Drámairodalmi Nagydíj 2010

A Société des Auteurs et Compositeurs Dramatique minden évben kiadja a legjobb kortárs drámának járó nagydíjat, amelyet a tizenkét tagú bizottság körülbelül hatvan-hetven Franciaországban kiadott műből választ ki, három fordulóban.

 

gerard

 

Az idén Gerard Watkinsnak ítélték oda a díjat Identité című darabjáért. A szerző 1965-ben Londonban született, gyerekkorát Skandináviában és az Egyesült Államokban töltötte, 1973-ban költözött Franciaországba. Első darabját, egy egyfelvonásost, 1980-ban írta és a St-Germain en Lay-i nemzetközi gimnáziumban állította színpadra az iskola diákjaival. A párizsi Színművészeti Akadémián színészként végzett, s ezután a legjelentősebb rendezőkkel dolgozott együtt. 1984-ben alapította meg saját társulatát.

Forrás: ITI Magyar Központ

4