így lesz. Többen járunk hasonló cipőben. Tizenvalahányan.

 

- Ez a fél társulat.

Nagy Péter: Igen. Közelről néztem végig ahogy veszít a másik pályázat, Tucsni Andrásé, aki - úgy tudom négy évet kivéve - az alapítás óta szolgálta a színházat és Bereményi Gézáé, akit hadd ne kelljen bemutatni. Ismerem és nagyformátumú embereknek tartom őket.  Ráadásul nagyon jó a társulat Zalaegerszegen, de most szétesik, a lehetőségeivel együtt, annak ellenére, hogy a világ végén akartunk színházat csinálni. Fáj a kollégákért a szívem, akárcsak azért, hogy elbántak két emberrel. Látván, hogy az érték ekkorát borul, az fordult meg először a fejemben, hogy nekem ehhez semmi közöm nem lehet. Ennyi. Nagyon sok vihart megélt már a csapat, aki Bereményi Gézát, Tucsni Andrást szerette volna igazgatójának, ennek ellenére a város másként döntött, szíve joga, bumm.

 

- Különös helyzet az amit leírtál magaddal kapcsolatban, hiszen elveszítesz valamit, de közben visszataláltál a játék öröméhez.

Nagy Péter: Ez igaz. Tudom, hogy az embernek nem szabad félelemből döntenie, és az, hogy ezt magammal szemben meg tudtam fogalmazni, jó érzés. Nem kérdés, hogy mit akarok csinálni, vagy mi érdekel. Ez olyan, mint a rózsa illata, hogy tudom mi az és lázba hoz. Az egyetlen dolog, ami miatt maradtam volna ebben a helyzetben, az a biztos egzisztencia, és az aggodalom, hogy nem lesz munkahelyem, hogy ezt a tanári, közalkalmazotti fizetést nem kapom meg. Nincs családom, tehát nem vagyok zsarolható, ezért kutya kötelességem felállni. Mivel nem életellenes amit csinálok, szabadnak érzem magam, és ez most mindennél fontosabb. Elmondom a sírfeliratomat is, ugyanis megírtam: „Kedves vándor, ki erre kavarsz, ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz." Én is ezt szeretném.

 

Tóth Berta | színház.hu