A Hargitáról a Holdra

Mindent elönt a média... és a médiakritika. Kritizálni a mindent átható bulvárt, sztárocska-csinálást, feltűnősködést szinte ugyanolyan ciki, mint maga a globális, mindent benyelő műfaj. A magaskultúra beemeli, és azt hiszi, csak eltartja magától s finnyásan vizsgálgatja, holott osztozik vele a paneleken, s röpül vele lefelé maga is. Valamirevaló kortárs darab a Plazmától a Czukor Show-ig, színháztól a filmig, sőt szerzőként Tasnádi is többször használja (hasznot húzva belőle) ezt a „bekebelezettséget".

holdon_0037_450

 

Ismerős és sikeresen eljár a maga bolygó-pályáján a Magyar a Holdon: még a viszonylag ritkán színházba tévedő is tudja, hogy a kibeszélő- és kvíz-sókban animátorok pezsdítik a nézőt, jelre megy az ütemes taps, az ujjongás. A hétköznapi ember már-már rutinosan keveredik média-közeli szituációkba, megszólítják, beszéltetik, irányítják ilyen-olyan játékmesterek. Eleve gyanút fogunk, mikor nyeremény-szelvényt kapunk, s/hogy a Space Columbus program díjnyertesei vagyunk-leszünk. Olyan projektbe/adásba kerülünk a szakszerű bemelegítés után, amelynek végén természetesen az elkéső nézőpár kerülhet a legkivételezettebb helyzetbe: azaz ők lehetnek az első magyar telepesek a kiparcellázott Holdon. Életszerűen életszerűtlen.

A rutinos viszonynak hatása van a színházi szituációra is: már nem akkora meglepetés, hogy a tévébe kerülünk, az álságosság inkább színpadi álságosságnak tűnik, hiszen tudjuk, hogy színész játssza még a kameramant is, nemcsak a játékmestert. Ezért furcsán tudatos viszony jön létre: a néző tudja, hogy duplán néző és duplán résztvevő, s ezért talán készségesebb is (bár némi beépítettségre a kiválasztott plusz-pár esetében gyanakodhatunk).


holdon_0055_450


Természetesen az elkéső Császárék modellálják le a (nagy)magyar átlagot. Énektanárnő: bezárt iskolával. Üvegfúvó: megszűnt gyárral. Lakótelep, kártyás barát, titkolt alkoholizálás, gyanakvás, sunyiskodás, balfékség. Ami a korábbi Csákányi-Scherer-Mucsi-Katona László-féle, Árkosi Árpád rendezte lebőgető, honfibút és honderűt élesztgető, pénznyelő személyiség- és munkaerőpiac-fejlesztő revühöz képest kicsit más, az a „blokklakás", az egy órával többet mutató pontos idő, a székely kesergő, a „román szomszéd" vagy a himnusz/zászló felerősített rezonanciái. Ez nyilván helyileg szervül, „adja magát", s az alkotók nem állnak különösebben ellen neki. (Az is poén, hogy a színész-rendező Tóth Árpád játssza a játékmestert.) Szűcs-Olcsváry Gellért kisember-toporgása, Mezei Gabriella jellem-nagyáriái s Antal Csaba cyborg „Tuborg"-ja, azaz gépembere jó hármast teremt, hálás figurákkal. Dunkler Róbert műsorvezetője lassabb és elfogódottabb: de nem (csak) ezért bocsátják el. (Következetes a vég: nem jönnek ki tapsra, hiszen egy játékban voltunk.) A darabban bőven van (jobb-rosszabb) poén, színész-függő, ki mennyit érvényesít, a siker zsigerileg borítékolható: ugyanolyan biztonsággal, mint ahogy nem nyer az ember a „Gratulálunk, Ön nyert..." kezdetű levelekkel.

Budai Katalin
fotók: Tomcsa Sándor Színház

Magyar a Holdon - Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház


megjelent: Kisvárdai Lapok - 2010. június 23.
tovább a teljes lapszámhoz >>>


alap_fesztival_emblema.rbgjpg