Bulvárvarieté az Örkény Színházban

Az Örkény Színházban javában zajlanak Dömötör András rendezése alatt a Kihagyhatatlan című produkció próbái. Az előadás témája és célja a szórakoztatás. Műfaja: bulvárvarieté, színészi improvizációkból születő jelenetek sorozata. A darabot a társulat improvizációinak felhasználásával írta és írja Tasnádi István, Várady Zsuzsa és Dömötör András.

CRW_7984


- Hogyan készült az előadás? Hogyan próbáltatok?

Dömötör András: Az előadás színészi improvizációkból születetett. Az első próbán semmit nem tudtunk még, csak a téma volt adott. Beszélgetések kezdődtek el és ezzel párhuzamosan improvizációs alapgyakorlatokat végeztünk - ezek nagy része ismeretlen volt a társulat számára. Ezután a bedobott ötletekre, bulvárhírekre, a bulvárhoz kötődő élményekre, gondolatokra improvizáltunk jeleneteket. Úgy érzem, hogy a többség megértette és megszerette ezt a munkamódszert. Az improvizációt mindig rögzítettük és a jól sikerült részeket lejegyeztük, de olyan is volt, hogy az asszisztens egész jeleneteket gépelt be... Második körben a színészek megkapták a jelenet egy változatát és ebből kiindulva folyt tovább a szabad keresgélés.

 

IMG_9020small

 

A színészek ötletei mellett a másik kiindulási pont az én bulvárról alkotott képem. Sok mániám volt (tematikai és formai is), ezeket próbáltam érvényesíteni a próbák során, így az előadás világa, a szerkesztettsége - vagy ennek hiánya - azért erősen meghatározott rendezőileg. A jelenetek harmadik csoportját készen megírt jelenetként kapták kézhez a színészek. A végeredmény nagyrészt kötött, de estéről estére minimálisan mindig variálódhat a szöveg, tiszta improvizáció nincs az előadásban. Természetesen erősen kellett szelektálni a jelenetek között, körülbelül háromszor akkora anyaggal dolgoztunk, mint amennyi megmaradt.

 

IMG_9112small

 

- Mit jelent számodra a bulvár?

Dömötör András: A bulvárjelenség egyidős az emberiséggel, és önmagában nincs vele semmi probléma, nem ítélkezem felette: az emberhez tartozik. Viszont a mai egypólusú világban megjelenik mögötte a pénz, és innentől kezdve nem egy természetes jelenségről, hanem egy irányított folyamatról beszélünk, ami óriási károkat okoz, és alapvetően áthatja, meghatározza a kulturális normákat. Az előadásunk ugyanakkor nem akar ítélkezni. Elolvastunk több tanulmányt és foglalkoztunk a jelenség hátterével, de az alapvető igazságokat ezzel kapcsolatban már sokan és sokszor kimondták - ezért is elkerültük ezt. Ravaszabb formában szeretnénk beszélni a bulvárról, a színházat kerestük benne...

 

IMG_8988small
fotók: Skrabán Judit

 

forrás: Örkény István Színház

Kapcsolódó cikk:
- Kihagyhatatlan - Bulvárvarieté az Örkény Színházban

Kapcsolódó fórum >>>