Évadzáró események

Június 17-én, csütörtökön látható a Tamási Áron Színház 2009/2010-es évadának záróelőadása. J.B.P. Molière A mizantróp című darabját Bocsárdi László rendezte, az előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a budapesti Égtájak Iroda közös produkciójaként jött létre. Az évadzáró előadást csütörtök este 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők a színház Nagytermében.

400_mizantrop_7
Jelenet A mizantróp. c. előadásból

 

Június 18-án este 19 órától a Brassói Filharmónia is évadzáró hangversenyt tart a Tamási Áron Színház Nagytermében, műsoron Antonio Vivaldi, Bendetto Marcello és W. A. Mozart művei. Vezényel Koichiro Kanno japán karmester, oboán közreműködik Emin Curtegeafar.

 

400_joco_2
Kolcsár József a Zabhegyező c. előadásban

 

A már két évtizedes hagyományhoz hűen a sepsiszentgyörgyi színház társulata idén is részt vesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján három előadással. A Bocsárdi László által rendezett A mizantróp című előadást június 20-án, Kolcsár József Zabhegyező című egyéni produkcióját június 21-én, a Zakariás Zalán rendezésében készült Figaro házassága avagy bolond 1 őrült nap!!! című előadást pedig június 22-én láthatja a kisvárdai közönség.

400_figaro06
Jelenet a Figaro házassága c. előadásból


forrás: Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy