Évadzáró Békéscsabán

Itthon és külföldön, három fesztiválon hat díjat nyert a Békés Megyei Jókai Színház a 2009/2010-es évadban. Sikeres volt a Közép-Európai Színházi Szomszédolás, rangos szakmai elismeréseket kaptak, útra kelt a Porondszínház. A társulat a közönséggel együtt ünnepelt az évad végén.

DSC_0452-1
Jancsik Ferenc, Fekete Péter és Bartus Gyula
elhelyezik a díjakat a Jókai színház aulájában

 

Fekete Péter színházigazgatóval közvetlenül a gála előtt beszélgettünk. A téma pedig mi más lehetett volna, mint az idei, rendhagyó évad!

- Ősszel azt mondtuk, idehozzuk Európát, Békéscsabát pedig elvisszük a megyehatáron túlra. Mindkét tervünket valóra váltottuk - mondta. - A Közép-Európai Színházi Szomszédolás jegyében hét nemzet legjobb darabjait láthatta a Viharsarok közönsége.

Fekete Péter: Közülük is az ukránt emelném ki, mert ők voltak az elsők. A minta, amire a többieknek hivatkozhattam. A nagyon erős kezdést mindenki túl akarta szárnyalni, ezért mindegyik hónapunk eggyel jobb lett, mint az előző. Az előadásokon túl hatalmas kapcsolati tőkét nyertünk, nemcsak színházi, de nagyköveti szinten is. Az elmúlt évadban létrehoztuk a Porondszínházat, amit most útnak indítottunk. Budapest már megismert bennünket, ezután nyáron Kapolcs, szeptemberben pedig Debrecen következik.

- A színidirektor a legbüszkébb mégis azokra az országos és nemzetközi elismerésekre, amelyeket a szakmától és a közönségtől kaptak az utóbbi hónapokban.

Fekete Péter: Az elmúlt húsz évben nem fordult elő, hogy a Jókai színház annyi elismerést hozzon haza, amennyit az idén. Három rangos fesztiválon hat komoly díjat söpörtünk be. Közben megbíztak a Vidéki Színházak Igazgatói Testületének vezetésével is, a kollégák szerint azért, mert Békéscsaba sikere számukra pozitív példa, hátha ez a szervezet is hatékonyabban működne.

 

DSC_0108-1
Évadzáró
Gulyás Attila

 

Fekete Péter nyíltan beszélt a hiányosságokat jelző kritikákról is:

Fekete Péter: Közönségünk jó része a szórakoztató darabokat kedveli, ezért a következő évad bérletes előadásaiban több lesz, a könnyedebb műfaj ezzel egy időben más irányú szakmai törekvéseinket sem adjuk fel. A nyár végén átadandó Ibsen stúdiószínpadon továbbra is bátor, kísérletező előadásokra számíthat közönségünk. Egy tanárnő jelezte, hogy tanulóival kénytelen Budapestre utazni, ha angol nyelvű produkciót szeretne látni. Nos, a következő évadban már hozzánk is jöhetnek, létrehozzuk az angol nyelvű bérletünket, a Madhouse Theatre Company aktív részvételével. Tapasztaljuk, hogy a megyében mekkora igény van a táncos előadásokra. Elindítunk hát egy tánc-színházi bérletet. Azt is látom, hogy a munkatársaim harmadik éve dolgoznak csúcsra járatva. Jövőre jobban oda kell figyelni a pihenésükre, feltöltődésükre.

 

DSC_0236-1
Évadzáró
Bojczán István

 

Az évadzáró gálán a közönség szavazatai alapján három színész - Hodu József, Csomós Lajos és Gulyás Attila - Békés megye színművésze-díjat kapott.

A szakma elismerését, a Gálfy-gyűrűt a Jászay Tamás /revizoronline.hu/, Pethö Tibor /Magyar Nemzet/, Niedzielsky Katalin /barkaonline.hu/, Fodor Zsóka összetételű zsűri hosszas vita után Csomós Lajosnak ítélte oda.

A legjobb háttérmunkáért járó díjat Bojczán István műszaki csoportvezető érdemelte ki.

 

DSC_0390-1
Csomós Lajos a Gálfy gyűrű-díj idei nyertese

 

A Békés Megyei Jókai Színház idei díjai és díjazottjai:
Közönségdíj: Edith és Marlene című darab (Rivalda fesztivál, Budapest)
Kritikusok díja - Legjobb vidéki színésznő: Tarsoly Kriszta (Rivalda fesztivál, Budapest)
Zsűri díja - Legjobb ifjú színésznő: Kara Tünde (Vándorfesztivál, Szolnok)
Nemzetközi zsűri díja - Legjobb előadás: Háztűznéző (Nemzetközi fesztivál, Ukrajna)
Nemzetközi zsűri díja - Legjobb díszlet: Háztűznéző (Nemzetközi fesztivál, Ukrajna)
Nemzetközi sajtó különdíja - Legjobb díszlet: Háztűznéző (Nemzetközi fesztivál, Ukrajna)
A 2009-2010-es évadzáró gálán átadott díjak

Gálfy-gyűrű (a szakma elismerése): Csomós Lajos

A közönség szavazatai alapján:
Békés megye színművésze-díj (érett színművész kategória): Csomós Lajos
Békés megye színművésze-díj (legtapasztaltabb színművész kategória): Hodu József
Békés megye színművésze-díj (ifjú tehetség kategória): Gulyás Attila
A legjobb háttérmunkáért: Bojczán István műszaki csoportvezető

Nefelejcs Virág
Békés Megyei Jókai Színház