Avignon, július 14-én

Akár az 1973-as Eurovíziós Dalfesztiválból is lehetne jó színházi előadást készíteni. Minden bizonnyal. A svájci olasz Massimo Furlannak azonban nem sikerült. De annyira nem, hogy lehetőség nyílik arra, hogy Anne Viebrock kiállításáról, Francesco Agnello hang-koncertjéről és a franciák nemzeti tűzijátékáról is szóljak néhány szót.

w_100707_rdl_0362

 

1973-ban a színész és rendező, Massimo Furlan hétéves volt. Nagyon szeretett volna szőke és sikeres popsztár lenni, mint Pascal Juvet. De barna volt és nem tudott énekelni. Így hát a színház felé vette az irányt. Harminchét évvel később pedig a kis rajongó úgy érezte, hogy ez a régi kedves emlék elég lesz ahhoz, hogy egy egész estés előadásba életet leheljen. Csak fel kell idéznie azt a régi dalfesztivált, az egykori előadókat és dalaikat, fellépő ruhájukról és frizurájukról sem megfeledkezve. Retro és remake, az trendi. Gondolhatta Furlan.
Néhány taktus erejéig kivetítve látjuk az eredeti felvételeket, majd a vetítővászon elé kiáll a beöltöztetett mai hasonmás és elénekli a teljes nótát.
A dalversenyzők többségét maga az ötletgazda alakítja, aki gyerekkora óta nem volt képes megtanulni énekelni. Viszont annál szívesebben riszálja magát női ruhákban.
Az előadás egyes pillanataiban a Benny Hill Show magaslatait ostromolja. Ez nemcsak a színészi jelenlét komolytalanságára, a viccesnek szánt harmatos koreográfiára, de még az illusztratív „jópofa" szájremegtetésre is vonatkozik. Egymásután következnek a felejthető dalok középszerű előadásban. Erőltetett humorral, nosztalgikus ál-fesztiválhangulatban, állványon vagy kézben a hosszúzsinóros mikrofonnal, ami természetesen olykor gondot okoz - no nem nagyot. Hogy a menthetetlen monotóniát és érdektelenséget megtörje, filozofikusnak szánt párbeszédeket szerkeszt műsorába Furlan, ám az ál-svéd dobozgitáros, az olasz ál-apuka és az ál-Cliff Richard elővezetésében a rítusokról, a kommunizmusról és a vallás fontosságáról tartott hosszas beszély csak még kínosabbá teszi az egész produkciót.

 

ok_w_100707_rdl_0446

 

A rövid, de lelkes taps után érthetővé válik, hogy Furlan mégsem teljesen alaptalanul számított a sikerre. Csak több ötlet és nagyon sok munka kellett volna még hozzá. De mire gondolt vajon Christoph Marthaler, amikor meghívta az 1973-at az avignoni fesztivál hivatalos programjába? Vagy inkább bocsássunk meg Furlannak, hátha okul majd kudarcából. Ha nem, hát javasoljuk neki, hogy kerülje el messzire a Fesztiválokat.

Tudjuk, egy rossz produkció létrehozása is sok munkába kerül. Massimo Furlan talán még lustácska is volt, nemcsak ötlettelen.


Rengeteg munkáról és odafigyelésről árulkodik viszont A valóság tükrei című kiállítás, amelyik a La Miroiterie-ban látható. Marthaler állandó munkatársa, Anne Viebrock díszletterveit, húszegynéhány makettjét helyezte el egy hatalmas, fagerendás, külvárosi garázsban. Az impozáns tér jó otthona lett a minuciózus aprólékossággal kidolgozott munkáknak. A tervezőnő vázlatkönyveit, jegyzeteit üvegfalú olvasószobácskában lehet megtekinteni. A kiállítótér klimatizálását azonban nem sikerült megoldani. Szaunavendégnek érezhettük magunkat.

 

annew_100710_rdl_100

 

Impozánsak Viebrock konstruált terei, a legapróbb részletekig valóságosak, az egész viszont mégiscsak hamisítatlan kreáció. Micsoda fantáziával és gondossággal teremti meg a jövendőbeli előadás látható burkát. (Most először érzem azt, hogy jó lenne egyszer egy focipályaméretű színpadon is dolgozni.)
A tervek zöme Marthaler produkcióihoz készült. Többnyire opera-színpadképek. De Viebrock saját rendezéseinek képi felelőse is ő maga.
Legfrissebb munkája, a Papperlapapp (vö. 2. napi avignoni beszámoló) makettje látható a kiállítás egyik központi helyén. Magát a kiállítást számomra fel nem ismerhető elvek szerint rendezték meg. Sem nem kronologikus, sem nem típusos. Katonásan felsorakoztatott nagyszerű munkák. A bejárathoz közel képek váltják egymást dián, a leghátsó traktusban pedig előadás-részleteket láthatunk - valószínűleg naponta más és más előadás 15 percét. Mi éppen Marthaler Trisztán és Izoldáját fogtuk ki. (Nagyon ügyetlen tájékoztató táblácskán írták, ragasztották az információkat. Azt is szűkszavúan. A jelenlévő kedves teremőr-ifjak sem tudtak válaszolni a kérdésre: melyik nap menjünk oda, hogy ne az általunk már látott előadások részleteit láthassuk.)

Július 5-én Gyulán, a Shakespeare Fesztivál nyitóelőadásának egyik zenei közreműködője, társalkotója volt Francesco Agnello, hang-művész. Az avignoni off-programban is szerepel szólókoncertjével és egy általa rendezett előadással (mely Khalil Gibran: A próféta 1923-ban írott, egyébként magyarul is megjelent írásának saját adaptációjából készült), melynek zeneszerzője és zenésze is egyben.

 

wb_Photo_Hang_Svres_026

 

A hang egy új hangszer. Ölbe fektethető ütőhangszer. Hangolt kanna tulajdonképpen. Egy nagyobb méretű diszkoszhoz hasonló különleges fémtárgy, csak üreges. Mintha egy teknős páncélját és egy kuglóf sütőformáját keresztezték volna, ami mindkét oldalán megszólaltatható - és egészen más karakterben megszólaló. Elnevezése a kézre, a kézzel csinálható tevékenységre utal egy bizonyos svájci dialektusban. Ha új, szakrális jellegű rítusunk nem is, de rítus-hangszerünk már született az új évezredben.
Maga a koncert is nagyszerű. Agnello saját szerzeményeket játszik a Chapelle de l'Oratoire ihletett terében. Pihentet és kalandozásra ösztökél. A negyedik számnál meglepetés. A nézők közül feláll egy idősebb hölgy, kedves ismerős, esetleg barát és érzeteket énekel, effektez, mély torokhangon és kislányos magasságokban is. Műpirosra festett hajú varázslónő.
Agnello később körbekínálja hangszerét. A szerencsésebb nézők kipróbálhatják, ütögethetik a hangot. Az ügyesebbek pedig duettbe is bonyolódnak a zenésszel.

Francesco Agnello személyiségéről, tehetségéről az jut eszembe, hogy csendesen csillog. Szimpatikus.

Már késő délutántól a folyópart felé tartott az áradat. Tömegek mentek az alkalmi vízparti vidámparkba. Aztán extra muros, a „félkész" avignoni híd lábánál megindul éjjel a tűzijáték. Ez nem nagy durranás.

Tóth Miklós
fotók: Christophe Raynaud de Lage

 

-------

A projekt támogatói: Színház-és Filmművészeti Egyetem, Párizsi Magyar Intézet, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, szinhaz.hu, litera.hu

 

Kapcsolódó cikkek:
-
Girlpower - revisited (Orbán Eszter)
- Ugráld el Marokkót! (Tóth Miklós)
- Tolerancia- ablakok (Simon Balázs)
- Úszom, futok, lélegzem (Orbán Eszter)
- DLAvignon 2010 - Beköszöntő


A DLAvignon 2010 fotóblogjai:

- Fotóblog - 5. nap
- Fotóblog - 4. nap

- Fotóblog - 3. nap
- Fotóblog - 2. nap
- Fotóblog - 1. nap